A Juve csatára az utolsó pillanatban dőlt ki, megvan a lengyelek kerete is

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 08:34
null
Arkadiusz Milik az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésen sérült meg, lemarad a kontinenstornáról (Fotó: Laczy nas pilka/X)
Az utolsó pillanatban, az Ukrajna elleni felkészülési mérkőzés első percében sérült meg, így lemarad a labdarúgó Európa-bajnokságról az olasz Juventus lengyel csatára, Arkadiusz Milik. A meccs után a lengyel válogatottat irányító Michal Probierz is ismertette az Eb-n résztvevők névsorát.

Mint megírtuk, Lengyelország hazai pályán 3–1-re nyert Ukrajna ellen felkészülési mérkőzésen, de a vendéglátó számára pocsékul indult a találkozó, ugyanis a Juventus csatára, Arkadiusz Milik már az első percben megsérült, így Michal Probierz szövetségi kapitány nem tudja magával vinni a németországi Eb-re, a korábban kihirdetett keretből a holland Heerenveen hátvédje, Pawel Bochniewicz, illetve a Puszcza Niepolomice kapusa, Oliwier Zych maradt még ki.

A lengyel szövetség ugyanakkor honlapján arról írt, hogy Sebastian Walukiewiczre izomsérülés, Taras Romanczukra pedig bokasérülés miatt várnak vizsgálatok, míg Nikola Zalewski, Michal Skoras, Bartosz Salamon és Jakub Kiwior kisebb sérüléssel bajlódik, Kacper Urbanski bokasérülése viszont súlyosabb.

A LENGYEL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KapusokWojciech Szczesny (Juventus – Olaszország), Lukasz Skorupski (Bologna – Olaszország), Marcin Bulka (Nice – Franciaország)
VédőkJan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Empoli – Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona – Olaszország), Jakub Kiwior (Arsenal – Anglia), Bartosz Salamon (Lech Poznan), Tymoteusz Puchacz (Kaiserslautern – Németország), Sebastian Walukiewicz (Empoli – Olaszország)
KözéppályásokPrzemyslaw Frankowski (Lens – Franciaország), Kamil Grosicki (Pogon Szczecin), Jakub Moder (Brighton – Anglia), Michal Skoras (FC Bruges – Belgium), Bartosz Slisz (Atlanta United – Egyesült Államok), Damian Szymanski (AEK Athén – Görögország), Sebastian Szymanski (Fenerbahce – Törökország), Jakub Piotrowski (Ludogorec Razgrad – Bulgária), Taras Romanczuk (Jagiellonia Bialystok), Kacper Urbanski (Bologna – Olaszország), Nicola Zalewski (Roma – Olaszország), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
TámadókAdam Buksa (Antalyaspor – Törökország), Robert Lewandowski (FC Barcelona – Spanyolország), Krzysztof Piatek (Istanbul Basaksehir – Törökország), Karol Swiderski (Hellas Verona – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Michal Probierz

A LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG KERETEI

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00

Amerikai–lengyel döntő lesz a teniszezők United-kupáján

Tenisz
2025.01.04. 13:25

A Széchenyi István Egyetem csapata jégkorongtornát nyert Lengyelországban

Jégkorong
2024.12.14. 18:24

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Füzi-Tóvizi Petra: Itt, a Főnix Arénában mindig történnek csodák, a románok elleni meccs most is pikáns lesz

Kézilabda
2024.12.07. 06:46

Vámos Petra: A magyar–román meccsek mindig feszült hangulatúak, főleg, ha ekkora a tét

Kézilabda
2024.12.06. 23:36

Órányi küszködés után portugál gólgála Lengyelország ellen

Minden más foci
2024.11.15. 22:49
Ezek is érdekelhetik