Antonín Barák úgy érzi, győznek a grúzok ellen

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 10:08
Portugália ellen helytállt a cseh válogatott, Antonín Barák (jobbra) reméli, Grúzia ellen nyerhetnek is (Fotó: Getty Images)
Hamburgban győzelmi kényszerben lép pályára az F-csoport két, pont nélkül álló válogatottja, Csehország és Grúzia.
 

A rutinos középpályás, Antonín Barák elszántabb már nem is lehetne: a grúzok elleni csoportmérkőzés előtt leszögezte, a cseh válogatott győzelemmel vonul le a pályáról, bármi történjék is…

Való igaz, remekül helytállt Csehország az első Eb-mérkőzésén a torna egyik favoritjának számító Portugália ellen, hiszen Lukás Provod góljával vezetett, de nem jött össze neki a bravúr. Portugália ugyanis – mondhatni, drámai perceket átélve – a hosszabbításban szerzett góllal győzött 2–1-re. A cseh válogatott a torna egyik esélyese ellen szigorú védekezésre rendezkedett be, csupán egy kaput eltaláló lövése volt és harmincegy százalékos labdabirtoklást jegyzett, ami igencsak szerény statisztikai mutató, ám a vereséggel a háta mögött – ha valóban életben szeretné tartani reményét a továbbjutásra – ugyanezt nem teheti meg a Törökországgal szemben mindvégig bátor támadófutballt játszó Grúzia ellen. Ennek tükrében érthető Antonín Barák fogadkozása, aki a mérkőzést megelőzően a cseh válogatott hivatalos YouTube-csatornájának nyilatkozott.

„Megbeszéltük, hogy ki miben hibázott a Portugália elleni mérkőzésen. Tudjuk azt is, hogy most más karakterű válogatottal küzdünk majd, és azt is, hogy nyilván hatékonyabban kell játszanunk, így nyilvánvalóan másképpen készülünk a Grúzia elleni megméretésre – mondta a középpályás. – Ilyen helyzetben persze mindegyik csapat abban bízik, hogy a saját játékstílusa lesz a nyerő. Az Európa-bajnokságon is vannak lépcsőfokok, amelyeket mindegyik válogatottnak vennie kell, úgy érzem, nekünk most a legfontosabb lépést kell megtennünk, csak a győzelem elfogadható. Természetesen abban bízunk, hogy szórakoztató támadójátékkal szolgáljuk ki a szurkolókat, védekezésben nem hibázunk, zártak leszünk. Portugáliával szemben nem volt könnyű feladatunk, nagy küzdelmet vívtunk, ám Grúzia ellen teljesen más játékra lesz szükségünk. Éhesek vagyunk a sikerre, és hiszek benne, hogy nagyszerű eredményt érhetünk el a tornán!” 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
15.00: Grúzia–Csehország, Hamburg (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Törökország–Portugália, Dortmund (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
21.00: Belgium–Románia, Köln (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik