Dalic: Meg kell állapítanom, ez nem a mi tornánk

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 08:25

„Albánia ellen is az utolsó pillanatban, most megint… Gratulálok a játékosaimnak a harcosságukért, az akaraterejükért, az önfeláldozásért, amit ezen a mérkőzésen mutattak, de meg kell állapítanom, hogy ez nem a mi tornánk. Kihagytunk két tizenegyest, kaptunk két gólt a ráadásban… – mondta az olaszok elleni, 1–1-re végződő csoportmérkőzés után Zlatko Dalic horvát szövetségi kapitány. – Az olaszok ellen jól játszottunk, és végre nem kaptunk gólt az első félidőben, ez, ugye a spanyolok és az albánok ellen nem sikerült. S hogy továbbjuthatunk-e még? A kezünkben volt a sorsunk, most már nincs… Nagyon köszönöm a drukkereink támogatását, elsősorban azért vagyok csalódott, mert nekik szomorúságot okoztunk.”

Hétfő este az utolsó pillanatokban kapott gól miatt elúszott a győzelem, a horvátok így nyeretlenül, két ponttal zártak a B-csoport harmadik helyén, azaz nagyon kevés esélyük maradt a nyolcaddöntőbe jutásra.

Zlatko Dalic alig hiszi el, hogy ez megtörténhetett velük (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik