„Tiszta tizenegyes volt” – Shearer szerint elvettek egy büntetőt a skótoktól

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 13:40
Manchester City v Chelsea - Emirates FA Cup Semi Final
Alan Shearer szerint jogos tizenegyest vettek el a skótoktól (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgás legendás alakja, Alan Shearer is elmondta a véleményét a Skócia–Magyarország (0–1) összecsapás egyik sokat vitatott jelenetéről: mint ismert, a második játékrész felénél a skót csapat tizenegyest reklamált, miután Willi Orbán és Stuart Armstrong ütközött a tizenhatoson belül. A játékvezető sípja néma maradt, a Newcaste United és az angol válogatott korábbi támadója szerint azonban ez hatalmas hiba volt.

Alan Shearer a mérkőzés után mondta el véleményét az argentin játékvezető, Facundo Tello ítéletéről: „Nálam ez tiszta tizenegyes volt – idézte a mérkőzésen a BBC szakkommentátoraként tevékenykedő korábbi gólvágót a FourFourTwo.com.Szerintem a tőle jobbra lévő játékvezető is remekül rálátott a szituációra. Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor Skócia valóban áthatolt a magyar védelmen, és úgy vélem, hogy a játékvezető szörnyű ítéletet hozott. Orbán jobb térde egyértelműen az ellenfél jobb vádliját találta el. Számomra ez egyértelmű tizenegyes, bármikor is kérdezik.”

Amikor pedig a műsorvezető arról kérdezte, hogy az esetet miért nem nézte vissza a VAR, Shearer röviden válaszolt: „Mondd meg te” – hárította el a kérdést.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
2 órája

Népsport: negyven év után kikaptunk a franciáktól

Népsport
4 órája

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
6 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
18 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
Tegnap, 9:35

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16
Ezek is érdekelhetik