Villámló vihar, gasztrokalandok és interjú a Sky Sportsnak – így telt az NS munkatársainak pénteki napja Németországban

Guten Tag!

Borsos Laci felért pályafutása csúcsára: interjút adott angolul a skót Sky Sportsnak. Mivel ő volt az egyetlen magyar újságíró Garmisch-Partenkirchenben, a skótok sajtótájékoztatóján, azonnal a szigetországi kollégák célkeresztjébe került, mindenki őt faggatta, és a híres sportcsatorna is megszólaltatta. Azt nem tudjuk megítélni, mennyire volt tökéletes a glasgow-i dialektusa, de nagyon jól nyomta, büszkék vagyunk rá! Akadt persze gikszere is a logisztikával, mint csaknem mindennap: lépre ment a svájci edzéssel, mert kiderült, hogy zárt kapus, a túlsúlyos biztonsági ember pedig ráijesztett, hogy nem ér oda a sajtótájékoztatóra, ha nincs autója, mert legalább két óra gyalog. Ehhez képest száguldó riporterünk harminc perc alatt ott termett, méghozzá zu Fuss.

Az esőből viszont nagyon elegünk van. A Horn-foknál nem esik ennyit, mint mostanában Németországban. Ebből már aligha lesz Sommermärchen, nyári tündérmese, legfeljebb Ének az esőben. Gyenge Balázs és Szabó Miki ajánlást kért a Német Turisztikai Hivataltól, milyen kilátóról nyílik a legjobb panoráma a gelsenkircheni és a dortmundi stadionra, kapott is szívélyes segítséget, el is ment a javasolt pontokra – de a szakadó eső alaposan keresztbe tett a projektnek. Mi, négyen pedig visszatértünk a csodálatos Boden-tó partjára, ami nagyszerű programnak ígérkezett, ám amint kiszálltunk az autóból, szakadni kezdett az eső, így elkönyveltük, hogy láttuk a tavat, csináltunk egy gyors szelfit, és spuri vissza a kocsitető alá. Villámlott is közben, úgyhogy ez klasszikus villámlátogatás volt.

A vacsoránál aztán megbomlott a kempteni egység. Nagy-Pál Tomi, Pór Karesz és Koncz Marci mindenképpen döner kebabot akart enni megint, és bár kedden én is elveszítettem a törökkaja-szüzességemet, még egyszer nem engedtem a keleti szirénhangoknak, mert egyrészt én nem tudom olyan könnyen megbocsátani Mohácsot, közeledve az ötszázadik évfordulóhoz, másrészt – ha csak a válogatottunk csodát nem tesz – könnyen lehet, hogy ez az utolsó esténk Kemptenben, és szerettem volna tisztességesen búcsúzni, ami magától értetődően az Allgäuer Bauhausban egy méretes csülök, vörös káposzta és jófajta búzasör képében öltött testet.

Tschüss, bis morgen!