Az angoloknak is van csodagyerekük: Kobbie Mainoo

Tavaly novemberben a fanatikus Manchester United-szurkolókon kívül senki sem tudta, kicsoda, ma már az angol válogatott és klubja egyik legnagyobb kincse. Kobbie Mainoo a Unitedet sújtó sérüléshullám miatt kapott szerepet az előző idény elején, hogy aztán teljesítményével kivívja magának a csapatban az első számú védekező középpályás szerepét. Az idén tavasszal Erik ten Hag menedzserhez hasonlóan Gareth South­gate-nek is megtetszett a játéka, s bár az Európa-bajnokság csoportkörében nem sok lehetőséget kapott – Szerbia ellen négy (1–0), Szlovénia ellen 45 percet kapott (0–0), míg Dánia ellen (1–1) pályára sem lépett –, a kieséses szakaszban mindig ő kezdett Declan Rice mellett. Az angol szövetségi kapitány egyébként két és fél éve (legutóbb a Dánia elleni, második fordulós összecsapás után) panaszkodik arra, hogy nincs természetes helyettese Kalvin Phillipsnek. A kijelentés erősen bűzlik a kifogáskereséstől, hiszen az angolok a katari vb-n sem vallottak szégyent a Manchester Cityben évek óta mellőzött középpályás epizódszereplésével, és Kobbie Mainoo már több mint fél éve, mindössze negyven profiként lejátszott mérkőzéssel a háta mögött bizonyítja, kora ellenére a legmagasabb szinten is képes helytállni. Érthetetlen, hogy Southgate a torna elején miért Trent Alexander-Arnoldot és Conor Gallaghert erőltette a helyén.

Mainoo eddigi legjobb teljesítményét Hollandia ellen láthattuk, főleg az első félidőben. Mélységi szerepköre ellenére egyébként is sokat jár az ellenfél kapuja előtt (a Manchester Unitedben három gólt szerzett a bajnokságban, kettőt pedig az FA-kupában), remekül cselez, előre irányuló labdavezetései és passzai klubmérkőzésein is gyakran váratlan veszélyt jelentenek. A The Athletic szakírója, Ahmed Walid készített elemzést arról, hogy Hollandia az elődöntő első 35 percében létszámhátrányba került a középpályán. Xavi Simons a Declan Rice és Kobbie Mainoo felé tartó passzokat szerette volna megszűrni, míg Phil Fodent és Jude Bellinghamet szoros emberfogásban követte Tijjani Reijnders és Jerdy Schouten. Mivel Simons túlerővel találta magát szemben Rice és Mainoo miatt, ráadásul Harry Kane folyamatosan labdáért lépett vissza, négy a három, illetve időnként öt a három elleni szituációk alakultak ki, és ebben a helyzetben elsősorban a United középpályása lubickolt, ő maradt üresen a labdakihozataloknál. A legemlékezetesebb megmozdulásából majdnem gól született, Phil Fodent ugratta ki, akinek a lövését követően a gólvonalról tisztázott Denzel Dumfries.

Amikor Memphis Depay megsérült, Ronald Koeman holland kapitány változtatott, és Joey Veerman személyében újabb középpályással kihúzta az angolok méregfogát. Kobbie Mainoo a The Athletic grafikája szerint átlagban legtöbbször az ellenfél kapujához közel ér a labdához, szinte Harry Kane magasságában. A spanyoloknál Lamine Yamal július 13-án, azaz éppen ma tölti be 17. életévét, s bár két évvel fiatalabb Mai­noo-nál, valamint kicsivel korábban mutatkozott be a futball nagyszínpadán az FC Barcelona színeiben, az angol tehetséget is nevezhetjük csodagyereknek. Tavaly novemberi berobbanása idején ötmillió euróra becsülték a piaci értékét, ezt nyolc hónap alatt megtízszerezte. Nem mintha lenne jelentősége az árának: a Manchester külvárosában, (Phil Fodenhez hasonlóan) Stockportban született játékosról aligha mond le az Ineos irányításával újra a csúcsra törő Manchester United, főleg ilyen nagyszerű Eb-szereplés után. Bár a szerződése 2027-ben jár le, klubja már dolgozik a meghosszabbításán, és persze azon is, hogy Mainoo hirtelen megemelkedett státuszához méltó fizetést kapjon.