Juan portréja

nemzetisége:
brazil
71/5
születési hely:
Rio de Janeiro
ideje:
1979.02.01.
pozíció:
középhátvéd, emberfogó
magassága:
182 cm
súlya:
74 kg
jelenlegi klubja:
AS Roma
korábbi klubjai:
Flamengo Rio de Janeiro, Bayer Leverkusen
sikerei:
Rio de Janeiro állam bajnoka (1996, 1999, 2000, 2001), Mercosul-kupa-győztes (1999), Brazil Kupa-győztes (2001), Olasz Kupa-győztes (2008), olasz Szuperkupa-győztes (2007), U-21-es vb-ezüstérmes (1997), U-21-vs vb-résztvevő (1999), Copa America-résztvevő (2001), Copa-America-aranyérmes (2004, 2007), Konföderációs-kupa-győztes (2005), Konföderációs Kupa-résztvevő (2003, 2005, 2009), vb-résztvevő (2006), az Év harmadik legjobb hátvédje Brazíliában (2000), az Év csapatának tagja a Bundesligában (2004)


Juan Silveira dos Santos egyike a selecao szürke eminenciásainak: a középső védőként, emberfogóként szolgáló hátvéd nélkülözhetetlen szerepet tölt be a sárga-zöldeknél, hiszen mellőle Lúcio, két szélről Cafú és Roberto Carlos utódai szívesen törnek előre, és ilyenkor hősünk egymaga biztosítja kapujukat, mint afféle vékonyka sepregető.

Juan, aki egy jómódú család gyermeke (viszonylag sovány és fejletlen alkata ellenére is), a Flamengóban tette meg első lépéseit a világhírnév felé. Az ifjúsági csapatból meglehetősen fiatalon, már 1996-ban, 17 éves korában felkerült a nagyok közé az erőszakos és technikás legényke. Mivel az előző évek tapasztalt Fla-hátvédei (pl. Andrei és a világbajnok Branco) külföldre igazoltak, egy fiatal négyes került a veterán hálóőr, Zé Carlos elé Juan, Luiz Alberto (később Real Sociedad, Saint-Etienne), Zé Maria (Parma, Perugia, Inter) és Paulo César (később PSG) személyében. Juan hamar beépült a kezdőbe, debütáló évében elnyerték az állami bajnoki címet, amit később háromszor is megvédtek – de hát mit is vártunk volna a fekete-pirosaktól, amikor gyakran az Amoroso-Romário-Sávio-csatártrióval álltak ki!

De nehogy azt higgyük, hogy a középpályára nem jutottak sokszoros válogatott játékosok, elég legyen csak Gilberto Silva, Zé Roberto vagy Marcus Assuncao nevét megemlítenem. A kiválóan helytálló vékonydongájú hátvéd bekerült a brazil U-21-es nemzeti csapatba is, akikkel ezüstérmet szerzett a FIFA ifjúsági világbajnokságán 1997-ben. A felnőttek között viszont „csak” 22 esztendősen, Peru ellen debütálhatott. Bár a korábbi kapitánykedvenc Crist kiszorítva három világbajnoki selejtezőn is pályára lépett, Luiz Felipe Scolari kapitány végül Anderson Polga miatt nem vitte ki Juant az ázsiai világbajnokságra, mert túlságosan is tapasztalatlannak tartotta Juant.

Pedig az klubjában a kilencvenes évek végének egyik legjobbjától, a paraguayi Carlos Gamarrától tanulta meg szakmája mesterfogásait; nem véletlenül dicsekedett akkoriban világbajnok mesterük, Mario Zagallo azzal, hogy övé a világ legjobb középső védelmi duója! A csontos bekk ráadásul mindig szívesen futott fel a támadásokat segítendő, az 1999-es Mercosur-kupában például egészen öt találatig jutott, de a válogatottban is gyakori vendég az ellen hálója előtt szögleteknél, beíveléseknél. A számára nagy csalódást jelentő világbajnokság után rájött, hogy ha ő is Európában futballozik-edződik, az nem csak bankszámlájának, de selecaós karrierjének is jót tesz, így elfogadta a Bayer Leverkusen 3.5 millió eurós ajánlatát.

Németországi pályafutása nem indult a legfényesebben: a klub 13. brazil játékosa ugyan a csapatkapitány Jens Nowotny (mondhatni szokásos, évi rendes) súlyos sérülése miatt azonnal a kezdőben találta magát, de formája finoman szólva is hagyott maga után némi kívánnivalót... Bizony nem ehhez voltak szokva az előző évben BL-, Bundesliga- és kupaezüst miatt szomorkodó gyógyszertári fanok, ki is kezdték a 3.52-es átlagot összeszorgalmatoskodó dél-amerikai játékost. Pedig a közönségkedvenc Lúcio honfitársától igen sokat vártak, ám Juan például a Dortmund elleni bajnokin a létező legrosszabb, azaz a hatos osztályzatot kapta, amit csak nagyon ritkán ítél oda a Kicker - képzelhetjük, miket művelhetett a gyepen a védő!

A Bayern, a Bochum és a Hannover elleni vereségek is nagyrészt az ő lelkén száradnak, ezért is volt óriási meglepetés, hogy a következő idényre olyannyira összekapta magát, hogy bekerült az Év csapatába is, a hátvédranglistán a második helyen végezett (Lúcio alig nyolc századdal előzte meg), összesített negyedik helye pedig több mint csodás. A klubjából Crist is (szegényt már másodszor) kiszorító Juan visszakerült a válogatottba, sőt, a Copa Americán a győzelmet kiharcoló selecao második legjobb embere volt az aranycipős Adriano mögött, Costa Rica ellen hálóba is talált. Lúcio eligazolása és a bakikirály honfitárs, Roque Junior érkezése viszont nagyon rossz hatással volt rá, átlaga is visszaesett 3.48-ra, ám ennek ellenére tagja maradt a válogatottnak, ott volt az egyfajta elővilágbajnokságként is értelmezhető 2005-ös Konföderációs-kupán is.

A nemzeti csapatban nagyon jól megértik és kiegészítik egymást Lúcióval: amíg a colos zseni szívesen tör előre, színezi a játékot, addig Juan biztosítja mögötte a teret illetve szürkén, de annál hasznosabban teszi el láb alól az ellen legveszélyesebb támadóját. A válogatottban egy időben gyakran együtt lépett pályára Lúcio utódjával, bayeres klubtársával, Roque Juniorral, így az összeszokottságra nem lehetett akkortájt panasz a brazil védelemben. Erénye még Juannak, hogy dél-amerikai védőktől merőben szokatlanul igencsak nyugodt tud maradnia forró percekben is – talán segít ebben mély vallásossága is, akárcsak Lúciónak.

A 2005-06-os bajnokságot sem kezdte éppen zseniális formában, ennek ellenére válogatott keretbeli tagsága és behívója megkérdőjelezhetetlen volt, akárcsak helye a 2006-os világbajnokságra készülő Parreira-gárdában, hiszen 10 selejtezőn lépett pályára, Chilének még gólt is tudott rúgni. Németországban a vb idején nem volt rá panasz, nemsokára el is hagyta a Leverkusent: 2007 nyarán 6.3 millió euró ellenében a Romához igazolt. A nemzeti csapatban alapember maradt, Olaszországban viszont néha megremegett a lába, ennek ellenére biztos csapattag, a védelem legstabilabb pontja. 2008-ban a Serie A álomcsapatába is bekerült.

A 2010-es vb selejtezőin az új kapitány, Dunga sem kerülhette meg őt, a 2009-es Konföderációs Kupára is magával vitte (bár Rómában sokat volt sérült és sokat bizonytalankodott). Juannak ez már a harmadik ilyen tornája.