Bafana Bafana, avagy kilépnek-e végre „A fiúk” a hátsó udvarról?

Korán jött a feketeleves

Mai fejjel bizony nehéz megérteniük a fiataloknak, miért is ilyen kurta a dél-afrikai válogatott (Bafana Bafana, rövidebben Bafana, azaz A fiúk) vb-történelme, hiszen bár az ország labdarúgó-szövetsége, a SAFA 1952 óta a FIFA tagja, az országban uralkodó apartheid, azaz a négereket hátrányosan, a fehéreket előnyösen megkülönböztető politikai rendszer miatt nem indulhattak el egyetlen hivatalos tornán sem. Sőt, az is eltiltás elé nézett volna, aki barátságos mérkőzést vív velük! (Nagyon helyesen, egyébként.)

Természetesen arrafelé sem élet az élet futball nélkül, így több, egymással konkuráló bajnokságba szerveződve versengtek egymással a labda rúgásával foglalkozó csapatok, de a színes bőrűek „magától értetődő módon” nem lehettek profik vagy félprofik. Az apartheid rendszernek 1994-ben fellegzett be hivatalosan, és került az egykoron börtönbe vetett Nelson Mandela az ország élére. Az olvadás jegyében egyébként már 1992-ben lejátszhatta első hivatalos mérkőzését a Bafana, mégpedig Kamerun ellen.

A hazaiak az Anderson – Nyathi, Radebe, Komphela, Kambule – Moosa (Makalakalane, 51.), Khuse, Tovey, Khumalo – Madida, Masinga összeállításban léptek fel 40 ezer néző előtt (szövetségi kapitány: Stanley Tshabalala), és „Doctor” Khumalo 11-esből szerzett találatával 1–0-ra legyőzték az Andem – Tataw, Onana, Ebwelle, Ndip – Mbarga (Djomo, 72.), Pagal, Loga, Chi Fru (Djappa, 68.) – Milla, Ewane féle ellenfelet.


1996: az első arany a gyémánt hazájában

1992-ben a FIFA és a CAF, az Afrikai Labdarúgó-szövetség is visszafogadta a korábbi fekete(ellenes) bárányokat, így a Bafana elindulhatott az 1994-es vb selejtezőin, ám a fénykorát élő Nigéria útját állta. Az 1996-os Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK) viszont visszaírták magukat a labdarúgás világtérképére, hiszen Clive Barker legénysége (Andre Arendse – Sizwe Motaung, Lucas Radebe, Mark Fish, Neil Tovey – Linda Buthelezi (Helman Mkhalele), Eric Tinkler, Doctor Khumalo, John Moshoeu – Phil Masinga (Mark Williams), Shaun Bartlett) hatalmas meglepetésre megnyerte a hazai rendezésű tornát. A finálét Mandela a nemzeti csapat mezében tombolta végig, miközben lent a gyepen fehérek, feketék és ázsiai származásúak küzdöttek egymásért vállvetve...

Nem sokkal ezután a brazil válogatott is tiszteletét tette Johannesburgban, mégpedig Rivaldóstul, Bebetóstul, majd a gárda, akkor már friss ANK-ezüstérmesként, részt vett az 1998-as világbajnokságon is. Franciaországba nagy reményekkel és hazafiságtól fűtve érkeztek, sok szakértő várta tőlük az afrikai futball újabb nagy sikerét, ám csoportjukból sem jutottak tovább. Bemutatkozásként 3–0-s vereséget szenvedtek a franciáktól (Hans Vonk – Willem Jackson, Mark Fish, Pierre Issa, David Nyathi – Lucas Radebe, John Moshoeu, Brendan Augustine (Helman Mkhalele, 56.), Quinton Fortune – Phil Masinga, Benni McCarthy (Shaun Bartlett, 88.) összeállításban) Philippe Troussier fiai, majd 1–1-re végeztek a dánokkal. Mivel az utolsó körben a franciák megtették azt a szívességet, hogy legyőzték a dánokat, Issáéknak a továbbjutáshoz mindössze alaposan ki kellett volna tömniük a szaúd-arábiaiakat. Mindez azonban túl nagy falatnak bizonyult számukra, csak döntetlenre – és így a harmadik helyen – végeztek a B jelű csoportban.

A 2000-es ANK-n bronzérmet szereztek, és veretlenül kvalifikálták magukat az ázsiai világbajnokságra, ám ott szintén „bennragadtak” csoportjukban. Az Arendse – A. Mokoena, Radebe, Issa (Mukasi, 27.), Carnell – Nzama, Sibaya, T. Mokoena, Fortune – Zuma, McCarthy (Koumantarakis, 77.) összeállításban játszó gárda egy biztató 2–2-vel kezdett Paraguay ellen, majd 1–0-ra legyőzte Szlovéniát. Az utolsó mérkőzésen 3–2-re kikapott a spanyoloktól, és még ezzel a vereséggel is továbbléphetett volna, ám Paraguay 3–1-re legyűrte a teljesen szétesett Szlovéniát, így több rúgott góljának köszönhetően befutott másodiknak.

Ezzel mintha el is szállt volna A fiúk ihlete, hiszen ezt követően az egyik Afrikai Nemzetek Kupáján sem tudtak kitörni csoportjukból, és a 2006-os világbajnokságra sem jutottak ki. Utóbbi alkalommal nemcsak Ghána, de még Kongó is megelőzte őket…




Sikerre ítélve

A 2010-es, hazai megatornára természetesen nagy reményekkel készültek, ennek jegyében egy igazi nagyágyút szerződtettek a kispadra a brazil Carlos Alberto Parreira személyében, aki négy válogatottat is vezényelt már világbajnokságon (1994-ben a sajátját egyenesen győzelemre). Az 1998-as vb-n éppen a szaúdiakat irányította, ám a harmadik csoportmérkőzésen, a dél-afrikaiak ellenin már nem ülhetett le a kispadra, mert rapid módon kirúgták...

Nem jó ómen számára a Bafana: a brazil mágus gárdája a 2008-as ANK-n utolsó helyen végzett csoportjában, meglehetősen kilátástalan játékkal, majd pár hónappal később Parreira családi okokra hivatkozva, felesége betegsége miatt lemondott, és hazaköltözött. "Futballtörténelmi lehetőséget szalasztott el ezzel, hiszen hatodik világbajnokságán vehetett volna részt" - írtuk akkoriban. Utódja honfitársa, az eddig klubedzőként (el)ismert Joel Santana lett, akinek bizony egyáltalán nem volt könnyű dolga.

"A rendező országra ugyebár mindig és minden körülmények között hatalmas teher nehezedik, ám a válogatott Európában edződő sztárjai (a szövetséggel állandó harcot vívó Benni McCarthy, Sibusiso Zuma, Bradley Carnell, MacBeth Sibaya) már jóval túl vannak a harmincon és fénykorukon. Több kulcsjátékos – az evertonos Steven Pienaar kivételével – hiába futballozik nevesebb klubokban, ha ott csak kiegészítő játékosnak számítanak (gondolok itt Bryce Moonra, Aaron Mokoenára, Elrio van Heerdenre vagy Siyabonga Nkosira). Tehetségekben finoman szólva sem dúskál Santana, bár a szakértők szerint Teko Modise, Lance Davids vagy Thembinkosi Fanteni előtt nagy jövő áll, de Surprise Moriri – Nomen est omen! – is okozhat meglepetést (a surprise angolul meglepetést jelent) a hazai világbajnokságon. Santana mindenestre bizakodó, mondván, a rémálmok egyszerre csak édes álmokká válnak, de még sok-sok türelemre és munkára van szükségük ennek eléréshez" - vélekedtünk a könföderációs versengés előtt.

Ott egészen az elődöntőig jutottak, de azután olyan gyengén futballoztak a felkészülési mérkőzéseken, hogy abban belebukott Santana.Helyetteséül leginkább a svéd Sven-Göran Erikssont szerették volna megszerezni a szövetség vezetői, végül azonban „be kellett érniük" Santana elődjével és honfitársával, Parreirával.Aki kritikusan szemmel nézi övéit („Mi vagyunk a vb-mezőny leggyengébbjei – mondta egy alkalommal), és a szövetséggel is összerúgta a port a gyenge ellenfelekkel lekötött „felhozó" mérkőzések miatt. Nem rossz ómen viszont, hogy újra számolhat a Bafana gólrekorderével, McCarthyval.

Az első hivatalos labdarúgó-mérkőzést egyébként azon a Green Point nevű legelőn rendezték meg Dél-Afrikában, ahová egy vadonatúj, 68 ezer férőhelyes stadiont építettek a 2010-es világbajnokságra. Micsoda játék lenne a sorstól, ha éppen ezen a helyen érné el legnagyobb sikerét az immáron minden szempontból egységes, a szó szoros értelmében nemzeti csapat!