Isten keze nemigen markol aranyat Dél-Afrikában

Amikor 2008 őszén a szövetség nem kevés közönség- és médianyomásra a néha már egészen összeszedett egykori csodalényt, majd szánni való drogost, Diego Maradonát nevezte ki a chilei vereségbe belebukó Alfio Basile helyére, óriási kockázatot vállalt. Egy rutintalan, kiszámíthatatlan, minden téren képzetlen ösztönemberre bízták a nemzet csapatát, az Albicelestét. Igaz, maga Maradona kockáztatta a legtöbbet: ha elbukik, az istenek közül a sárba zuhan...

Lassú vízből zuhatag

Amikor 2006-ban az argentin válogatott sokadik világbajnokságáról is keserű szájízzel tért haza, José Pekermant a rutinos Basile váltotta fel, aki egy cseppet sem változtatott elődje csapatán, „saját" embereit (például Maradona vejét, Kun Agüerót, Fernando Gagót vagy Germán Denist) csereként vetette be. Az eredmények még csak-csak jöttek, a játék viszont dadogott, végül a chilei vereség meghozta Basile munkakönyvét is. A nagy Diego szintén csak nüánsznyit nyúlt bele elődje kezdőjébe, a bolíviai 1–6 után viszont begőzölt, és olyan veteránokat reaktivált, mint a veterán Juan Sebastián Verón, Martín Palermo, Marcelo Gallardo vagy Rolando Schiavi, és fontos szerepeket osztott az otthon játszókra (Nicolás Otamendi, Sebastián Domínguez, Jesús Dátolo, Enzo Pérez). Mindeközben újra felfedezte Sebastián Battagliát és Federico Insúát, és „ráakadt" Ezequiel Lavezzire. (Egy korábbi kulcsember, Riquelme eközben megorrolt a kapitányra, és lemondta a válogatottságot.) Volt, amikor sikerrel vetette be auráját: honosította a sokáig a franciák és a „gauchók" között vacilláló Gonzalo Higuaínt, hiszen mindennél nagyobb szüksége van egy igazi középcsatárra.

Hazai anyagból

Maradona kétszer is kapust váltott a kvalifikációk során: a bolíviai szégyen elsöpörte az addig bizalmát élvező Juan Carrizót, akit az abszolút újonc, a Cataniában légióskodó Mariano Andújar követett, de az utolsó három selejtezőn már az AZ Alkmaar nála is fiatalabb, mindössze 22 éves kapuvédőjén, Sergio Romerón feszült az egyes mez. A kezdeti J. Zanetti, Angeleri, Heinze védelmi trióból csak a Marseille bal oldalon és középen is bevethető bekkje, Gabriel Heinze „maradt meg" (cseréje a vélezes     Emiliano Papa volt általában), mellette világ csodájára a Newell's 37 esztendős védője, Rolando Schiavi alkotott legtöbbször középhátvédduót a Bayernben újra kivirult egykori szűrővel, Martín Demichelisszel. Az uruguayi sorsdöntő mérkőzésen a Vélez Sarsfield ígérete, Nicolás Otamendi játszott a védelem jobb szélén, előtte a nagy öreg, Javier Zanetti volt az első számú jelölt e poszton, ahol a középpályán szintén bevethető, a Newcastle Unitedben befutott Jonás Gutiérrez és a getafés Daniel Díaz is megfordult. Több mint húsz hátvédet vetett be a mester 2009-ben, tehát sokáig kialakulatlan volt az argentinok Dél-Afrikára szánt hátsó vonala. Zanetti végül is nem került be a bő vb-keretbe, nem úgy, mint a Nicolás Burdisso, Fabricio Coloccini, Walter Samuel trió.

AZ ALÁBBI, ELKÉPZELT CSAPAT TAGJAI KÖZÜL SENKIRE SEM SZÁMÍT MARADONA A VB-N

A népkedvenc kedvencei

Verón jól járt az őt bevallottan sokra tartó Maradona kinevezésével – a kopasz irányító más kapitánynál nemigen kapta volna meg 34 évesen is újra a válogatott karmesteri pálcáját. Az év végére visszakerült a keretbe a már 30 esztendős Pablo Aimar, akit valaha Maradona saját utódjának nevezett, rajta kívül az interes Esteban Cambiasso, valamint a valenciai Éver Banega is képes lenne elgardírozni az égszínkék-fehéreket. Kevésbé kérdéses a szűrői szerep: itt a liverpooli Javier Mascherano – aki a csapatkapitányi szalagot is megörökölte J. Zanettitől – DunDiego embere. A kapitánynak csak az okozhat homlokráncokat, hogy a Mascherano helyettesének kiszemelt Fernando Gago kiszorult a Real Madridból, így nem is került be a bő vb-keretbe, ennek haszonélvezője a fiorentinás Mario Bolatti lehet, aki vb-kijutást érő góllal lopta be magát Maradona kegyeibe. A jobb oldalon Jonás és a hosszú kihagyás után jó formába lendülő Maxi Rodríguez, a balon a multifunkcionális Jonás, a Benfica fiatalja, Ángel Di María és a kapitánykedvenc Napoli-profi, Jesús Dátolo (az elmúlt fél évet kölcsönben a görög Olympiakosznál töltötte) küzd majd meg egymással a kezdőcsapatbeli helyért. Az olyan üstökösök, mint a Diego Perotti, Éver Banega duó vagy a már sokszor bizonyított sztárok, mint Lucho González, Pablo Aimar és Esteban Cambiasso hiába kapaszkodtak a kerettagságért...

Elméleti erősség, gyakorlati Achilles-sarok

Ha csak a neveket nézzük, kevés válogatott dicsekedhet olyan támadókkal, mint a 2009-es Aranylabdát utcahossznyi előnnyel megnyerő Lionel Messi, a Manchesterben bizonyító Carlos Tévez, a fél Premiership által negyed- és félszáz millió eurós ajánlatokkal üldözött atléticós Sergio Agüero, az interes Diego Milito, a napolis Ezequiel Lavezzi vagy a Real gólzsákja, Gonzalo Higuaín. Ennek ellenére igencsak hadilábon áll az Albiceleste a góllövéssel... Az utolsó hat selejtezőn például öt gólt szereztek, abból is egyet az 1973-as születésű Martín Palermo. Különösképpen érthetetlen Messi válogatottbéli szenvedése: aki nem látta őt címeres mezben fellépni, el sem hiszi, milyen szinten képes csetleni-botlani néha a Barcelona ásza a nemzeti csapatban...

A 3–4–3-tól a 4–4–2-ig

Első világbajnoki selejtezőjére Maradona a háromvédős formációt prezentálta, majd visszatért a jó öreg 4–4–2-höz, amelyből, akárcsak annak idején ő, kilóg egy korszakos zseni: a szélsőként és középcsatárként is bevetett Messi. A klasszikus szűrő-irányító középpályás felállás mellett két villámgyors, nemzetközi szinten is kreatív szélsővel operál a kőkemény, de az előrejátékba kevésbé avatkozó védelem mellett. A két kivételes képességű játékos, Agüero és Tévez egyelőre keresi helyét a csapatban... A korábbi követhetetlen kapitányi kísérletező kedv egyébként a vb közeledtével a múlté lett. Jelzésértékű volt, hogy Maradona a világbajnoki selejtezők során néhány kihagyhatatlan európai légiós mellett főleg az otthon játszókra számított, ám 2010 márciusában a németek elleni barátságos mérkőzésre már csak három Argentínában profiskodó futballistának küldött meghívót. A bő keretbe bekerült természetesen jó néhány, Európában teljesen ismeretlen futballista (Ariel Garcé,    Juan Insaurralde, Juan Mercier), ám a kezdőbe alighanem csak Verón fér majd be az otthon játszók közül. Az argentin futball erősségét mindennél jobban jelzi a vb-re el nem hívottakból összeállított tizenegy, ha nem jutnak el minimum a legjobb négy közé, akkor viszont alighanem Maradona (Káosz kapitány) fejére olvassák mindezt. A végső sikerre kevés szakértő tartja őket esélyesnek, sokan éppen kapitányuk miatt, bár ne feledjük el azt sem, hogy az 1986-os vb-ről is lemaradtak kis híján. Védelmük kőkemény, ám kissé statikus, ha kontráikat ügyesen lefülelik és Messit kikapcsolják, máris zavarban lesznek. Verón kora sem mellettük szól, de néhány fiatal, mint Di María vagy Higuaín azonban most írhatja be magát korunk nagyjai közé.  

Mindent összevetve aligha játszik finálét 2010-ben az Albiceleste, magyarán kudarccal zárul dél-afrikai túrájuk. A 2006-os tornán az utolsó percekben dőlt meg egy nagy bálvány a pályáról lezavart Zinedine Zidane személyében, 2010-ben aligha kell ezzel várni a fináléig...