Világot hódítana a Nagy Armada

A cím kötelez 

Szegény spanyol válogatott: korábban azért jártak szurkolóik lehajtott fejjel a nagy tornák előtt (és pláne utána), mert kedvenceik az 1964-es kontinensbajnoki arany óta nem sok sót ettek meg a nemzetközi hadszíntereken, most pedig friss Eb-győztesként elvárták nemzeti tizenegyüktől a Konföderációs Kupa-győzelmet (nem jött össze), majd azt, hogy Dél-Afrikában teljesüljön egy nemzet régi álma. Mi tagadás, nehéz lenne érveket felsorolni amellett, hogy a spanyolok miért ne érdemelnék ki a világbajnoki címet és csapatuk miért is lenne gyengébb bármely másiknál. Különösképpen most, amikor két Fernando Torres is erősíti keretüket...

Nagylábú helyett Nagybajuszú 

A 2008-as kontinenstornán Luis Aragonés szövetségi kapitány, akit a torna előtt csak ősz, becsavarodott, később őszbecsavarodott „hortalezai bölcs"-ként emlegettünk, kihozta keretéből a maximumot, hiszen Spanyolország összességében megérdemelten nyerte meg az Európa-bajnokságot. 

A torna után a játékoskorában „Nagylábú"-ként becézgetett Aragonés, ahogyan azt előre jelezte, lemondott, utóda pedig a Real Madridnál korábban már bizonyító bajuszos szakember, Vicente del Bosque lett. Neki egyszerre van elképesztően nehéz és tollpihényi könnyű dolga: az előde által tökéletesre tervezett és csiszolt gépezetet neki már csak működtetnie kell, ám a 2010-es világbajnokságról csakis aranyat vihet haza, ha jót akar magának. Különösképpen a csalódást okozó Konföderációs Kupa után. 

Del Bosque rutinos edző, nagyon jól tudja, hogy minden valamirevaló kispadtulajdonosnak elő kell rángatnia új arcokat, mert ez afféle elvárás a vezetők és a közönség, valamint a szakírók részéről is. Örökölt csapatában nincsenek „nagy öregek", a nemzedékváltást már levezényelte Aragonés, de fölösleges is lenne változtatni azon, ami működik. Az elmúlt bajnokságban feltűnt ugyan egy-két jó képességű spanyol fiatal, ám akkora karakter még nincs közöttük, aki máris helyet követelne magának a kezdőcsapatban. Spanyolországban egyébként sem osztogatnak könnyű kézzel kezdőbeli helyet, emlékezzünk vissza csak arra, hogy a közelmúltban még az olyan üstökösöknek, mint Raúl, Iker Casillas vagy Xavi is keményen meg kellett küzdeniük azért, hogy a gyepen állva hallhassák a kezdő sípszót a címeres mezben.

Kontinensbajnokokra építkezve 

A kapuban Iker Casillas helyét csak viccből kérdőjelezhetné meg bárki is, pedig Pepe Reinát negyedszer is megválasztották a Premiership legjobb kapusának a közelmúltban. A harmadik számú kesztyűs ember ezúttal a barcelonai Víctor Valdés lett, aki az idén Casillast is megelőzte a Don Balón ranglistáján. 

A védelemben a bal oldalon a villarrealos Joan Capdevila, átellenben a realos Sergio Ramos, középen az ősbarcelonai Carles Puyol helye olyan biztos, mint a magyar államadósság növekedése, a fennmaradó egy helyért pedig a tavalyi idényben kiteljesedő Gerard Piqué, a Valenciából a Realhoz igazolt Raúl Albiol és egykori klubtársa, Marchena harcolt meg egymással (jelentem: a csata Piqué győzelmével végződött). Piqué, Sergio Ramos és Puyol középen, valamint a jobb oldalon is bevethető, Raúl Albiol és Marchena pedig védekező középpályásként is képes jó teljesítményre. A kispadon foglal helyet a madridi Jolly Joker, a hátvédsor összes posztján bevethető Álvaro Arbeloa is. 

ÍGY ÁLLHATNAK FEL A VILÁGBAJNOKSÁGON

A nagy ötös 

A középpálya jobb oldala többnyire Xavi, a bal David Silva felségterülete, középen pedig két olyan játékos is bevethető, akik elképesztő futómennyiség mellett kiválóan szervezik is a játékot: Cesc Fabregas és Xabi Alonso. Del Bosque mozgásterét növeli, hogy Andrés Iniesta és Xavi gyakorlatilag a középpálya összes posztján világklasszis teljesítményt nyújt, Silva pedig mindkét szélen bevethető. A Barca-szűrő, Sergio Busquets, de főleg a Spanyolországban tavaly és idén is az Év csapatába kerülő jobbszélső, Jesús Navas, valamint a bilbaói középső középpályás, Javi Martínez alighanem csak perceket kap majd a tornán az „éles" mérkőzéseken. 

Vb-aranyra vezethet a Villa, Torres villámpár 

A támadósorban vitának és variálásnak helye nincs: David Villa és Fernando Torres alighanem a világ összes válogatottjában kezdene, a mérkőzés végi pár perceket pedig a világbajnokságon a bilbaói világítótorony, Fernando Llorente (teljes nevén Fernando Llorente Torres) kapja majd. A keret tagja még a mindkét szélsőposzton kiemelkedőt nyújtó barcás Pedro is, ám az ő dolgát nehezíti, hogy a válogatottban tulajdonképpen nem léteznek azok a posztok, amelyeken klubjában játszani szokott. Del Bosque némileg meglepő módon a két klasszikus középcsatár, a válogatottban sokszor bizonyító Dani Güiza és a sevillai Álvaro Negredo közül egyiket sem vitte magával a vb-re. 

Nincs is ok a változtatásokra 

A kapitány korábban kipróbálta a 4–1–2–3-as, a 4–1–3–2-es és a 4–2–3–1-es felállást is, első világbajnoki selejtezőjének pedig 4–1–4–1-ben vágott neki. Később visszatért a jó öreg és jól bevált 4–4–2-höz, és a világbajnokságon is alighanem ez utóbbi két hadrendet variálja majd. A spanyolok igazi átütő erejét (egy vagy) két villámgyors csatáruk mellett az adja, hogy a középpályán tulajdonképpen mindenki képes magához ragadni a karmesteri pálcát, így értelmetlen szoros emberfogással kipécézni bárkit is, azonnal mások állnak a helyére. A védelem stabil és kőkemény, bár tagjai egytől egyig képesek kihagyni néhány percre, erre láttunk csúnya példákat a most véget ért pontvadászatban is. A szakértők szerint nincs kimondott gyenge pontjuk, bár a bal oldaluk sebezhetőnek tűnik (erre Del Bosque is rájöhetett, mert a felkészülési mérkőzéseken többször is Arbeloa kezdett Capdevila helyett).  

Tökéletes előjelekkel érkeznek a tornára a spanyolok: Del Bosque első 13 mérkőzését zsinórban megnyerte (világrekord), selejtezős csoportjukban pontvesztés nélkül végeztek az élen, sztárjaik jó formának és kondíciónak örvendenek. Európa-bajnoki győzelmük megadja a kellő önbizalmat számukra egy vb-sikerhez, Konföderációs Kupa-bronzérmük pedig megóvja őket a túlzott elbizakodástól.