Vb 2014: Belgium, Svájc és Németország is kijutott – EREDMÉNYEK, JEGYZŐKÖNYVEK

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 23:06
Kedden 24 mérkőzést rendeztek a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájában. A mieink történelmi verésbe futottak bele Hollandiában, míg Románia és Törökország is sikerrel vette a mostani fordulót. Olaszország és Hollandia után Belgium, Svájc és Németország is kvalifikálta magát a jövő évi világbajnokságra, Dél-Amerikából pedig Kolumbia lépett tovább. Tekintse meg a pénteki eredményeket és a tabellákat! A brazíliai világbajnokság 32 helyéből 14 már foglalt.

Immár tizenhárom hely foglalt a 2014-es, brazíliai labdarúgó világbajnokságon. Európából elsőként Hollandia és Olaszország foglalta el helyét a világbajnokságon, most csatlakozott hozzájuk Belgium, Svájc és Németország.Hollandia és Olaszország foglalta el helyét a világbajnokságon, most csatlakozott hozzájuk Belgium, Svájc és Németország.

Dél-Amerikából a házigazda Brazília természetesen automatikus résztvevő, a zóna selejtezőjéből elsőként az örök rivális Argentína jutott ki, másodikként pedig Kolumbia. Ázsiában már korábban elkelt a négy biztos kvalifikációs hely, tulajdonosai Japán, Ausztrália, Irán és Dél-Korea. A CONCACAF-zónából (Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség) elsőként Costa Rica és az Egyesült Államok vívta ki a továbbjutást.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, EURÓPAI ZÓNA

D-CSOPORT
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 8–1 (4–0)
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 20.30. V: Atkinson (angol)
Hollandia: Vorm – Janmaat, Bruma, Vlaar, Blind – N. de Jong, Van der Vaart, Strootman (Fer, 81.) – Robben, Van Persie (Kuyt, 61.), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár (Devecseri, 46.) – Koman, Hajnal (Elek Á., 46.), Varga J., Dzsudzsák – Böde – Németh K. (Nikolics Nemanja, 79.) Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző: Van Persie (16., 44., 53.), Strootman (25.), Lens (38.), Devecseri (65. – öngól), Van der Vaart (86.), Robben (90.), ill. Dzsudzsák (47. – tizenegyesből)

ANDORRA–ROMÁNIA 0–4 (0–1)
Andorra La Vella, Estadio Comunal de Aixovall. V: Klossner (svájci)
Andorra: Ferran Pol – C. Martínez, Vales (Sonejee, 64.), E. García, Pujol (Peppe, 47.) – M. Vieira, Riera, Moreno, A. Rodrígues (Lorenzo, 80.), Ayala – M. García. Szövetségi kapitány: Jesús Álvarez
Románia: Lobont – Matel, Chiriches, Goian, Latovlevici – Bourceanu, Lazar, Torje, Maxim (Tanase, 69.), Stancu (Grozav, 82.) – Keserü (Marica, 58.). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Gólszerző: Keserü (41.), Stancu (53.), Torje (62. – tizenegyesből), Lazar (85.)

ÉSZTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 0–2 (0–1)
Tallinn, Le Coq Arena, 20.30. V: Rizzoli (olasz)
Észtország: Pareiko – Klavan, Kruglov, Kams (Kink, 66.), Piiroja (Reintam, 34.) – Zenjov, Teniste, Vassiljev, Dmitrijev, Vunk – Ojamaa (S. Puri, 75.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Törökország: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Semih Kaya, Ömer Toprak – Selcuk Ínan, Gökhan Töre (Alper Potuk, 82.), Arda Turan (Olcan Adin, 87.), Caner Erkin, Mehmet Topal – Burak Yilmaz (Olcay Sahan, 79.), Umut Bulut. Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Gólszerző: Umut Bulut (22.), Burak Yilmaz (47.)

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 9 8 1 32–5 +27 25
2. Törökország 9 5 1 3 16–7 +9 16
3. Románia 9 5 1 3 17–12 +5 16
4. MAGYARORSZÁG 9 4 2 3 19–20 –1 14
5. Észtország 9 2 1 6 6–18 –12 7
6. Andorra 9 9 0–28 –28 0

A-CSOPORT
HORVÁTORSZÁG–BELGIUM 1–2 (0–2)
Zágráb
, Maksimir Stadion. V: Webb (angol)
Horvátország: Pletikosa – Vida, Corluka, Lovren, Strinic – Vrsaljko, Modric – Rakitic (Kranjcar, 76.), Kovacic (Vukojevic, 65.), Perisic (Kalinic, 46.) – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Igor Stimac
Belgium: Courtois – Alderweireld, Van Buyten, Lombaerts, Vertonghen – Witsel, Defour (Dembélé, 84.) – Hazard, Fellaini, De Bruyne (Mirallas, 65.) – Lukaku (Chadli, 68.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Gólszerző: Kranjcar (83.), ill. Lukaku (15., 38.)

WALES–MACEDÓNIA 1–0 (0–0)
Cardiff, Cardiff City Stadion. V: Balijan (örmény)
Wales: Hennessey – D. John, J. Collins, Gunter, N. Taylor – Vaughan, Ramsey, King, Robson-Kanu – Bellamy, Church (Easter, 91.). Szövetségi kapitány: Chris Coleman
Macedónia: Pacovszki – Demiri (Kosztovszki, 86.) , Noveszki, Sikov, Risztovszki – Alioszki, Sztjepanovics (Taszevszki, 75.), Randjelovics, Ibraimi – Ivanovszki (Trajkovszki, 80.), Pandev. Szövetségi kapitány: Zoran Sztratev
Gólszerző: Church (67.)

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 9 8 1 17–3 +14 25
2. Horvátország 9 5 2 2 12–7 +5 17
3. Szerbia 9 3 2 4 13–10 +3 11
4. Wales 9 3 6 8–19 –11 9
5. Skócia 9 2 2 5 6–12 –6 8
6. Macedónia 9 2 1 6 6–11 –5 7

 

B-CSOPORT
ÖRMÉNYORSZÁG–BULGÁRIA 2–1 (1–0)
Jereván, Köztársaság Stadion. V: Brych (német)
Örményország: Berezovszkij – Hovhanniszjan, Arzumanjan (Akekszanjan, 12.), Mkojan, Hajrapetjan – Gazarjan, Mkrtcsjan – Mhitarjan, Özbiliz (Pizzelli, 54.), Movsziszjan – Szarkiszov (D. Manojan, 94.). Szövetségi kapitány: Vardan Minaszjan
Bulgária: V. Sztojanov – I. Minev, Bodurov, I. Ivanov, Zanev – Djakov, Gadzsev, G. Milanov (V. Hrisztov, 76.), Manolev (Tonev, 59.) – Gargorov (Zlatinszki, 69.), I. Popov. Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
Gólszerző: Özbiliz (45+1.), Movsziszjan (87.), ill. I. Popov (61.)
Kiállítva: Bodurov (44.), Djakov (63.)

MÁLTA–CSEHORSZÁG 1–4 (0–2)
Ta'Qali, Nemzeti Stadion. V: Jug (szlovén)
Málta: Haber - Caruana (Agius, 57.), Dimech, A. Muscat, Failla (Fenech, 87.) - Briffa, Mintoff, R. Muscat, R. Camilleri (P. Fenech, 80.) - A. Cohen, Mifsud. Szövetségi kapitány: Pietro Ghedin
Csehország: P. Cech - Rajtoral, Sivok, Suchy, M. Kadlec (Pekhart, 73.; Vanek 93.) - Dockal, Hübschman, Husbauer, Plasil - V. Kadlec, Lafata (Jirácek, 85.). Szövetségi kapitány: Josef Pesice
Gólszerző: Mifsud (47.), ill. Hübschman (3.), Lafata (34.), V. Kadlec (51.), Pekhart (90.)

DÁNIA–OLASZORSZÁG 2–2 (1–1)
Koppenhága, Parken Stadion. V: Lannoy (francia)
Dánia: S. Andersen - L. Jacobsen, Bjelland, Agger, Boilesen - Kvist, C. Eriksen, Zimling (L. Andreasen, 82.) - Braithwaite (E. Larsen, 46.), Bendtner (Makienok, 84.), Krohn-Dehli. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Olaszország: Buffon – De Silvestri, Ranocchia, Chiellini, Balzaretti – Marchisio (Aquilani, 68.), Montolivo (Gilardino, 82.), Thiago Motta – Candreva, Diamanti (Cerci, 77.) – Osvaldo. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Gólszerző: Bendtner (45+1., 79.), ill. Osvaldo (28.), Aquilani (91.)

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 9 6 3 17–7 +10 21
2. Bulgária 9 3 4 2 14–8 +6 13
3. Dánia 9 3 4 2 11–12 –1 13
4. Csehország 9 3 3 3 12–9 +3 12
5. Örményország 9 4 5 10–11 –1 12
6. Málta 9 1 8 5–22 –17 3


C-CSOPORT
FERÖER–KAZAHSZTÁN 1–1 (1–0)
Tórshavn, Tórsvöllur. V: Muntean (moldovai)
Feröer: Nielsen – J. Davidsen, Naes, Baldvinsson, V. Davidsen – Udsen (S. Olsen, 77.), Benjaminsen, P. Justinussen – Holst, Hansson – Edmundsson (Klettskard, 77.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen
Kazahsztán:
Szidelnyikov – Kiszlicin, Gurman, Muldarov (Logvinyenko, 80.), Engel – Bogdanov, Korobkin, Zsumaszkalijev (Bajzsanov, 71.), Somko – Finoncsenko (Scsetkin, 92.), Hiznyicsenko. Szövetségi kapitány: Miroslav Beránek
Gólszerző: Hansson (41.), ill. Finoncsenko (55.)

NÉMETORSZÁG–ÍRORSZÁG 3–0 (1–0)
Köln, RheinEnergie Stadion. V: Gumienny (belga)
Németország: Neuer – Lahm, Boateng, Mertesacker, Jansen – Khedira (Kruse, 82.), Schweinsteiger – T. Müller (Sam, 88.), Kroos, Schürrle (Götze, 86.) – Özil. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Írország: Forde – Coleman, Delaney, Kelly, Clark – Wilson, Gibson, McCarthy, Whelan – Stokes, Doyle. Szövetségi kapitány: Noel King
Gólszerző: Khedira (12.), Schürrle (58.), Özil (92.)

SVÉDORSZÁG–AUSZTRIA 2–1 (0–1)
Solna, Friends Arena. V: Cakir (török)
Svédország: Isaksson – Lustig (Durmaz, 66.) , P. Nilsson, Antonsson, M. Olsson – S. Larsson, A. Svensson (Wernbloom, 81.), R. Elm (Källström, 73.), Kacaniklic – Elmander, Ibrahimovic. Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Ausztria: Almer – Garics, Dragovic, Pogatetz, Fuchs – Prödl, Junuzovic (Leitgeb, 64.) – Harnik (Weimann, 74.) , Arnautovic, Alaba – Janko (Ivanschitz. Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Gólszerző: M. Olsson (56.), Ibrahimovic (86.), ill. Harnik (29.)
Kiállítva: Arnautovic (90.)

 

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 9 8 1 31–7 +24 25
2. Svédország 9 6 2 1 16–9 +7 20
3. Ausztria 9 4 2 3 17–10 +7 14
4. Írország 9 3 2 4 13–16 –3 11
5. Kazahsztán 9 1 2 6 5–18 –13 5
6. Feröer 9 1 8 4–26 –22 1



E-CSOPORT
ALBÁNIA–SVÁJC 1–2 (0–0)
Tirana, Qemal Stafa Stadion, V: Proenca (portugál)
Albánia: Berisha – Lila, Mavraj, Cana, Agolli – Gashi (Roshi, 55.), Abrashi (Hyka, 64.), Kace, Bulku, Rama (Mehmeti, 85.) – Salihi. Szövetségi kapitány: Giovanni De Biasi
Svájc: Benaglio – Lang, Von Bergen, Schär, Rodríguez – Shaqiri (Mehmedi, 54.), Behrami, Xhaka, Inler, Stocker (Fernandes, 68.) – Seferovic (Dzemaili, 90.). Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
Gólszerző: Salihi (89. – tizenegyesből), ill. Shaqiri (47.), Lang (78.)

SZLOVÉNIA–NORVÉGIA 3–0 (2–0)
Maribor, Ljudski vrt. V: Velasco Carballo (spanyol)
Szlovénia: S. Handanovic – Brecko, Cesar, Ilic, Struna – Pecnik (Ljubijankic, 70.), Mertelj, Kampl (Krhin, 81.) – Kurtic, Kirm – Novakovic (Bezjak, 92.). Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
Norvégia: Jarstein – Eikrem (Storflor, 73.), Hangeland, Högli, Björdal – Elabdellaoui, Elyounoussi, Skjelbred – Braaten (Kamara, 61.), Abdellaoue (Frode Johnsen, 80.), S. Johansen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Novakovic (13., 15., 39.)

IZLAND–CIPRUS 2–0 (0–0)
Reykjavík, Laugardalsvöllur. V: Vad II (magyar)
Izland: Halldórsson – Saevarsson, O. Skúlason, B. Bjarnason, A. Skúlason – K. Árnason, Gunnarsson (Daníelsson, 78.), Sigurdsson (Gíslason, 82.), E. Gudjohnsen (Finnbogasson, 66.) – Sigthórsson, Gudmundsson. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Ciprus: Georgallidesz – Demetriu, Merkisz, Mertakkasz, Haralambusz – Mitidisz (Szotiriu, 75.), Haralambidisz (Efrem, 68.), Vasziliu, Alekszandru (Pavlu, 84.) – Demetriu, Vasziliu. Szövetségi kapitány: Mihalisz Hadzsipierisz
Gólszerző: Sigthórsson (60.), G. Sigurdsson (76.)

 

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 9 6 3 16–6 +10 21
2. Izland 9 5 1 3 16–14 +2 16
3. Szlovénia 9 5 4 14–10 +4 15
4. Norvégia 9 3 2 4 9–12 –3 11
5. Albánia 9 3 1 5 9–11 –2 10
6. Ciprus 9 1 1 7 4–15 –11 4

F-CSOPORT
AZERBAJDZSÁN–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 2–0 (0–0)
Baki, Bakcell Arena. V: De Marco (olasz)
Azerbajdzsán: Agajev – Allahverdijev, R. Szadigov, Ramaldanov, Sukurov – Amirgulijev, Garajev – Nadrirov (C. Hüseynov, 46.), Alijev, Abullajev (Özkara, 82.) – Dadasov (B. Guseynov, 93.). Szövetségi kapitány: Berti Vogs
Észak-Írország: R. Caroll – Cathcart, Norwood, J. Evans, McAuley – Brunt (McKay, 74.) – Hodson (McGinn, 66.), S. Davis, Ferguson – Paterson, Ward (Grigg, 84.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
Gólszerző: Dadasov (58.), Sukurov (95.)
Kiállítva: J. Evans (94.)

LUXEMBURG–OROSZORSZÁG 0–4 (0–3)
Luxembourg, Josy Barthel Stadion. V: Studer (svájci)
Luxemburg: Joubert – Laterza, Philipps, Jans, Jänisch – Gerson, Mutsch – Da Mota (Bastos, 62.), Bensi – Luisi (Martino, 76.), Turpel (Payal, 31.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Oroszország: Akinfejev – Kozlov, V. Berezuckij, Granat, Kombarov (Scsennyikov, 85.) – Glusakov – Sirokov, Szamedov, Kokorin (Zsirkov, 46.; Bisztrov, 65.), Fajzulin – Kerzsakov. Szövetségi kapitány: Fabio Capello
Gólszerző: Szamedov (9.), Fajzulin (39.), Glusakov (45+2.), Kerzsakov (73.)

PORTUGÁLIA–IZRAEL 1–1 (1–0)
Lisszabon, José Alvalade Stadion. V: Hagen (norvég)
Portugália: Rui Patricio – André Almeida, Pepe, Ricardo Costa, Antunes – Rúben Micael (Josué, 69.), Joao Moutinho, Miguel Veloso (Éder, 87.) – Nani, Hugo Almeida (Nélson Oliveira, 70.) Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Izrael: Avat – Mesumar, Barda (Ben Haim, 60.), Tibi, Ben Harus – Radi (Rafaelov, 67.), Natcho, Jeini, Zahavi (Damari, 83.) – Ben Baszat, Barda. Szövetségi kapitány: Eli Guttman
Gólszerző: Ricardo Costa (27.), Ben Baszat (85.)

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 9 7 2 19–4 +15 21
2. Portugália 9 5 3 1 17–9 +8 18
3. Izrael 9 3 4 2 18–13 +5 13
4. Azerbajdzsán 9 1 5 3 6–10 –4 8
5. Észak-Írország 9 1 3 5 8–16 –8 6
6. Luxemburg 9 1 3 5 7–23 –16 6

G-CSOPORT
LITVÁNIA–LETTORSZÁG 2–0 (1–0)
Vilnius, LFF Stadion. V: Reinert (feröeri)
Litvánia: Arlauskis – Vaitkunas, Zaliukas, Kijanskas, Borovskis – Kalonas, Ivaskevicius, Mikoliunas (Sirgedas, 76.), Cernych (Valskis, 72.) – Panka, Matulevicius (Razulis, 58.). Szövetségi kapitány: Igoris Pankratjevas
Lettország: Vanins – Bulvitis, Gorkss, Maksimenko, Gabovs (Kovalovs, 73.) – Rakels (Lukjanovs, 66.), Zjuzins, Laizans, Fertovs – Sabala – Verpakovskis (E. Visnakovs, 77.). Szövetségi kapitány: Marians Pahars
Gólszerző: Cernych (8.), Mikoliunas (68.)

BOSZNIA-HERCEGOVINA–LIECHTENSTEIN 4–1 (4–0)
Zenica, Bilino Polje. V: Liesveld (holland)
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Vrsajevic, Bicakcic, Spahic, Lulic (Kvrzic, 62.) – Pjanic (I. Hajrovic, 62.), Medunjanin (Ibricic, 62.) – Misimovic, Salihovic – Ibisevic, Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Liechtenstein: Jehle – A. Christen, Quintans (Erne, 57.), Stocklasa, Oehri – Polverino, Kaufmann – D. Hasler (Eris, 80.), M. Christen (Yildiz, 64.), Gubser – N. Hasler. Szövetségi kapitány: René Pauritsch
Gólszerző: Dzeko (27., 39.), Misimovic (34.), Ibisevic (38.), ill. N. Hasler (61.)

GÖRÖGORSZÁG–SZLOVÁKIA 1–0 (1–0)
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion. V: Aytekin (német)
Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Holevasz – Maniatisz, Ciolisz – Szalpingidisz (Karagunisz, 76.), Szamarasz, Hrisztodulopulosz (Ninisz, 58.) – Mitroglu (Fetfacidisz, 90.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Szlovákia: Mucha – Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan – Kucka, Pecovsky (Guédé, 64.) – Sesták (Jakubko, 63.), Stoch, Weiss – Nemec (Duric, 77.). Szövetségi kapitány: Ján Kozák
Gólszerző: Skrtel (44. – öngól)

 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bosznia-Hercegovina 9 7 1 1 29–6 +23 22
2. Görögország 9 7 1 1 10–4 +6 22
3. Szlovákia 9 3 3 3 9–8 +1 12
4. Litvánia 9 3 2 4 9–10 –1 11
5. Lettország 9 2 1 6 8–18 –10 7
6. Liechtenstein 9 2 7 4–23 –19 2


H-CSOPORT
MOLDOVA–SAN MARINO 3–0 (0–0)
Chisinau
, Zimbru Stadion. V: Villamayor (andorrai)
Moldova: Cebanu – Armas, Golovatenco, Andronic (Suvorov, 68.) – Ionita, Gatcan (Cojocari, 86.), Dedov, Bordian – Frunza, Doros (Antoniuc, 46.), Sidorenco. Szövetségi kapitány: Ion Caras
San Marino: A. Simoncini – F. Vitaioli, Palazzi, Ales. Della Valle, D. Simoncini – C. Valentini (Gasperoni, 80.), A. Gasperoni, Berretti (Battistini, 64.), Cervellini, Cibelli – D. Rinaldi (Bianchi, 82.). Szövetségi kapitány: Giampaolo Mazza
Gólszerző: Frunza (55.), Sidorenco (59., 89.)

UKRAJNA–LENGYELORSZÁG 1–0 (0–0)
Harkiv, Metaliszt Stadion, 20.00. V: Eriksson (svéd)
Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Rotany, Sztepanenko – Jarmolenko (Guszev, 90.), Edmar (Bezusz, 92.), Konopljanka – Zozulja (Devics, 61.). Szövetségi kapitány: Mihail Fomenko
Lengyelország: Boruc - Jedrzejczyk, Szukala, Glik, Wojtkowiak - Krychowiak, M. Lewandowski (Zielinski, 76.) - Blaszczykowski, Klich (Mierzejewski, 66.), Sobota (Peszko, 61.) - R. Lewandowski. Szövetségi kapitány: Waldemar Fornalik
Gólszerző: Jarmolenko (64.)

ANGLIA–MONTENEGRÓ 4–1 (0–0)
London, Wembley. V: Undiano Mallenco (spanyol)
Anglia: Hart – Walker, Jagielka, Cahill, Baines – Gerrard (J. Milner, 87.), Lampard (Carrick, 65.) – Townsend (Wilshere, 80.), Rooney, Welbeck – Sturridge. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
Montenegró: Polekszics – Pavicsevics (Becsiraj, 57.), Jovanovics, Zverotics, Volkov (Vukcsevics, 72.) – Kecojevics, Szavics – Drincsics, Boskovics, Damjanovics – Jovetics (Kaszalica, 81.). Szövetségi kapitány: Branko Brnovics
Gólszerző: Rooney (49.), Boskovics (62. – öngól), Townsend (78.), Sturridge (93. – tizenegyesből) ill. Damjanovics (71.)

 

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 9 5 4 29–4 +25 19
2. Ukrajna 9 5 3 1 20–4 +16 18
3. Montenegró 9 4 3 2 16–12 +4 15
4. Lengyelország 9 3 4 2 18–10 +8 13
5. Moldova 9 2 2 5 7–15 –8 8
6. San Marino 9 9 1–46 –45 0

I-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 2–1 (0–0)
Palma de Mallorca, Iberostar Stadion. V: Nijhuis (holland)
Spanyolország: Victor Valdés – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Monreal (Iniesta, 46.) – Xavi, Busquets, David Silva – Pedro, Michu (Negredo, 57.), Fabregas (Koke, 84.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Fehéroroszország: Gutor – Verhovcov, Filipenko, Martinovics (Kiszljak, 80.) – Balanovics, Bordacsev – Tigorev, Dragun – Kalacsev, Rogyionov (Krivec, 55.), Putyilo (Kornyilenko, 76.). Szövetségi kapitány: Georgi Kondratyev
Gólszerző: Xavi (61.), Negredo (78.), ill. Kornyilenko (89.)

 

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 7 5 2 12–3 +9 17
2. Franciaország 7 4 2 1 12–6 +6 14
3. Finnország 7 2 3 2 5–6 –1 9
4. Grúzia 7 1 2 4 3–8 –5 5
5. Fehéroroszország 8 1 1 6 7–16 –9 4

 

AZ EURÓPAI CSOPORTMÁSODIKOK
G Görögország 8 6 1 1 9–4 19
H Ukrajna 8 4 3 1 12–4 15
F Portugália 8 4 3 1 15–8 15
I Franciaország 7 4 2 1 12–6 14
C Svédország 7 4 2 1 12–8 14
E Izland 7 4 1 2 14–13 13
A Horvátország 7 3 2 2 9–6 11
D Törökország 7 3 1 3 9–7 10
B Bulgária 7 1 4 2 6–7 7

A MÁR KIJUTOTT RÉSZTVEVŐK ZÓNÁNKÉNT
Dél-Amerika:
Brazília, Argentína, Kolumbia
Ázsia: Japán, Ausztrália, Irán, Dél-Korea
Európa: Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország, Svájc
CONCACAF: Egyesült Államok, Costa Rica

EZ DÖNT AZONOS PONTSZÁM ESETÉN
1. Gólkülönbség
2. Több szerzett gól
3. Egymás elleni eredmény


A spanyol drukkerek lassan készülhetnek a vb-re (Fotó: Action Images)
A spanyol drukkerek lassan készülhetnek a vb-re (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik