„A játékosoknak semmit sem kell sajnálniuk, ugyanis mi voltunk a jobb csapat. Mindenki arról beszél, hogy milyen jó is ez a holland válogatott, de felvettük vele a versenyt. A végén azonban kicsit csökkent a koncentráció, ebből jött az egyenlítés, majd pedig a büntető” – mondta Herrera a FIFA hivatalos honlapjának.
A szakvezető négy év múlva, Oroszországban is szeretné még irányítana a mexikói válogatottat.
„Az a tervem, hogy folytatom a kapitánykodást. Nagyszerű csapatom van, amelyre büszke lehetek, és még szép eredményeket érhetünk el együtt. Beszéltem a szövetség vezetőivel, és úgy érzem, ők is elégedettek a munkámmal.”