Vb 2014: a portugálok öt gólig jutottak az írek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.11. 04:00
null
Hugo Almeida (középen) két gólt szerzett Írország ellen (Fotó: Reuters)
A portugál labdarúgó-válogatott 5–1-re nyert Írország ellen New Jerseyben a brazíliai világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén.

A portugálok szempontjából legfontosabb hír már a mérkőzés előtt megérkezett: Cristiano Ronaldo a kezdőcsapatban kapott helyet.

A figyelem középpontjába aztán nem a comb- és térdsérüléséből felépült klasszis került, hanem sokkal inkább Hugo Almeida, aki kétszer is betalált az első félidőben. Mindkétszer Varela jobb oldali beadás után, először fejjel, majd egy kipattanóra lecsapva lábbal. A kettő között született még egy öngól is, Fábio Coentrao centerezésébe Richard Keogh tette bele szerencsétlenül a lábát.

A második félidő elején egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után szépítettek az írek, majd a játékrész közepén négyet cserélt Paulo Bento, többek között Ronaldo is elhagyta a játékteret.

Az utolsó negyedórában a CR-t váltó Nani mutatta meg, hogy talán a kezdőcsapatban is helye lenne. A Manchester United szélsője előbb Vieirinhának, majd Fábio Coentraónak osztott ki egy gólpasszt, végül egy fantasztikus támadás végén ő maga is betalált, ám lesen volt, így az írek megúszták öt kapott góllal.

A portugálok főpróbája tehát remekül sikerült, Németország ellen azonban biztos nehezebb dolguk lesz jövő hétfőn.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PORTUGÁLIA–ÍRORSZÁG 5–1 (3–0)
New Jersey. V:
Toledo (amerikai)
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Rubén Amorim (Miguel Veloso, 81.), Ricardo Costa, Luís Neto (Pepe, 65.), Fábio Coentrao – Raúl Meireles (André Almeida, 65.), William Carvalho, Joao Moutinho – Varela (Vieirinha, 73.), Hugo Almeida (Postiga, 65.), C. Ronaldo (Nani, 65.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento
G: Hugo Almeida (3., 37.), Keogh (20. – öngól) Vieirinha (77.), Fábio Coentrao (83.) ill. McClean (52.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik