A németek kieséséről és a franciák 2002-es, hasonló bukásáról: „Rengeteget beszélnek ezen a világbajnokságon a nagycsapatok szenvedéséről – higgyenek nekem, én már csak tudom, milyen ez. 2002-ben világ- és Európa-bajnokként mentünk a tornára, a sorainkban Thierry Henryval, David Trezeguet-vel, Djibril Cissével – ha jól emlékszem, ez akkor azt jelentette, hogy nálunk van az angol, az olasz és a francia gólkirály. Mi voltunk a favoritok, ember nem gondolta volna, hogy Szenegál, Uruguay és Dánia mellett kieshetünk. Aztán három meccs után mehettünk haza, szerzett gól nélkül, ez volt a vb-történelem egyik legnagyobb égése (...)
Elvesztettük az első meccset Szenegál ellen, rossz napunk volt, ez megtörténik – de a vereség hatása volt megdöbbentő. Mi voltunk a világbajnokok, de hirtelen mindent megkérdőjeleztünk. Én voltam a csapatkapitány, és éreztem, hogy baj van. Több megbeszélést is tartottunk, hogy tisztázzuk a helyzetet, visszanyerjük az önbizalmunkat. Azonban megdöbbentett, hogy milyen gyorsan elillant a hit. Talán azért volt, mert címvédőként óriási nyomás nehezedett ránk, és mindent elveszthettünk?”
Argentínáról és Lionel Messiről: „Tisztában vagyunk mindannyian Messi nagyszerűségével, de mégis szomorú dolog látni őt a válogatottban. Ő egy tiszta Barcelona-termék, és Argentínával együtt jó nagy bajban van. Valami hiányzik. A hit? Az egység? Úgy tűnik, Messi nem illik bele a csapatba. Annyi tehetséges csatáruk van, annyi remek támadójuk, és mégis, mintha nem tudnák, hogyan hozzák ki belőlük a maximumot. Végig csak szenvednek. A szisztéma a hibás? Valami a szellemiségből hiányzik?”
A francia–argentinról: „Mondhatjuk azt, Franciaországnak kedvezőbb, hogy nem a nagyszerűen játszó, önbizalommal teli horvátokkal, hanem Argentínával kell megmérkőznie. Én viszont attól tartok, hogy az argentinoknak a kínkeservesen, utolsó pillanatban kivívott továbbjutásuk ad egy plusz löketnyi hitet. És valljuk be, Franciaország eddigi játéka sem ad sok okot optimizmusra. Ugyanakkor azt érzem, Franciaországban sokkal több van, a csapat képes más szinten játszani, ha kell, és ezzel átléphet az argentinokon. Eddig csak olyan ellenfelei voltak a francia válogatottnak, amelyek nem akarták a labdát, elsősorban a védekezéssel törődtek. A csapatunknak jobban fekszenek az olyan válogatottak, amelyek játszanak és támadnak, hiszen a kontrák végigviteléhez egészen remek futballistáink vannak.”