„Ha nem termelünk ki fiatal tehetségeket, nem is létezünk” – a horvát siker nyomában

– Elképesztő, amit a horvát válogatott produkált eddig ezen a világbajnokságon. Mi áll a pályán látott sikerek hátterében?
– Az elmúlt tíz-tizenkét évben jelentősen átalakult a horvát futballrendszer, három meghatározó dolgon változtattak – vágott bele a Nemzeti Sport kérdésére Marko Filipovic. – Kezdjük a technikai részével, ami talán a legfontosabb. Megtalálták az egyensúlyt az edzések típusai között. Fontosak az izolált tréningek, ahol posztonként külön foglalkoznak a játékosokkal, de ugyanilyen fontos a meccsszituációk gyakorlása. Ha például a kapura lövésekkel foglalkoznak, azokat nem „szárazon” végzik, hanem mintha mérkőzésen lennének. Minden feladatnál az a lényeg, hogy úgy legyen kivitelezve, mintha tétmeccs zajlana, így fejlesztik a koncentrációt és a döntéshozó képességet is. A másik nagyon fontos dolog a mentális felkészítés. Nemcsak a mérkőzésekre, hanem az edzésekre is úgy érkeznek a játékosok, hogy harapnak, mindig győzni akarnak. Ha valaki sikeres és elszáll magától, azonnal visszarántják a földre. Az U8-asoktól a felnőttekig minden korosztályban ezeket a módszereket alkalmazzák.

– Szembetűnő az is, hogy az Anglia elleni elődöntő volt sorozatban a harmadik hosszabbításos meccse Horvátországnak, a játékosok mégis remekül bírták fizikailag a százhúsz percet.
– Nálunk úgy tartják, hogy genetikailag megfelelő adottságaink vannak a csapatsportokhoz. Fizikálisan erősek a horvát sportolók, ami hiányzik általánosságban, az a sebesség. Cserébe viszont hatalmas szenvedély és győzni akarás dolgozik a sportolókban. Sok helyen megfordultam karrierem során, ám ilyen elhivatottságot csak egy országban tapasztaltam: Uruguayban. Nagy nyomás van a futballistákon, persze pozitív értelemben, az edzők szinte a győzelembe hajszolják őket a gyerekektől a felnőttekig minden korosztályban.

– A Dinamo Zagreb évről évre termeli ki a fiatal tehetségeket, akikre lecsapnak az európai topklubok és eurómilliókért szerződtetik őket. Hogy csinálják ezt a horvát fővárosban?
– Nem úgy tekintenek a játékosokra, hogy milyen képességei, adottságai vannak, hanem úgy, hogy mit nem tud. Ez nagyon fontos. Ha egy középpályás például jól lát a pályán, de mondjuk 30-40 méterre már nem tud jó passzokat adni, akkor nem tudja irányítani a játék tempóját, ami óriási probléma. Ilyenkor egyéni edzéseken elkezdik fejleszteni a gyenge pontját. A fővárosi csapat a leggazdagabb Horvátországban, így könnyen el tudja csábítani a legnagyobb tehetségeket, akik viszont gyakran önzőek. Ez mára megváltozott, mindenki a másikért játszik, ha valaki el van szállva, gyorsan visszarántják a földre. Továbbá ha egy tizenhét éves labdarúgó elég jó az U17-esek között, akkor máris viszik az első együtteshez, hogy minél hamarabb felvegye a felnőttek ritmusát és beilleszkedjen. Minden nagyobb horvát klubnak van második csapata, amelyek közül több a másodosztályban szerepel, így ott már elkezdik a fiatalok beépítését. A Dinamo Zagreb nem hivatalos filozófiái: jól kell futballoznia a csapatnak, fiatal tehetségeket kell beépíteni, és győznie kell. Egyszer a klub egyik korábbi vezetője, amikor a klub sikeréről kérdezték, úgy fogalmazott: ha nem termelünk ki fiatal tehetségeket, nem is létezünk.

– Ha jól tudom, ön is megtapasztalhatta, milyen a felfogás a Dinamo Zagrebnél.
– Valóban, megkerestek a vezetőedzői állással kapcsolatban, az elnök behívatott az irodájába, ledobott az asztalra elém egy kocsikulcsot, és azt mondta: ha tudod vezetni a Mercedest, te vagy a mi emberünk, ha nem, akkor húzz el! Igazi fanatikusokat keresnek, ambiciózus szakembereket. Nem egy olyan edzőt, aki mondjuk az Evertonnál akarna dolgozni, bár az is egy fantasztikus klub, hanem olyat, aki a Manchester Unitednél, azaz a világ elitjében. Az edzők mindennap együtt kávéznak, és egész nap a futballról beszélnek. Olyan részletességgel, hogy azt is megvitatják, ki hová rakja a bójákat egy-egy gyakorlatnál. A futball megszállottjai.

– A Dinamo Zagreb rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligája csoportkörének, a többi klub pedig az Európa-ligában ér oda rendre a főtáblára, tehát nem csak a fővárosban értik a dolgukat.
– Elmondok egy másik példát, a Hajduk Splitét. Ők abban hisznek, hogy jó embert formálnak a fiatal tehetségekből, és ha jó labdarúgó is válik belőle, az egy bónusz. Az utánpótlás-nevelésben náluk az a legfontosabb, hogy a gyerekek személyisége fejlődjön. Az edzők gyakorlatilag második apukák.

– A mostani csapat még az 1998-as nagy generációt is túlszárnyalta, hiszen akkor „csak" bronzérem jutott Horvátországnak a vébén, most pedig döntőt játszhat. Lehet párhuzamot vonni a két együttes között?
– Nem lehet összehasonlítani őket. A jelenlegi válogatott játékosok nagyobb klubokban futballoznak, alapemberek a Real Madridban, a Barcelonában, a Juventusban és az Atlético Madridban. A középpálya dominanciája mindkét együttesben megfigyelhető volt, olyan játékosok alkották a válogatottat, akiktől nagyon nehéz volt elvenni a labdát, ők adták a tempót a játéknak. Egyénileg jobb labdarúgókból áll a mostani garnitúra.

– Akár világbajnok is lehet Oroszországban a horvát válogatott. Hogyan látja az esélyeket a döntőben?
– Ezen a világbajnokságon nem mindig futballozunk jól, de megnyerjük a meccseket, mert mentálisan nagyon erősek a játékosok. Korábban erre nem volt példa a horvát labdarúgásban. Ez a vébé nagyon kiegyenlített, sok válogatott képvisel hasonló szintet, épp ezért nehéz megjósolni a mérkőzéseket. Egy döntőben meg pláne bármi előfordulhat, ugyanakkora esélyünk van, mint Franciaországnak. Természetesen bízom a srácokban.

– Akik közül többeket jól ismer személyesen is, vagy tévedek?
– Igen, együtt dolgoztam többek között Luka Modriccsal, aki a válogatott egyik legjobbja jelenleg. Az ausztrál élvonalban, a Sydney Unitedben együtt futballoztam Mile Jedinakkal, aki a Premier League-ben is megfordult, és az ausztrál válogatott csapatkapitányaként az oroszországi világbajnokságon is ott volt. Számomra sajnos hamarabb véget ért a kaland...

– Mi történt?
– Huszonkét évesen nagyon súlyos sérülést szenvedtem, és inkább a játékos-pályafutásom befejezése mellett döntöttem. Megszereztem az edzői képesítésemet, Afrikában kezdtem el dolgozni, ahonnan Brazíliába vezetett az utam egy tanulmányútra.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
– A Santosnál voltam, még a klubnál játszott Neymar, így vele is sokat dolgoztam együtt. Akkoriban nagyon gyenge volt fizikálisan, a Santosnál nem akartak a fizikumán dolgozni 17 éves koráig, mert attól féltek, hogy a technikai készségei visszaesnének, így csak 18 évesen kezdték el az úgynevezett felépítését. Később egyébként újra Ausztráliában vállaltam munkát a Sydney Unitednél, az U9-től az U20-asokig minden korosztállyal foglalkoztam, valamint technikai igazgató lettem a klubnál. Felkértek az U13-as válogatott segédedzőjének is. Néhány éve visszatértem Horvátországba az NK Sesvetéhez, a vébé után pedig Argentínába utazom tanulmányútra.

– Mint szomszédos országok, követi a magyar futballt?
– Ismerem a tradicionális klubokat, mint például a Ferencváros, a Videoton vagy az MTK. A 2016-os Európa-bajnokságon is követtem a válogatott szereplését. Ígéretesek voltak a csoportkörben, de Belgium ellen esélyük sem volt a nyolcaddöntőben. Persze ahogy a világon mindenhol, az Aranycsapatról én is sokat hallottam, lenyűgöző futballisták voltak, megérdemelték volna a világbajnoki címet. Puskás egy igazi úriember volt, aki találkozott vele, imádta. Nagy meglepetés, hogy az utóbbi időszakban nem teljesít jól a magyar futball, azok után, hogy korábban milyen nagyszerű játékosai voltak. Hallottam különböző problémákról, remélem, sikerül ezeket leküzdeniük és visszatalálnak a helyes útra.