Vodka és futball – történetek a részegek medáljától a vb-detoxig

„Az angolok elmentek Oroszországba, megisszák az összes vodkát, Anglia végigjárja az utat” – zúg a dal hetek óta az orosz utcákon, amerre csak az angol csapatot követő szurkolók megfordulnak.

És ha nem is itták még meg az összes vodkát, jó úton haladnak céljuk felé, ráadásul nem kell aggódniuk a derék küzdelem kellemetlen mellékhatásai miatt sem – a világbajnoki szervezők mindenre gondoltak. A mérkőzések helyszínéül szolgáló városokban mobil detoxikálóegység segíti a harcban elesettek istápolását, igaz, a sajátos intézmények használatáról vajmi kevés információ került nyilvánosságra. Témának szentelt képriportjában a Daily Mirror csupán egy alkoholista orosz öregembert tudott bemutatni, a brit újságírók ottjártakor éppen a kuszált tekintetű bácsit fektették le az egyszerű vaságyra, amelyet eredetileg a drukkereknek készítettek elő.

Emberséges bánásmódot ígérnek amúgy az ápolók, bizonygatva, hogy a megvendégelt futballturistáknak nem kell már a szovjet idők józanítóinak hírhedt emlékképeire, ágyra kötözésre, egymás mocskában hempergésre, a jó lelkű doktorok kemény bakancsára gondolniuk – már ha gondolnak ilyenkor bármire is –, a vb-detoxban korszerű körülmények fogadják őket, még szagelszívó is üzemel. Ha azonban az említett előnyök ellenére sem kívánkozik ide az érintett, természetesen jogában áll nemet mondani, ez esetben a hatóság kénytelen a rendőrségi fogda rideg cellájába kísérni, amíg a helyzete némiképp rendeződik.

És ezzel még olcsón megússza elgyengülését, háromszáz évvel ezelőtt például sokkal rosszabbul járt volna. Szentpétervár megalapítója, I. Péter cár idejében kezdett tarthatatlanná válni orosz földön a mértéktelen italozás gondja, az uralkodó nem nézte jó szemmel alattvalói féktelen dorbézolását, rendeletet adott ki: „Ne igyanak sokat, ne igyanak keveset, igyanak éppen eleget. Annyit, amennyi még megőrzi méltóságukat és pénzüket.”

Gondoskodott arról is, hogy aki a cári jó tanács dacára italmámorban randalírozik, elnyerje méltó jutalmát. Az ő nyakukba akasztották, pontosabban lakatolták a „részegek medálját”, a hatalmas, tizenöt kilós vascsillagot, amelyet a kitüntetettek kénytelenek voltak hét teljes napon keresztül cipelni.

Mind I. Péter, mind I. Katalin lelkes rajongója volt a tokaji aszúnak, Tokajban állandó küldöttséget állomásoztattak a termék felvásárlása, és talán a hagyományos magyarországi köteléknek köszönhető, hogy a Susztov család későbbi híres moszkvai szeszfőzdéjének egyik legkeresettebb árucikke éppen a magyar borvidék nevét viselő párlat volt.

A címkén szereplő Tokaj nevet a szentpétervári vodkamúzeum vitrinjében szúrtam ki, a város sajátos nevezetességeként működő intézménybe a Franciaország–Belgium (1–0) világbajnoki elődöntő napján kaptam bebocsátást, a múzeumigazgató külön engedélyével – a szurkolók körében mostanság szinte zarándokhelynek számító kiállítás a mérkőzés előtti órákban nem is tudott utcáról érkező turistákat fogadni, a látogatócsoportok előzetes foglalásai ugyanis az egész nyitvatartási időt betáblázták.

Megérte azonban kilincselni, odabent alapos ismertetőt kaptam az orosz nyelven „vizecskét” jelentő, a múzeumvezető által azonban csak „szovjet limonádénak” nevezett vodka kultúrtörténetéről; meséltek a Konstantinápolyban megkedvelt szőlőpárlat mintájára odahaza gabonakészítménnyel kísérletező középkori szerzetes-feltalálókról, az 1348-as pestisjárvány vodkával gyógyított betegeiről (akiken mit sem segített az ital, de a kezelést egyre gyakrabban igényelték), valamint a szokásos kínálati elemek mellett a második világháborúban Molotov-koktélt is gyártó moszkvai szeszfőzdéről, amelynek konkurenciája ugyanabban az időben Winston Churchill brit miniszterelnök megrendelésére küldött négyszáz liter konyakot Londonba.

A vodkakészítés évszázadokon át finomított módszereit a neves kémikus, a periódusos rendszer megalkotójaként ismert Dmitrij Mengyelejev (1834–1907) tökéletesítette, amikor hosszas kísérletezés után megállapította, az ideális termék alkoholfoka 38.5 százalék (az orosz hatóság megköszönte a tudós fáradozását, majd az egyszerűbb adóztatás kedvéért kötelező 40 százalékos alkoholfokot írt elő).

Tulajdonképpen a labdarúgás oroszországi népszerűsítésének is a vodka volt a közvetett előidézője, hiszen a huszadik század elején a férfiak hétvégi italozásai helyett igyekeztek az új sportágat propagálni – a rövid gatyás emberek szaladgálását viszont az ortodox egyház nem nézte jó szemmel, így kezdetben háromnegyedes halásznadrágban kellett játszaniuk a futballistáknak.

„Az oroszok számára a vodka ügye nem csekélység – szól a múzeum tájékoztatása. – Közel áll az emberi lélekhez, az öröm és a bánat itala. Ünneplünk vele váratlan sikert, enyhítünk fájdalmat, köszöntünk vele hosszú utazásból hazatért barátot, búcsúztatunk útra készülő rokont, csökkentjük a hétköznapok ránk nehezedő nyomását. Oroszországban a vodka pótolhatatlan, sokoldalú ital, regények és versek, dalok és legendák ihletője.”

Aki ebben kételkedik, a szentpétervári vodkakiállítás cári időkből őrzött poharai, dugóhúzói, levelei, fényképei, kocsmadíszei alapján fogalmat alkothat a kultikus italhoz fűződő hagyományokról. Az esti meccsre múzeumlátogatással hangoló belga szurkolócsoport kedd délután például különös érdeklődést mutatott a jelentős orosz államfőket pohárral kezükben ábrázoló fotók iránt, a Sztálintól Vlagyimir Putyinig ívelő galériából nem hiányzik az 1985-ben alkoholizmus elleni országos kampányt indító Mihail Gorbacsov elnök sem.

A legintenzívebben azonban a nyakba akasztható részegségi vasmedál mozgatta meg a belga vendégek fantáziáját: egy mogorva férfi nejének gondolta hazavinni oroszországi szuvenírként, a társaság sportosabb tagjai a koloncot egyszerűen a francia játékosokra csatolták volna – azóta tudjuk, a győztes fejes gólt szerző Samuel Umtitit kellett volna inkább megfékezni, bár a védő remek felugrását látva talán még a súlyos csillaggal is megelőzte volna Marouane Fellainit.

Hogy aztán a világbajnokság hátralévő napjai (és éjszakái) során a múzeumlátogató belga turisták, netán az orosz vodkakészletekre utazó angol drukkerek közül valaki okot ad-e a sajátos kitüntetésre, talán csak a rendőrségi hírekből derül ki.