A VAR előtt is a bíró volt az Apokalipszis lovasa – a legnagyobb vb-hibák

Bármilyen hihetetlen is fiatalabb olvasóink számára, egykoron a magyar válogatott is megfordult labdarúgó-világbajnokságokon, és bizony sújtottak minket is sokszor bírói tévedések.

A magyar néplelket jól ismerőknek nem meglepetés, hogy szinte minden sorsdöntő vereségünk alkalmával felvetődött a játékvezető felelőssége, mentségünkre legyen mondva, sokszor (1934: eredményes osztrák beavatkozás a bíróküldésbe, 1938: eredményes olasz beavatkozás a bíróküldésbe, 1954: a döntőben Puskás szabályos gólját les címén érvénytelenítették, 1962: Tichy Lajos szabályos, egyértelműen a gólvonal mögé vágódó lövése után nem ítélt gólt Nyikolaj Latisev a csehszlovákok ellen, 1978: a házigazda argentinok bármit megtehettek a pályán, Antonio Garrido áldatlan tevékenységének köszönhetően, 1982: a belgák elleni sorsdöntő mérkőzésen nem kapott pirosat a Fazekas Lászlót ledaráló Jean-Marie Pfaff) abszolúte nem alaptalanul. Ám most nem „töröktatárdúlta, a bíró is elfújta” sorsunkon kesergünk, hanem egyéb, vb-mérkőzéseket jelentősen befolyásoló játékvezetői tévedéseket idézünk fel.

1986: Isten keze

Az egyik legnevezetesebb játékvezetői tévedést 1986-ban követte el a tunéziai Ali bin Nasszer, aki benézte az argentin Diego Maradona kézzel bepaskolt gólját. Az ebben a történetben szenvedő félként szereplő angolok kapusa, Peter Shilton, majd védője, Terry Butcher küldöttségvezetőként hiába tiltakozott hosszú ideig, sem a bíró, sem az azon a térfélen tevékenykedő partjelzője nem hitt nekik. „A kezem volt, de nem csaltam. Szemtelenség, agyafúrtság, de nem csalás – magyarázta később a bizonyítványt az argentin zseni. – Isten adott nekünk kezet, ráadásul ahhoz, hogy a bíró és a partjelző se vegye észre kezezésemet, isteni beavatkozás is kellett.”

A VAR-korszakban ezt biztosan nem adták volna meg, a gól így egy darabka világtörténelem lett, Maradona elindult félistenné válása felé – az angolok meg azóta is marják magukat, hogy mi lett volna Mexikóban Gary Linekerékkel, ha…

1986 és 1990: a vörösök svéd veszedelme

Addig jár a koporsó a kútra, míg ki nem tör a ragály – szokták mondani, Maradona azonban ebből sem tanult, mint oly sok hibájából, hiszen négy évvel később az olaszországi világbajnokságon a szovjetek ellen a gólvonal előtt egy méterrel hárított kézzel egy lövést. A svéd játékvezető, Erik Fredriksson nem vette észre, nem ítélt tizenegyest és Maradona megúszta sárga nélkül (ez azért fontos, mert azon a mérkőzésen később kapott egyet).

Hogy érdekesebb legyen, azon a találkozón az argentin Pedro Troglio az ellene elkövetett szabálytalanságnál estében mindkét kezével hozzáért a játékszerhez, de Oleg Kuznyecov gyorsan elrúgta azt, éppen a dél-amerikai Jorge Burruchaga elé, aki kihasználta a ziccert. Gól.

A lefújás után a szovjetek szövetségi kapitánya, Valerij Lobanovszkij a svéd bíróra örökös eltiltást követelt, már csak azért is, mert 1986-ban éppen ellenük adott meg két lesgólt a belgáknak…

Olaszországban korábban is sújtotta egykori nagy testvéreinket a sors: a románok elleni találkozón Vagiz Higyijatullin a tizenhatoson kívül kezezett, az uruguayi Juan Cardellino viszont szó szerint befújta az esetet.

Többek közt ezért nem lett világbajnok 1986-ban a magyar csapatot szétzúzó szovjet válogatott…

1982: a sevillai rém

Korábban is kitértünk egy sportlegünkben az 1982-es Harald Schumacher–Patrick Battiston-afférra, amikor is a nyugatnémet kapus szinte letarolta a francia játékost. A holland bíró, Charles Corver még csak sárga lapot sem adott a kitűnő kapusnak, pedig a szegény gallkakasos elveszítette eszméletét és két fogát, majd kórházi ápolásra szorult. A hosszabbítás utáni orosz rulettben Schumacher két tizenegyest is kivédett, így második számú német közellenség lett Franciaországban, sokáig odahaza is kifütyülték…

2002: ecuadori Dél-Korea egyik legnagyobb barátja

Az egyébként szimpatikus csapat képét mutató dél-koreai válogatott történelmének legnagyobb sikerét érte el 2002-ben, amikor is társházigazdaként egészen az elődöntőig jutott, ám éppen ekkor veszítette el a nagyvilág szimpátiáját, hiszen villámgyors és fáradhatatlan játékosok ide, Guus Hiddink edzői zsenialitása oda, a játékvezetők hathatós és szemérmetlen támogatása nélkül nem jutott volna olyan messze.

A portugálok elleni csoportmérkőzésen Beto jogtalan második sárgája még „belefért” a hazai csapatnak mindig és mindenkor alanyi jogon kijáró csomagba, azonban az olaszok elleni mérkőzésen az ecuadori Byron Moreno történelmet írt. Dél-Korea egyik legnagyobb barátja nem sokkal a kezdés után megadott egy fantombüntetőt az ázsiaiak javára (kihagyták), majd Kim Te Jung következmények nélkül használhatta könyökét Alessandro Del Pieróval szemben.

A dél-amerikai bíró egyébként is sajátos stílusban engedte az ütközéseket és a nyújtott lábbal való taljándádázásokat, majd tevékenységére Francesco Totti nevetséges kiállításával és Damiano Tommasi érvénytelenített góljával tette fel a szégyenkoronát.

A következő körben az egyiptomi Gamal Gandur és ugandai segítője, Ali Tomusange morénózott, lévén nem adták meg a hazaiak kapujába esett Iván Helguera-találatot (vagy Pak Dzsi Szung-öngólt), majd Fernando Morientes fejes gólját érvénytelenítette a duó, arra hivatkozva, hogy elhagyta a játékszer a játékteret (amúgy nem).

Ettől még győzhettek volna az európaiak, ám a tizenegyespárbajt a dél-koreaiak jobban bírták idegekkel, ami nem meglepő az előzmények ismeretében, Moreno pedig később heroincsempészeti karriert futott be: a világhírig így is eljutott, de a szakmaiság csúcsára ezúttal sem hágott fel.

1978: Videla-buhera

Az angolok által lőtt 1966-os fantomgólt megénekeltük már egy sportlegben, így most térjünk ki a 2002 előtt legnyilvánvalóbban hazai szájíz szerint fújt vb-re, az argentínaira.

Az 1978-as tornán a helyi érdekű diktátor, Jorge Rafael Videla, mint a történelem során annyiszor, egy messzehangzó sportsikerrel akarta nemzetközi elfogadottságát megerősíteni, és biztosra ment.

Az argentinok magyarok elleni nyitó mérkőzésén a portugál Antonio Garrido kiállította Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort, majd a franciák ellenin a svájci Jean Dubach büntetőt adott a hazaiaknak a francia Marius Trésor vétlen kezezéséért 0–0-s állásnál (utóbb maga is elismerte: tévedett). A középdöntőbeli csoportban a gauchók később játszhattak, mint a többiek, ami szintén nem volt hátrány, ráadásul a Peru elleni gólesőnek köszönhetően megelőzték az örök rivális brazilokat (csak a fiatalabbak kedvéért: egymás ellen egy parázs háborúban gól nélküli döntetlent játszottak, Palotai Károly remek játékvezetésével). A peruiak hozzáállását amúgy a sorsdöntő találkozóhoz tökéletesen jellemzi az akkori Népsportból vett idézet: „Chumpitaz és Manzo, a peruiak két középső védője nemigen tehet arról, hogy csak hat gólt lőttek a házigazdák.”

Persze az is kellett az argentin aranyhoz, hogy a döntőben a holland Rob Rensenbrink kihagyja a kihagyhatatlant.

1982: az Apokalipszis lovasa

A spanyolországi futballtornán leginkább a hondurasiak érezhették magukat a bírói hibák kárvallottjának, hiszen a vendéglátók elleni összecsapásukon egygólos vezetésükkor az argentin sporttárs, Arturo Ithurralde megette a spanyol Enrique Saura műesését (a büntetőt López Ufarte értékesítette); a jugoszlávok ellen pedig a chilei Gastón Castro mutatott a hondurasi térfélre applikált 11-es pontra a 87. percben (Vladimir Petrovics nem is hibázott, és ez volt a kilencven perc egyetlen gólja).

A kieső hondurasiakat mindenesetre tízezres ünneplő tömeg várta a repülőtéren, az államfő, Roberto Córdova pedig az „Apokalipszis lovasa”-ként aposztrofálta Castrót (mármint nem Fidelt, hanem a másik „játékmestert”). A nem éppen acélos házigazda a jugoszlávok kárára is kapott egy ajándék tizenegyest, amely előtt a spanyol támadó még jóval a 16-os vonala előtt elesett.

Ezen a tornán egyébként semmi sem volt lehetetlen: a házigazda kapott egy nem jogos büntetőt a jugók ellen is, a Kuvait–Franciaország meccsen a mély növésű Alain Giresse gólja után (a találatot megelőzően egy nézőtérről felhangzó sípszó miatt megállt a Giresse után eredő bekk) a Kuvaiti Labdarúgó-szövetség elnöke, Fahid al-Ahmad al-Szabah sejk leintette övéit a pályáról.

Fiai csak azután folytatták, némi bírólökdösést követően, hogy az emír követelésére a szovjet Miroszlav Sztupar – az idevonatkozó szabályok ellenére – visszavonta a gallkakasosok gólját. Egészen belejött ebbe a műfajba fentebb inzultált Sztupar, lévén ezen kívül még öt francia találatot érvénytelenített les címén. Hogy, hogy nem, a tornán nem is kapott több mérkőzést. Hogy utána kapott-e valakitől valamit, no, arról van egy egészen egyedi sejktésünk, akarjuk mondani: sejtésünk…

Al-Szabah nem tehéntrágyával gurigázott: a kijutás után a játékosok kaptak fejenként egy Cadillecet, egy kisebb földbirtokot, egy villát, egy aranyórát és egy… motorcsónakot!

1990: Kata néni elterül

Az egyik legismertebb „véleményes” vb-tizenegyes az 1990-es döntőben született meg, amikor az excentrikus Edgardo Codesal (civilben nőgyógyászkodott Mexikóban) a hajrában büntetőt ítélt, miután a szövetségi német támadó, a Kata néniként is becézgetett Rudi Völler jó ütemben elesett Roberto Sensini belépője után.

A letett labdához egyébként a nyugatnémetek ítélet-végrehajtója, Lothar Matthäus nem mert odaállni (hogy miért, erről lesz még szó egy későbbi vb-sztoriban), így Andreas Brehme rúghatta be magát a történelembe. A szakmájához méltóan érdekes pozitúrákat felvevő mexikói játékvezető teljesítményét mindenesetre a független országok médiája is botrányosnak minősítette.

2006: Poll drillje

A németországi világbajnokság sem úgy vonul be a sporttörténelembe, mint a játékvezetői tévedhetetlenség szobrát megalapozó össznépi esemény. A svájci Massimo Busacca a spanyol–ukrán meccsen kiállította egy igencsak „lájtos” Vlagyiszlav Vascsuk–Fernando Torres fizikai kontaktusfelvétel után a védőt, és tizenegyest ítélt a spanyolok javára. Az még hagyján, hogy Torres az ukrán aurájában esett el, de a büntetőterületen kívül.

A korábban egyesek által a finálé vezetésére is esélyesnek tartott Busacca a nyolcaddöntőben megkegyelmezett az utolsó emberként taroló Gabriel Heinzének az argentin–mexikói találkozón, így aztán Németországban maximum a lelátón fújhatta a sípot ezután.

A sokáig etalonnak tartott angol Graham Poll szintén fújhatta a finálét, miután a Horvátország–Ausztrália csoportmérkőzésen a horvát-ausztrál Josip Simunicnak formabontó módon három sárga lapot is felmutatott. Még hogy lejárt a kettős könyvelés ideje… Nézzük, mi is történt!

Az angol a rangadó 63. percében sárga lapot adott a horvátok 3-asának, Simunicnak, aki feltartotta Harry Kewellt. Aztán a 90. percben újra sárga lapot mutatott fel a hátvédnek, miután az buktatta Mark Vidukát. A bíró ekkor követte el a súlyos hibát, hiszen nem állította ki a labdarúgót, aki hőzöngve elvonult mellőle. Graham Poll három perccel később véget vetett a mérkőzésnek, és akkor, a lefújás után lépett oda hozzá Simunic, majd üvöltözni kezdett vele. Az angol ekkor ismét elővette a sárga lapot, felmutatta a horvátnak, majd előhúzta a piros kártyát is, kiállítva a hátvédet. Ez bizony méretes műhiba volt, eredményeként Pollt haza is küldték (exit Poll eredmény).

Sokat polemizáltak az olasz–ausztrál nyolcaddöntő 94. percében történteken is, amikor a spanyol Luis Medina Cantalejo tizenegyest ítélt, miután egy meglepő cselsorozat végén Fabio Grosso átesett az elé fekvő Lucas Neillen. Utóbbi nagyot kockáztatott egy ötösközeli becsúszással másodpercekkel a lefújás előtt, előbbi pedig villámgyorsan felmérte helyzetét, és ha már így esett, esett egy hatalmasat. Medina befújta, a 2002-re egy kicsit sem gondoló Totti pedig bevágta.

A szintén sokat látott orosz Valentyin Ivanov csúnyán beletörte bicskáját a holland–portugál ütközetbe, amelynek során sárga és piros lapok özönével (16/4-es leosztásban) sem tudta visszagyömöszölni a gyilokszellemet a palackba. Mi tagadás: nem volt könnyű dolga.

Sepp Blatter FIFA-elnök először élesen kritizálta az oroszt a lapparádé miatt, de aztán nyilvánosan is bocsánatot kért tőle.

A futballbunyók egyik legnagyobb klasszikusa a csak „santiagói csataként” emlegetett Chile–Olaszország mérkőzés, melyet az 1962-es chilei világbajnokság kettes csoportjában vívtak a csapatok. A párharcnak nem sok köze volt a futballhoz, igazi háborút láthatott a közönség. A találkozó játékvezetője csak így kommentálta a – többek között – orrtöréssel és nyakon rúgással tarkított összecsapást: „Nem futballmeccset vezettem, hanem egy csatát”. Végül a házigazda nyert 2–0-ra, és a bíró mindössze két embert állított ki – mindketten olaszok voltak, az egyik tömegjelenet során rendőrök raktak rendet a gyepen. (Hegyi D.)

Cserháti Zoltán kollégánk egy cikkben ezt választotta minden idők leghíresebb gyanús góljának. Nem véletlenül!

1. ANGLIA–NSZK (VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 1966)
Hogy mégsem Maradona gólja végzett listánk élén, az egy húsz évvel korábbi mérkőzés miatt van. Talán egy gólról sem vitatkoztak olyan hosszú időn át, mint Geoff Hurstnek a hosszabbítás első félidejében lőtt góljáról. Az angol csatár lövését követően a lécről lefelé pattant a labda, olyannyira kétes szituációban, hogy a svájci mérkőzésvezető, Gottfried Dienst nem is tudta eldönteni, hova pattant.

Asszisztensével, a szovjet Tofik Bahramovval konzultálva azonban gólt adott. A jelenetet azóta az összes létező kameraállásból bemutatták, és mindenki elmesélte a saját szemszögéből, aki a pályán volt, sőt digitalizálták is a korabeli felvételeket, így szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Hurstöt ez akkor nem érdekelte, a kinyíló német védelem ellen megszerezte az angolok negyedik gólját is – ezzel Hurst az első és máig az egyetlen, aki vb-döntőben triplázott –, és Anglia 4:2-re megnyerte a vb-t.

Angol szurkolók egy része ma is állítja, hogy szabályos volt a gól, más britek nem hajlandók vitatkozni róla, a németek persze csalást emlegetnek. A futball-játékvezetőknek kiadott irányelv, hogy kétes szituációkban a támadó javára kell ítélniük. Azonban játékvezetői berkekben általános, ki nem mondott alapelv, hogy hasonló helyzetben csak akkor ítélnek gólt, ha száz százalékig biztos a gól. És hogy miért választottuk ezt minden idők legvitatottabb találatának? Mert világbajnoki döntőben történt, annak is a hosszabbításában…

Azt mi tesszük hozzá, más kérdés, hogy a németek azóta is tartják: két szabálytalan góllal kaptak ki, lévén az angolok utolsó találatakor már több szurkoló is a pályán volt… A lövést egyébként a szovjet, az azeri származású Tofik Bahramov lengette be gólnak, és később állítólag egy szóval indokolta döntését: Sztálingrád!

TOVÁBBI VB-HIBÁK

1934-benBenito Mussolini maga vette vértől tocsogó kezébe a hazai rendezésű világbajnokság sorsát, minden tekintetben, és az általa szívélyesen vendégül látott Ivan Eklind sporttárs pedig a pályán törlesztett. Azon a tornán az osztrákok ejtettek ki bennünket, előtte a sógorok futballvezére, Hugo Meisl a FIFA-nál az eredetileg kijelölt belga Louis Baert helyett az olasz Francesco Matteát tettette meg játékvezetőnek – a csöppet sem derék talján kiállította a második félidő derekán Markos Imrét, és egy góllal kikaptunk.

1938-bana finálé előtt a címvédő olaszok kijárták a rendező franciáknál, hogy ne az előre kijelölt John Langenus, hanem a francia Georges Capdeville vezesse a finálét, mert utóbbi az ő stílusuknak jobban megfelel. És lőn…

1966-ban visszakapták a brazilok, amit nyolc éve ők követtek el a franciák ellen az elődöntőben (Vavá eltörte Robert Jonquet lábát, és akkoriban még nem lehetett cserélni): a portugál Joao Morais szétrúgta Pelét, de nem kapott pirosat, a csatárzseni meg végigsántikálta és -álldogálta a mérkőzést, végül pedig kiesett a címvédő.

1970-bena jóval későbbi nagy verésre akkor még rá sem álmodó salvadoriak kaptak vígjátékba illő gólt: ők jöttek volna szabadrúgással a mexikóiak elleni találkozón, de odaugrott a labdához az ellenféltől Aarón Padilla, indított, az akció pedig góllal végződött. Az egyiptomi Ali Kandil abszolút érthetetlen döntést hozott a találat megadásával: egyértelműen látszik, hogy a letett labda mögé állva jobbra mutat, miközben a zöld mezes mexikói balra végzi el a szabadrúgást… A salvadoriak mérgükben nem voltak hajlandók szabályosan elvégezni a középkezdést, Kandil jobb híján gyorsan véget vetett a félidőnek.

1982-ben a majdan világhírnévre szert tevő Roger Milla majdnem kiejtette a későbbi győztes olaszokat, de az osztrák Franz Wöhrer nem adta meg a Peru elleni, teljesen szabályos találatát, és később az ezzel (nem) járó egy pont az afrikaiak továbbjutásába került.

1986-ban a spanyol Michel gólját nem adták meg a brazilok ellen, ez hiba volt, 1998-ban a brazilok és a norvégok csoportmérkőzése előtt rendeztek a stadionban egy esküvőt, a FIFA különleges engedélyével, de nem ez volt a nagy hiba, hanem az, hogy nem a brazil ara, hanem csak a norvég férj kapott a legvégén ajándékot a játékvezetőtől, az amerikai Esse Baharmastól egy, a norvégoknak befújt fantomtizenegyes képében – amelyet nagyon is valós és győztes norvég gól követett.

2002-ben Rivaldót combon találta a labdával egy ideges török, Hakan Ünsal, az aranylabdás és világbajnok brazil ikon pedig azonnal az arcához kapott és összeesett – a török játékos meg piros lapot kapott! Neymar, ugyan már…

2006-banaz Ukrajna–Tunézia mérkőzésen Andrij Voronyin kézzel hárított egy szabadrúgást a 16-oson belül, de megúszta, nem sokra rá vezetést szereztek, majd nyertek is az ukránok. A japán Nakamura Sunszuke az ausztrálok ellen szabálytalan gólt szerzett, a kapus, Mark Schwarzer szerint a játékvezető később bocsánatot kért tőle, Peter Crouch gólja előtt lerántotta Brent Sanchót a rasztahajánál fogva. Patrick Vieira fejesét a dél-koreai kapus, Li Vin Dzse a gólvonal mögül kaparta ki, de Benito Archundia és partjelzője benézte, pontosabban inkább kinézte az esetet. A svájci Patrick Müller felbuktatta a togói Emmanuel Adebayort a büntetőterületen belül, de továbbot intett a paraguayi Carlos Amarilla, ezért is úszták meg a svájciak kapott gól nélkül a tornát.

Markus Merk ajándék büntetője győzelmet és továbbjutást ért Ghánának az amerikaiak ellen (így aztán jöhetett a brazilok ellen az állítólagos bundameccs és Adriano lesről esett gólja), a portugálok elleni elődöntőben Zinédine Zidane pedig szabadon gyanúsíthatta meg spanyolul az uruguayi, tehát őt abszolúte megértő Larrionda spori édesanyját ősinek tartott foglalkozással. Utólag kiderült: mindenki jobban járt volna akkor egy kiállítással…

2010-ben Szlovénia és az Egyesült Államok összecsapása kettő kettőre végződött, például azért, mert Maurice Edu szabályos gólját nem adta meg a mali bíró, Koman Coulibaly. Les, Michael Bradley vélt szabálytalankodása, Elvis Presley, Michael Jackson vagy ufók megjelenése, esetleg a forint az euróhoz mért árfolyamának hirtelen kilengése miatt, az rejtély még ma is.

Ellenben az nem titok, hogy a 21. század Hurstje, Frank Lampard a gólvonal mögé küldte a labdát a németek elleni nyolcaddöntőben, ám az uruguayi Jorge Larrionda nem ítélt gólt – ugyan az angolok végül négyet kaptak, de szerintük a Lampard-eset miatt kaptak ki. A hatalmas vihart kavaró eset után a FIFA urai is megmozdultak végre, Sepp Blatter kijelentette, hogy hiába költöttek negyvenmillió dollárt a játékvezetők képzésére, most már jöjjön a technika: a videobíró és/vagy a helyzetjelző chip.

Azon a tornán a döntő egyetlen találatát is megelőzte egy elnézett mozzanat: az Eljero Elia ellen szabálytalanul eljáró Sergio Ramos, Cesc Fabregas páros megmozdulása büntetlen maradt, a támadás végén meg eldőlt a világbajnokság sorsa. A hibázó bíró egyébként az angol Howard Webb volt, aki nem adott pirosat a Xabi Alonsót szép karaterúgással hason cserdítő Nigel de Jongnak.

Itt jegyeznénk meg, hogy az isteni Diego kapitányként is vonzotta a furcsa gólokat, a mexikóiak ellen Carlos Tévez lesről fejelt gólt, a brazilok szereztek szabálytalan gólt az elefántcsontpartiak ellen, ám Kakát jogtalanul állították ki; a szerbek nem kaptak meg egy jogos büntetőt az ausztrálok ellen Tim Cahill kezezésekor, és ezért sem jutottak tovább csoportjukból.

2014-ben a legtöbb hiba a holland–brazil bronzmérkőzésen esett, az algériai Dzsamel Hajmudi vidám munkálkodása miatt: a 2. percben az egyedül kapura törő Arjen Robbent a tizenhatos előtt rántotta le Thiago Silva le, de 11-es következett, piros lap nélkül; negyedóra múlva le egy les miatt szabálytalan gólt adott meg Hajmudi a hollandoknak, majd Oscar teljesen jogos büntető helyett sárga lapot kapott színészkedésért. Daley Blind pedig olyannyira hozzáért az aprócska karmesterhez, hogy a védő belesérült a gáncsoskodásba! A legvégén Arjen Robbent buktatták, de nem jött a büntető.

A brazilok ellenben a horvátok elleni csoportmeccsen a rossz nyelvek szerint tizenketten voltak a japán sípmesterrel, Nisimura Juicsivel együtt, kaptak 11-est, ami nem járt, a horvátok éppen fordítva, és sokak szerint Neymar is pirosat érdemelt volna egy durvasága miatt. Kamerun ellen a mexikói Giovani dos Santostól két szabályos gólt is elvettek, a kolumbiai partjelzőnek, Humberto Clavijónak meg is köszönték szolgálatait a meccs után. Diego Costa szinten minden rendezvényen kiállítást érdemelne, a hollandok elleni csoportrangadón is kijutott volna neki egy piros lap Bruno Martins Indi megdádázása miatt. Mario Götze a portugálok ellen összeszínészkedett egy büntetőt, majd Pepe egy kétségtelenül nem szép kis fejkoccolás miatt azonnal piros lapot kapott, talán Thomas Müller túljátszott reagálása miatt is. De mi ez a kameruni Benoit Assou-Ekotto esetéhez képest, aki saját csapattársát, Benjamin Moukandjót fejelte le? Érdekes lett volna ezért egy piros és kettős ápolás kombó…

A Costa Rica-i Joel Campbellbe nagyot rúgott Giorgio Chiellini a tizenhatoson belül, de nem ítélt semmit a chilei Enrique Osses, Luis Suárez aztán később igazságot tett, és neki lett baja belőle. Iráni lapok udvariasan figyelmeztették a szerb Milorad Mazsicsot, hogy az argentinok ellen sokak szerint elnézett büntető- és piros lap-gyanús esetek miatt ne nyaraljon országukban, az új-zélandi Peter O'Leary meg a bosnyák Edin Dzekótól vett el egy fejes gólt, az elefántcsontpartiak ellenben egy szellembüntető miatt estek ki a csoportküzdelmek során: Jorgosz Szamarasz nagyot repült, majd értékesített.

Bezzeg senki sem okolhatja az üzbég Ravsan Irmatovot, aki a horvátok és a mexikóiak találkozóján elnézte Darijo Srna kezezését, majd nem állította ki Rafael Márquezt, aki aztán Héctor Morenóval együtt annyira ellökte Robbent az ötös előterében, hogy Morenónak még a lába is eltört, de 11-es az nem járt…

A kolumbiai Juan Camilo Zúniga majdnem kitörte Neymar nyakát, de még csak egy sárga lapot sem kapott.

Azon a vb-n debütált ellenben a góltechnológia, sikerrel, a Franciaország–Honduras csoportmérkőzésen kérték ki először élesben is a rendszer „véleményét”.