Serie A: pontokat hullajtott az Atalanta, otthon győzött a Bologna

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.01. 22:42
Djimsiti góljával hiába vezetett, ezúttal nem tudott nyerni az Atalanta (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójának szombati játéknapján a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Atalanta odahaza meglepetésre csak 1–1-es döntetlenre végzett a Torinóval. Eközben a Bologna a Como, a Hellas Verona a Monza, az Udinese pedig a Venezia ellen gyűjtötte be a három pontot.

Az esti mérkőzésen a Bologna hazai pályán fogadta a Comót, és a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott: a 25. percben Lorenzo De Silvestri szerzett vezetést a Bajnokok Ligájától az alapszakasz után búcsúzó együttesnek, majd a 38. percben Alieu Faderát kiállította a játékvezető, így a hazaiak emberelőnybe kerültek. A Bologna második góljára a 68. percig kellett várni, ekkor Giovanni Fabbian talált a Como kapujába.

A kora esti találkozón a hétközi, FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-találkozó fáradalmai után pályára lépő Atalanta meglepetésre nem tudott nyerni a Torino ellen hazai pályán: az 1–1-es végeredmény egy gyors gólváltást követően alakult ki, a 35. percben az albán Berat Djimsiti szerzett vezetést a bergamóiaknak, de öt perccel később Guillermo Maripán egyenlített, és ez a találat egy pontot jelentett a „bikáknak.”

A délutáni programban az Udinese mozgalmas meccsen verte meg 3–2-re a kiesés ellen küzdő Veneziát, míg a Hellas Verona 1–0-ra nyert az utolsó helyezett Monza ellen, és ezzel elkerült a kieső pozícióból, s feljött a 13. helyre a tabellán.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Monza–Hellas Verona 0–1 (Lekovics 13. – öngól)
Udinese–Venezia 3–2 (L. Lucca 47., Lovric 52., I. Bravo 84., ill. Caviglia 64., Gytkjaer 78.)
Atalanta–Torino 1–1 (Djimsiti 35., ill. Maripán 40.)
Bologna–Como 2–0 (De Silvestri 25., Fabbian 68.)
Kiállítva: Fadera (38., Como)

VASÁRNAP
12.30: Juventus–Empoli (Tv: Match4)
15.00: Fiorentina–Genoa
18.00: Milan–Internazionale (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
20.45: Roma–Napoli (Tv: Match4)
HÉTFŐ
20.45: Cagliari–Lazio (Tv: Match4)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Parma–Lecce 1–3 (Valeri 34. – 11-esből, ill. Krisztovics 36., Pierotti 63., 90+3.)

   
1. Napoli22172337–15+2253
2. Internazionale21155155–18+3750
3. Atalanta23145449–26+2347
4. Lazio22123738–30+839
5. Juventus22813135–19+1637
6. Bologna22910335–27+837
7. Fiorentina21106535–22+1336
8. Milan2197532–23+934
9. Roma2286833–28+530
10. Udinese23851028–36–829
11. Torino2369824–27–327
12. Genoa2268820–30–1026
13. Verona23721426–48–2223
14. Lecce23651218–41–2323
15. Como23571127–38–1122
16. Empoli2249921–29–821
17. Cagliari22561123–36–1321
18. Parma23481129–42–1320
19. Venezia23371322–38–1616
20. Monza23271420–34–1413
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
12 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 22:42

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 20:16

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 17:05

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik