Vb 2018: 17 éves újonc csodás gólja segítette ki Walest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 22:40
null
Ben Woodburn lábát már elhagyta a labda, hamarosan rezdül a háló (Fotó: AFP)
Wales hazai pályán 1–0-ra legyőzte Ausztriát a két labdarúgó-válogatott szombat esti, cardiffi világbajnoki selejtezőjén.

A sokáig gól nélküli döntetlenre álló mérkőzést egy 17 éves cserejátékos döntötte el: az első válogatott fellépését teljesítő Ben Woodburn köszönte szépen, hogy a 74. percben az osztrák védelem kétszer sem volt képes felszabadítani, levette az elé hulló labdát, majd 22 méterről jobbal a jobb sarokba bombázott.

Mindkét csapat számára létfontosságú volt a három pont megszerzése; a korábbi fordulókban öt döntetlent felhalmozó walesiek megőrizték továbbjutási esélyeiket, Ausztria jelentős hátrányba került.

Szerbia magabiztosan győzte le Moldovát – Alekszandar Mitrovics megint betalált, a legutóbbi öt selejtezőn hat gólt termelt –, és mivel az írek nem tudtak nyerni, kétpontos előnyt szerzett a csoport élén. A belgrádi mérkőzést Bognár Tamás vezette.

A fejjel a kapuba találó Shane Duffy válogatottbeli első góljával Írország korán vezetéshez jutott, de a későbbiekben nyújtott teljesítményével nem érdemelt győzelmet Grúziában – be kellett érnie egy ponttal.

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA
D-CSOPORT

Wales–Ausztria 1–0
(Woodburn 74.)
Grúzia–Írország 1–1
(Kazaisvili 34., ill. Duffy 4.)
Szerbia–Moldova 3–0 (Gacsinovics 20., Kolarov 30., A. Mitrovics 81.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 7 4 3 16– 7 9 15
2. Írország 7 3 4 9– 5 4 13
3. Wales 7 2 5 10– 5 5 11
4. Ausztria 7 2 2 3 9– 9 0 8
5. Grúzia 7 4 3 7–11 –4 4
6. Moldova 7 2 5 4–18 –14 2
Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00

Kane meglőtte a 70. gólját a válogatottban, Tuchel győzelemmel debütált az angol nemzeti csapat élén

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:43

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Videó: meccs közben osztogatott aláírást a PL-sztár, sárga lapot kapott érte

Foci vb 2026
2025.03.21. 12:22

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42
Ezek is érdekelhetik