Vb 2022: Európában lesz a brazilok edzőtábora

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.21. 13:16
null
Európában lesz a brazilok edzőtábora (Fotó: AFP)
Az ötszörös aranyérmes brazil labdarúgó-válogatott Európában készül majd a november 14-én rajtoló katari világbajnokságra.

 

A helyi szövetség (CBF) pénteken jelentette be, hogy bár a konkrét helyszínt még nem találták meg, biztosan Európában végzik majd a finomhangolást a torna előtt.

Juninho Paulista, a CBF koordinációs vezetője hozzátette, a dél-amerikai válogatott november 19-én, öt nappal a Szerbia elleni első csoportmérkőzése előtt érkezik majd meg az arab országba.

„Európában találkozunk, így az ott játszók hamarabb megérkeznek majd. Ezúttal csak egy hetünk lesz a közös felkészülésre, így ezzel is időt nyerünk” – mondta a korábbi válogatott Juninho.

A brazilok – akik legutóbb Oroszországban a negyeddöntőben búcsúztak – a világbajnokság G-csoportjában Szerbia mellett Kamerunnal és Svájccal találkoznak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
45 perce

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2 órája

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

Neymar sérülés miatt kikerült a brazil keretből

Minden más foci
2025.03.15. 11:03

Másfél év után Neymar visszatér a brazil válogatottba

Minden más foci
2025.03.06. 16:34

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Neymar bejelentette, visszatér a Santoshoz

Minden más foci
2025.01.30. 21:16
Ezek is érdekelhetik