Ferencvárosi gólpassz, tunéziai bravúrgyőzelem a világbajnok ellen – Csillag Péter helyszíni jelentése

Franciaország és Tunézia válogatott mérkőzése szerdán Katarban éppen úgy kezdődött, mint 2008 októberében, a párizsi Stade de France-ban. Miközben az Education City Stadionban a francia nemzeti himnusz, a Marseillaise hangjai szóltak, a helyszínen láthatóan túlnyomó többségben vöröslő tunéziai szurkolótábor élesen és kitartóan fütyült. Sértő gesztus volt ez, mégsem váratlan, miként azt a Le Journal de l'Afrique két nappal korábban megjelent, Miért fütyülik ki a tunéziai drukkerek az ellenfél himnuszát? című, a közelgő aktualitáshoz időzített cikke is előrevetítette.

Tizennégy évvel ezelőtt a francia–tunéziai felkészülési mérkőzésen (3–1) történtek hatalmas port kavartak, hirtelen a francia közélet fókuszába helyezték a futballban jelentkező társadalmi-politikai feszültségeket. Nicolas Sarkozy akkori francia elnök botrányosnak nevezte az esetet, a sportminisztérium pedig rendeletet hozott arról, hogy ha bármilyen mérkőzésen, sportversenyen ilyen módon megsértik a nemzeti jelképet, az eseményt azonnal be kell rekeszteni. Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség korabeli francia elnöke ugyanakkor kissé elbagatellizálta a dolgot, megengedő nyilatkozatában így fogalmazva: „Nem látok a füttyszóban sértőt vagy tiszteletlent, egyszerűen az ellenfél elleni egyszeri, aznapra szóló demonstráció kifejeződése ez. Húsz-harminc éve, a mi időnkben rendszeresen kifütyülték a Marseillaise-t, mégsem csinált belőle senki ügyet, a politikusokat akkor még nem érdekelte ennyire a futball.”

A francia aranylabdás szavai azért nem teljesen fedik a valóságot, a tunéziai szurkolók harsány és sportszerűtlen tiltakozása nem az aznapi meccsre volt csak érvényes, sem 2008-ban, sem 2022-ben. A történelmi előzményeket ismerjük: Franciaország 1881-ben hódította meg Tunéziát, francia protektorátussá alakítva az államot. A gyarmat–gyarmattartó viszony egészen 1956-ig, a tunéziai független állam kikiáltásáig fennállt, a két ország kapcsolatára és diplomáciai érintkezéseire azonban a következő évtizedekben is markánsan rányomta bélyegét a terhelt múlt. Államközi szinten az utóbbi időkben némileg enyhülni látszott a feszültség, ám a társadalmi sebek lassabban gyógyulnak, ha egyáltalán gyógyulnak, és nem pedig mérgesednek. A Franciaországban élő, Tunéziában születettek számát 150 ezerre teszik, ám alighanem ennél szélesebb azoknak a köre, akik másod- vagy harmadgenerációs bevándorlóként élnek az európai országban.

A két ország közötti sajátos kapcsolat jele az is, hogy – mint kollégánk, Borbola Bence információgazdag mérkőzésbeharangozó cikkében is megemlítette – a tunéziai válogatott huszonhatos keretéből nem kevesebb mint tízen Franciaországban látták meg a napvilágot. Közéjük tartozik Aissa Laidouni, a Ferencváros 25 éves középpályása, a magyar NB I egyetlen képviselője Katarban, aki a szülőhazája elleni mérkőzés előtt így beszélt várakozásairól: „Sokat gondolkodtam, milyen lesz Franciaország ellen pályára lépni, és arra jutottam, ez a csata alighanem végigkíséri majd az életemet. Úgyhogy szeretném élvezni minden pillanatát.”

És ez a szándék az első pillanattól érződött minden mozdulatán, rezdülésén. Nagy összpontosítással, hasznosan játszott, belső, kissé visszavont középpályásként szűrte a francia támadásokat és tevékenyen részt vett a tunéziai akciók építésében. Jellemzően pontosan, jól passzolt, önbizalmáról pedig sokat elmondott, hogy kettejük különpárharca során Eduardo Camavingának lazán kiosztott egy kötényt, a Real Madrid középpályása csak buktatással tudta őt megállítani. Legfontosabb mozdulata azonban az volt, amikor az 58. percben megjátszotta Vahbi Hazrit, majd egy gyors kézmozdulattal jelezte neki a javasolt irányt, a csapattárs pedig szót fogadott: elindult, ügyes csellel beküzdötte magát a francia tizenhatosig, és Steve Mandanda kapus mellett a kapu bal oldalába lőtt. Ráadásul éppen a tunéziai tábor előtt, amely őrült tombolásával megmutatta, nem a harsány füttyszó egyetlen hangos fegyvere.

Pedig a világbajnok ellen megszerzett vezetés csak egy lépés volt a – két lejátszott forduló egy pontja után – szinte csodaszámba menő továbbjutáshoz. Az észak-afrikaiak tisztában voltak azzal, hogy álmuk megvalósításához szükség van arra is, hogy a csoport párhuzamosan rendezett, Ausztrália–Dánia mérkőzés nekik kedvező módon alakuljon. Ami Franciaország csapatát illeti, mivel két győzelmével már a találkozó előtt biztos továbbjutó volt, lehetősége nyílt a „sorcserére”, és Didier Deschamps szövetségi kapitány élt is a lehetőséggel: a kispadra tette alapemberei közül Hugo Llorist, Olivier Giroud-t, Ousmane Dembelét, Antoine Griezmannt, Kylian Mbappét, Dayot Upamecanót, Adrien Rabiot-t és Théo Hernandezt is. A sporttörténelmi párhuzam miatt érdemes megemlíteni, hogy az 1998-as világbajnokságon az akkori francia szövetségi kapitány, Aimé Jacquet ugyanezt a stratégiát követte: a Dél-Afrika (3–0) és a Szaúd-Arábia (4–0) ellen megnyert első két csoportmérkőzés után a harmadik, Dánia elleni (2–1) mérkőzésre pihentette csillagait – és végül világbajnoki címet ünnepelhetett csapatával.

A szerdai francia „B-csapaton” azért látszott a korábbiakhoz képest az enyhe minőségi visszaesés, talán ennek is tudható be, hogy a tőlük megszokott harcossággal, lendülettel, elszántsággal játszó tunéziaiak sokáig uralták a játékot. Amíg 0–0-ra állt a mérkőzés, a franciák többnyire visszafogottan védekeztek, hátrányban azonban váltaniuk kellett, szó szerint is: a hajrára beállt Kylian Mbappé, Willian Saliba, Adrien Rabiot, Ousmane Dembélé és Antoine Griezmann, a vb-címvédő magához ragadta a kezdeményezést, erősen támadott. Sőt, úgy tűnt, a végén Griezmann góljával egyenlített is, az új-zélandi Matthew Rowell játékvezető azonban VAR-os segítséggel les miatt nem érvényesítette a találatot. Valószínűleg gól meg nem adást olyan hevesen még nem ünnepeltek meg, mint ahogyan ezt a bírói döntést fogadta a tunéziai tábor.

A másik csoportmérkőzésen Ausztrália 1–0-ra legyőzte Dániát, így hiába nyert végül szintén 1–0-ra Tunézia az Education City Stadionban a végső győzelemre is nagy esélyesnek tartott franciák ellen, csoportharmadikként, négy ponttal kiesett. Laidouni személyében így a katari vb-mezőny egyetlen NB I-es labdarúgója is távozik, ám mint a Ferencváros-középpályás és társai lefújás utáni elégedett gesztusaiból érzékeltük, Franciaország legyőzése vigasz a nyolcaddöntő elszalasztására. A tunéziai szurkolóknak pedig a meccs utáni diadalünnep alapján talán mindennél többet ért.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT
TUNÉZIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (0–0)
Al-Rajjan, Egyetemvárosi Stadion, 43 627 néző. Vezette: Conger (új-zélandi)
TUNÉZIA: Dahmen – Meriah, Gandri, Talbi – Kesrida, Szkiri, Laidouni, Maalul – Ben Szliman (Abdi, 83.), Kazri (Dzsebali, 60.), Ben Romdan (Saalali, 74.). Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri
FRANCIAORSZÁG: Mandanda – Disasi, Varane (Saliba, 63.), Konaté, Camavinga – Tchouaméni, Y. Fofana (Griezmann, 73.) – Guendouzi (O. Dembélé, 79.), Veretout (Rabiot, 63.) – Kolo Muani, Coman (Mbappé, 63.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Kazri (58.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Ausztrália–Dánia 1–0

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS, ONLIVE TUDÓSÍTÁS ITT!