Vb 2022: Nagy csapás ez mindannyiunknak – Lionel Messi

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 14:18
null
Az első gólt büntetőből Messi szerezte, másik gólját les miatt elvette a VAR (Fotó: AFP)
Argentína vereséggel kezdett a világbajnokságon, Szaúd-Arábiától kapott ki 2–1-re. A lefújást követően Lautaro Martínez értékelt.

Lautaro Martínez kétszer is bevette a szaúdiak kapuját, a VAR azonban mindkét gólját elvette les miatt, ahogy Messiét is.

„Az első félidőben több gólt kellett volna szereznünk, de ez egy világbajnokság, hátra van még legalább két fontos meccs. A hibáink miatt kaptunk ki, főleg a második félidőben. Van, amin változtatnunk kell, ki kell javítanunk a hibáinkat. Nagyon fájó ez a vereség. Arra készültünk, hogy megnyerjük az első mérkőzésünket a világbajnokságon. Edzenünk kell, készülnünk a következő meccsre” – mondta Martínez a mérkőzés után.

Az ötödik vb-jén szereplő Lionel Messi is csalódottan értékelt a mérkőzés után.

„Nagy csapás ez mindannyiunknak, nem számítottunk arra, hogy így kezdjük a világbajnokságot. Fel kell készülnünk a következő mérkőzésekre, nyernünk kell és ez csak rajtunk múlik. Nincs kifogás. Egy csapatnak kell lennünk, talán jobban, mint valaha. Erős csoportba kerültünk, ezt láthattuk most. Nem nagyon kellett még átélnünk ilyen helyzetet, de most meg kell mutatnunk, hogy igazi csapat vagyunk! Tudtuk, hogy Szaúd-Arábiának jó játékosai vannak, erős csapat, amely jól járatja a labdát. Dolgoznunk kell, fel kell gyorsulnunk” – mondta a hétszeres aranylabdás.

A szaúdiak középpályása, Abdulelah al-Malki hangsúlyozta, hogy szövetségi kapitányuk, Hervé Renard korábban még sosem tüzelte fel ennyire őket, mint most.

„Renard megríkatott minket a meccs előtt, úgy motivált, és felpörgetett minket a második félidőre” – fogalmazott, és tiszteletteljesen „őrültnek” nevezte a francia szakvezetőt.

Argentína két csoportmeccset játszik még, szombaton Mexikóval, jövő hét szerdán Lengyelországgal.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ

C-CSOPORT
Argentína–Szaúd-Arábia 1–2(Messi 10. – 11-esből, ill. al-Sehri 48., Sz. al-Davszari 53.)

Legfrissebb hírek

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Rosszul érezte magát a meccs után, kórházba került Alekszandar Mitrovics

Minden más foci
2025.03.10. 11:56

Eldőlt? Martínez és Thuram góljával az Inter gond nélkül nyert a Feyenoord otthonában a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 20:38

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Vb 2034: alkoholmentes tornát rendez Szaúd-Arábia

Minden más foci
2025.02.13. 13:40

Szappanos: Ronaldónak olyan aurája van, hogy szinte leül az ember

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 10:05

Meglepetés, a Liverpool korábbi kiválósága kikerült az Al-Ahli bajnoki keretéből

Minden más foci
2025.02.08. 09:19
Ezek is érdekelhetik