A sérós kifejezés a szlengben azt jelenti, huncut, kicsit simlis, ha úgy jobban tetszik, ügyeskedő. Cristiano Ronaldo a katari labdarúgó-vb Portugália–Uruguay (2–0) csoportmérkőzése után jól belőtt haja (sérója) előtt mosolyogva húzogatta a tenyerét, mintegy mutatva, bizony Bruno Fernandes beadásába beleért a haja, tehát ő az első gól szerzője. A FIFA hivatalosan Bruno Fernandest jelölte góllövőnek, megjegyzem, Ronaldo bemozdulása is kellett a találathoz, ezzel megzavarta Sergio Rochet kapust. A „nem gól” azt is jelenti, a vb-ken eddig nyolcat szerző ötszörös aranylabdásnak várnia kell, hogy a legeredményesebb portugált, Eusébiót (9) beérje.
Kis túlzással nemcsak a futballvilág, hanem az egész univerzum lélegzet-visszafojtva várja, vajon a 37 éves Cristiano Ronaldo és a 35 esztendős argentin Lionel Messi közül melyik képes világbajnoki címig vezetni válogatottját. Miközben azt mondom, véssük az eszünkbe, jócskán odébb van az az időszak, amelyben két hozzájuk hasonló extraklasszis rúgja majd a labdát, ne vegyünk mérget arra, hogy Portugália vagy Argentína nyeri az aranyérmet. Aranylabdával mindkettőjüknek „tele a padlás” – Messi (7), Ronaldo (5) –, ám a válogatottal az argentin egy Copa América-győzelmet (2021), a portugál egy Eb-sikert (2016) mondhat magáénak. Ha a korszakos zseniket nézzük, Pelé 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben, Maradona 1986-ban lett világbajnok együttesével. A futball, csapatjáték lévén, nem csupán a klasszisok teljesítményét tükrözi, azonban karizmájuk döntő a siker elérésében. Ebben a tekintetben Ronaldo talán megelőzi Messit, abban viszont biztos vagyok, hogy hiúbb.
A 2018-as vb után a Real Madridtól Juventushoz távozásához sokat nyomott a latban, hogy 21 millió eurós fizetése kevesebb, mint amennyit Messi keres Barcelonában. Plusz a fizetésemelés tekintetében meggyőzhetetlen Florentino Pérez Real-elnök azt is forszírozta, ne a klub, hanem a sztár jelentse be a távozását… Ezzel igencsak beletaposott az egójába.
Ugyanakkor ez az egó viszi előre. Nyilván nem a pénz motiválja, hanem a becsvágy, hogy még nyerjen valamit. A Juventusszal nem lett Bajnokok Ligája-győztes, a Manchester Unitedtől azok után mennie kellett, hogy megkérdőjelezte az edző, Erik ten Hag szakértelmét. Hozzáteszem, ami Ronaldót motiválja, az több becsvágynál, az egó vezérelte dicsvágy. Nem mondanám, hogy a közösség összekovácsolásához ez kell, de ne higgyünk a válogatotton belüli széthúzásról szóló kitalációknak: erre a legjobb példa a már kispadon ülő „C” gólöröme Fernandes tizenegyese után.
Lehet, hogy Ronaldo már nem a régi, de a grundon még mindig őt választanák meg elsőnek.
Ezzel lehet vitatkozni, de nem érdemes.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!