Vb 2022: az egykori angol sztárbíró elemezte Saka és Kane esetét

Vágólapra másolva!
2022.12.11. 14:24
null
Upamecano belépőjét nem látták szabálytalannak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Franciaország a katari labdarúgó-világbajnokság egyik legjobb mérkőzésén 2–1-re legyőzte Angliát a negyeddöntőben, így bejutott az elődöntőbe, ahol Marokkó lesz az ellenfele. A franciák első gólja furcsa körülmények között született, s könnyen lehet, hogy Bukayo Sakával szemben szabálytalanság történt. Szintén kérdés, hogy Harry Kane esésénél vajon elmaradt-e egy büntető Angliának. A két esetet az egykori angol sztárbíró, Mark Clattenburg elemezte – írja a Daily Mail.

A KÉT JELENET LÁTHATÓ A VIDEÓBAN


A franciák első találata kapcsán Mark Clattenburg úgy fogalmazott, az ismétlések alapján jó döntés született, hogy nem érvénytelenítették a gólt, mert Dayot Upamecano és Bukayo Saka párharca fair küzdelem volt.

Nem ért tizenegyest (Fotó: Getty Images)
Nem ért tizenegyest (Fotó: Getty Images)

Harry Kane esetét viszont már Clattenburg is szabálytalannak látta. A VAR-szobában ülő játékvezetőket azonban itt is megvédte.

„Elemeztem a visszajátszásokat, és ugyanarra jutottam, mint Gallo (a videoasszisztens – a szerk.). Upamecano utoljára a tizenhatoson kívül ért hozzá.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ
ANGLIA–FRANCIAORSZÁG 1–2 (0–1)
Al-Hor, al-Bajt Stadion, 68 895 néző. Vezette: W. Sampaio (brazil)
ANGLIA:
Pickford – Walker, Stones (Grealish, 90+8.), Maguire, Shaw – J. Henderson (Mount, 79.), Rice, Bellingham – Saka (Sterling, 79.), Kane, Foden (Rashford, 85.).Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
FRANCIAORSZÁG:
Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernandez – Tchouaméni, Rabiot – O. Dembélé (Coman, 79.), Griezmann, Mbappé – Giroud.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző:
Kane (54. – 11-esből), ill. Tchouaméni (17.), Giroud (78.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
15 órája

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Raphinha és Yamal nem, Sterling bekerült a hét álomcsapatába a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 17:59

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Szalah két meccsen is gólt szerzett, újra egyedül első az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2025.02.18. 09:10

BL: Harry Kane az európai porondon a Celtic ellen javíthat a bajnoki csúcsrangadó után

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 07:31

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30
Ezek is érdekelhetik