„Elengedhetetlen, hogy képes legyél kitűnően alkalmazkodni, akárhol vagy, hogy befogadjanak a társak, hogy talpra essél, mindegy, honnan dobnak le. Úgy kerültem ki anno Hollandiába, hogy egyetlen angol könyvet vittem ki magammal, és valamit ugyan értettem abból, amit mondtak, de megszólalni nem mertem. Ám amikor Isakssontól kezdve Toivonenig mindenki elkezdett beszélni hozzám a csapatebédlőben ezerféle akcentussal, és kérdezték, hogy én miért nem beszélek, akkor mondtam, hogy mert nem tudok. Szóval elkezdtem, és hibáztam és hibáztam, de legalább gyakoroltam, és a pályán is ugyanilyen voltam, vagyis ha egy az egynél hibáztam is, olyan magabiztossággal igyekeztem legközelebb ezen javítani, hogy erre mindenki felfigyelt” – emlékezett vissza első légióséveire Dzsudzsák Balázs, aki azóta már beszél angolul, hollandul és oroszul is, jelenleg pedig spanyolul tanul.
„Tegnap amikor indultunk a Legendák Kupájára, ott ültünk Kevin Kurányival, és leballagott a lobbiba Roberto Carlos. Odaszólt nekem, hogy »ugyanaz ám a számom még mindig!« és szó szerint számonkérte, miért nem hívom fel. Így aztán együtt buszoztunk a stadionba és vissza, végig beszéltünk az úton, ott pedig Samuel Eto'ó-val találkoztunk és beszélgettünk egy jót. Fantasztikus érzés, hogy nem csak tudják a nevem, de úgy érzem, hogy a világ legjobb játékosai befogadtak” – mesélt dohai élményeiről a Mandinernek Dzsudzsák Balázs.