Vb 2022: új labdát használnak az elődöntőktől

Vágólapra másolva!
2022.12.11. 17:30
null
Az al-Hilm elnevezésű labdával játsszák le a katari világbajnokság utolsó négy mérkőzését (Fotó: Getty Images)
Új, az al-Hilm, „álom” nevű labdát használják a katari labdarúgó-világbajnokság utolsó négy mérkőzésén.

 

A szervezők, valamint a torna labdáját szállító adidas német sportszergyártó cég vasárnapi közlése nyomán a csoportkörben, majd az egyenes kieséses szakasz első két fordulójában használt al-Rihla, „utazás” névre keresztelt labdát az elődöntők keddi kezdetétől az al-Hilm, „álom” nevű labda váltja.

Utóbbit használják a jövő hét végi két helyosztón is: a szombati bronzmeccsen, majd a vasárnapi döntőn.

Az új labda mintázata és főbb stílusjegyei hasonlóak az előzőhöz – miként egyedi technikai adottságai sem változtak –, a színei azonban alapjaiban mások. A korábbi fehér alapszínt az arany váltotta, míg a mintázatban már nem a kék a meghatározó, amely több színnel egészült ki, hanem a bordó és annak árnyalatai, valamint a piros és a fekete.

A vb-n kedden Argentína–Horvátország, szerdán Franciaország–Marokkó elődöntőt rendeznek.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Palasics Kristóf: Elképesztő érzés a világ nyolc legjobb csapata közé tartozni

Kézilabda
2025.01.26. 08:14

Bánhidi Bence: Egy jó csapat rossz játékkal is tud mérkőzést nyerni

Kézilabda
2025.01.25. 21:22

Imre Bence: Nagyon jó lenne Zágrábban a horvátokkal játszani telt házas csarnokban

Kézilabda
2025.01.25. 20:54

Gyenge kezdés után legyőzték férfi kéziseink Katart, irány a zágrábi vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.25. 19:40
Ezek is érdekelhetik