Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

– Érkezésekor kijelentette, megérti, hogy a szurkolók kedvezőtlenül fogadhatják külföldi edző kinevezését. Most hogy érzi, elfogadták?
– A válogatott történetében előzőleg csak két külföldi edző volt, mindketten portugálul beszélő brazilok, de a szurkolók nagyon szívélyesen, szeretettel fogadtak – válaszolta a Marca spanyol sportlapnak Roberto Martínez, a portugál válogatott szövetségi kapitánya. – Nemcsak edzőként, hanem a mindennapokban is, a családommal együtt otthon érezzük magunkat. Megértettem, hogy lehetnek kétségek, miért van szükség külföldi edzőre, amikor a portugálok a legkeresettebbek? Ezért ragaszkodtam hozzá, hogy spanyolként minél hamarabb megtanuljam a nyelvet, hiszen ha szurkoló lennék, szeretném, ha az edző portugálul beszélne.
– Hogyan értékeli az elmúlt három évet a csapat élén?
– Mindig a fejemben van, hogy a következő húsz évre érvényes döntéseket hozzak, ez az én és a stábom felelőssége. Harminchat mérkőzést játszottunk, méghozzá kiegyensúlyozott formában, ami nagyszerű eredmény. A válogatottaknál három nap van felkészülni egy-egy mérkőzésre, így nincs értelme minden alkalommal kicserélni a huszonhárom játékost, mert akkor oda a koncepció. Megtartottuk azokat a tapasztalt labdarúgókat, akik élnek-halnak a válogatottért: Bruno Fernandes, Bernardo Silva, Rúben Neves, Rúben Dias, Cristiano Ronaldo...
– A belga válogatottban Eden Hazard-ral, Kevin De Bruynével, Thibaut Courtois-val és Romelu Lukakuval dolgozhatott együtt kapitányként, a portugál együttesben pedig az említett klasszisokkal. Úgy érzi, hogy a portugál labdarúgás aranygenerációját gardírozhatja?
– Az ország labdarúgásának leginkább kiemelkedő generációja az 1966-os, vb-bronzérmes együttes volt. Amikor egy generáció elismeréséről beszélünk, olyan csapatnak kell lennie, amely világversenyen érmes, bajnok lett, ami megkülönbözteti őket a többiektől. Kivételes játékosaink vannak, akik rendkívül versenyképesek, megérdemlik, hogy a legjobb generáció legyen, csakhogy ez nem jön magától, a pályán kell kivívni.
– Kiváló, hetvenöt százalékos győzelmi mutatóval öné minden idők legjobb mérlege portugál szövetségi kapitányként. Miben rejlik a csapat ereje?
– A taktikai rugalmasságban. Különböző elemeket kipróbálni könnyű, de jól végrehajtani őket nagyon nehéz. Ez a portugál futballisták képzésével függ össze, versenyképesek és imádják a taktikai információkat. Ez a kombináció lehetővé teszi, hogy a szükségleteknek megfelelően különböző játékmódokat alkalmazzunk.
– Az idén megnyerték a Nemzetek Ligáját. Hogyan értékeli ezt a sikert?
– Nagyon is sokra tartom. A ligában tíz hónap alatt tíz mérkőzést játszanak a csapatok, ami jelentős igénybevételt és állandóságot kíván. A négyes döntőben Portugália huszonöt év után legyőzte Németországot idegenben, majd találkozott a döntőben az Európa-bajnok Spanyolországgal. A Nemzetek Ligája presztízse nyilván nem mérhető az az Európa- vagy a világbajnokságéhoz, de ettől még rendkívül nehezek a meccsek, kihívást jelentenek.

– Ha már világbajnokság: mit gondol, 2026-ban révbe érhet az együttesével?
– Esélyesek leszünk, de nem az első számúak. Csak az lehet kiemelt favorit, aki korábban már megnyerte a tornát, a tudat, hogy az előtted lévő generáció a csúcsra ért, óriási lelkierőt ad. Mindenesetre nagyon bízom a játékosaimban, mert tudom, mennyire akarják ezt a sikert.
– Ha Portugália nem fő esélyes, mégis ki az?
– Azok, akik bizonyítottak ezen a szinten és jó passzban érkezek a tornára. Spanyolország biztosan ott lesz a végjátékban, Németország is jelentős játékerőt képvisel majd, de úgy érzem, a nagy világeseményeken mindig kiemelkedő francia válogatott is esélyes, és akkor még meg sem említettük az argentinokat és a brazilokat.
– Mi a véleménye a negyvennyolc csapatos vb-ről?
– Imádom. A világbajnokság mindenkié, a szurkolóknak és a játékosoknak meg kell könnyíteni a világbajnokságra jutást. Amit nem szeretek, az a lebonyolítás. Sok csapat van, mindegyiknek fontos szerepet kellene kapnia. Ezért szeretném, ha a csoportgyőztesek, ahogyan a Bajnokok Ligájában is, automatikusan tovább jutnának egy körrel. Ezzel elkerülhetők lenne, hogy a csoportkör harmadik mérkőzése előtt a továbbjutók azon agyaljanak, melyik út vonzóbb logisztikai szempontból vagy az ellenfelek tekintetében. Úgy gondolom, ez nem felel meg a futball szellemiségének, amely szerint minden mérkőzésen a győzelemre kell törekedni.
– Ez a vágy fűti Cristiano Ronaldót, akinek beválogatása negyvenegy éves kora ellenére is megkérdőjelezhetetlen.
– A hozzáállása a kulcs. A válogatottban három pillért elemzünk folyamatosan: a tehetséget, a tapasztalatot és a hozzáállást. Az ambíciója, az önmagával szemben támasztott elvárásoknak megfelelés teszi lehetővé, hogy még mindig velünk legyen a csapat kapitányaként. És a győzelmi vágya nálunk ragályos. Amióta középcsatárként szerepel a válogatottban, harminc mérkőzésen huszonöt gól a mérlege, ez azt mutatja, hogy amit a pályán csinál, az sokat jelent a csapatnak is.
– Pályafutása során kilencszázötvennégy gólt szerzett már Cristiano Ronaldo, mit gondol, elérheti az ezres álomhatárt?
– Nem hiszem, hogy célként lebeg a szeme előtt. A legjobb akar lenni mindig és közben élvezi a mindennapokat, aztán amikor abbahagyja majd a futballt, megáll a gólszámlálója is – lesz, amennyi lesz.
| A PORTUGÁL VÁLOGATOTT STATISZTIKÁJA ROBERTO MARTÍNEZ IRÁNYÍTÁSÁVAL 36 mérkőzés, 27 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 107–39-es gólkülönbség |

A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát







