Stopira: Megmutattuk a világnak a futballunkat!
Nem nyertek mérkőzést, mégis hősként távoztak. A Zöld-foki-szigetek játékosai úgy érkeztek meg életük első világbajnokságára, hogy a futballvilág jelentős része legfeljebb kedves, egzotikus vendégként tekintett rájuk. Egy apró afrikai szigetország csapataként, amelynek már az is történelmi eredmény, hogy ott lehet az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett tornán. De a „kékcápáknak” becézett válogatott nem adta olcsón a bőrét: előbb gól nélküli döntetlent játszott az Európa-bajnok Spanyolországgal, majd 2–2-re végzett a kétszeres világbajnok Uruguayjal, a csoport utolsó fordulójában Szaúd-Arábia következett, s az újabb 0–0 azt jelentette, hogy a zöld-fokiak három döntetlennel, veretlenül a második helyen jutottak be a legjobb harminckettő közé. A világbajnokság történetének legkisebb országa lett, amely elérte az egyenes kieséses szakaszt. Most hogy némileg leülepedtek a történtek, Stopira beszélt lapunknak a csapatot körülvevő hangulatról.
„Nagyszerű utazás volt – mondta a védő, aki korábban hosszú éveken át szerepelt a Videotonban. – Az első naptól hittünk benne, hogy nagy dolgokra lehetünk képesek. Meg akartuk mutatni a világnak, igenis tudunk futballozni. A magam részéről biztos voltam benne, hogy valami nagyot viszünk véghez. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem. Megmutattuk, hogy nemcsak hatalmas szívünk van, hanem minőségi játékosaink is. Csak lehetőségre volt szükségünk, hogy ezt bebizonyítsuk.”
A Zöld-foki-szigetek lakossága alig haladja meg a félmilliót. Az ország tíz nagyobb szigetből áll az Atlanti-óceánban, több száz kilométerre Afrika nyugati partjától. Futballistáinak jelentős része külföldön született vagy Európában nőtt fel, de Stopira szavai szerint a válogatottban valamennyien ugyanazt az apró országot képviselik ugyanazzal a büszkeséggel. A csoportkörben a világ megtanulta a játékosok nevét, a kieséses szakaszban pedig már mindenki rájuk figyelt. Az ellenfél ugyanis Lionel Messi és a címvédő Argentína volt. A zöld-fokiak kétszer is válaszoltak az argentin gólra, kiharcolták a hosszabbítást, és egészen a 111. percig életben tartották az újabb szenzáció reményét. Végül egy öngól döntött, Argentína 3–2-re győzött.
„Őszintén hittem benne, hogy megnyerhetjük a mérkőzést. És végül nagyon közel is álltunk hozzá… Emiatt maradt bennem némi csalódottság. Tudtuk, hogy a világbajnok ellen játszunk, ráadásul ott játszik a világ legjobb futballistája. Mégis megmutattuk, hogy bármelyik csapattal képesek vagyunk felvenni a versenyt. Mi a kispadon minden mozdulatot együtt éltünk át a pályán lévőkkel, a hosszabbítás utolsó pillanatáig bíztunk az egyenlítésben, a tizenegyespárbajban.”
Stopira büszke, hogy tagja lehetett ennek a válogatottnak, hogy megélhette ezt a felejthetetlen utazást, öröme mégsem teljes. A 39 éves védő egyetlen percet sem kapott a tornán, elmondása szerint beszélt a válogatott szövetségi kapitányával, Pedro Britóval, mert úgy érezte, tapasztalatával segíteni tudna a csapatnak. A szakember azonban nem változtatott azon az együttesen, amely sorra érte el a történelmi eredményeket.
„Nagyon szerettem volna pályára lépni, és ezt az edzőnek is elmondtam. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a társaim nagyszerűen futballoztak. A kapitánynak igaza volt abban, hogy bízott bennük. Mégis úgy éreztem, hogy bizonyos pillanatokban én is segíthettem volna. Fájó pont marad, hogy egyetlen perc lehetőséget sem kaptam. Azt gondoltam, ha pályára lépek, én is hozzá tudok tenni a játékhoz. Segíthettem volna védekezésben, de akár egy szabadrúgás vagy szöglet után a kapu előtt is. Ez az egyetlen negatív érzés maradt bennem.”
A torna után Stopira néhány napot Floridában töltött az édesanyjával, az unokatestvérével és a család más tagjaival. A világbajnoki nyüzsgést felváltotta a csendesebb családi együttlét, majd szerdán Lisszabonba utazott, onnan pedig visszatért az SC Uniao Torreense együtteséhez, hogy a klub vezetőivel a jövőről beszélgessen. Szerződése a nyáron lejárt, a jövője egyelőre bizonytalan.
A Zöld-foki-szigetek válogatottjának a negyvenesztendős kapus, Vozinha lett a legnagyobb nyertese, a világbajnokság egyik legismertebb és legnépszerűbb kapusává vált, közösségi oldalán a követői száma ötvenezerről 27 millióra (!) ugrott néhány hét alatt. Stopira hosszú évek óta ismeri válogatott csapattársát, ezért egyáltalán nem lepte meg a teljesítménye. Sőt, úgy gondolja, ha néhány évvel fiatalabb lenne, most a legnagyobb klubok vinnék.
Egy kis ország néhány hétre a futballvilág középpontjába került, Stopira pedig röviden úgy foglalta össze mindazt, amit a Zöld-foki-szigetekkel ezen a világbajnokságon történt: „Megmutattuk a világnak a futballunkat, az országunkat és a büszkeségünket.”
