Az Európa-bajnokságon résztvevő 16 csapat közül 13 Lengyelországban foglalt magának szállást: a C-csoportban szereplő Spanyolország, Írország, Olaszország, illetve Horvátország is a lengyeleknél száll meg, meccseit pedig a felújított gdanski, illetve poznani arénában játssza. Ugyanakkor még így is elképzelhető, hogy néhány csapat repülővel megy a mérkőzésekre, hiszen Lengyelországon belül is óriásiak a távolságok. A csoportból továbbjutók Kijevben, valamint Doneckben játszhatnak majd negyeddöntőt, így gyakorlatilag elkerülhetetlen lesz a repülés.
Spanyolország
Még 2011 őszén tájékoztatott a madridi Marca napilap arról, hogy a címvédő spanyolok a Balti-tenger partjától csupán néhány kilométerre lévő, mindössze 1940 főnyi lakosságot számláló Gniewinóba költöznek a labdarúgó Európa-bajnokság idejére.
A spanyoloknak mindenképpen szerencséjük volt a sorsolásnál, hiszen mindhárom csoportmérkőzésüket a közeli Gdanskban játsszák, így nekik biztosan nem lesz gondjuk az utazással – ellentétben például a spanyolokhoz egészen közel lakó németekkel, akik 1700 kilométert utazhatnak harkivi csoportmeccsükre. Viszont ha a spanyolok továbbjutnak a C-csoportból – márpedig címvédőként ez a legkevesebb, ami elvárható tőlük – csoport elsőként Doneckben, csoport másodikként Kijevben játszhatnak negyeddöntőt, így akkor már elkerülhetetlen lesz az utazás. A spanyolok esetéből egyébként kitűnően látszik, hogy gyakorlatilag lehetetlen az utazás szempontjából jó szállásfoglalás: Lengyelország és Ukrajna városai között akkora távolságok vannak, hogy a továbbjutó csapatoknak mindenképpen sokat kell utazniuk.
A címvédő spanyolok a gniewnói Hotel Mistral Sportban fognak éjszakázni, edzéseiket pedig a helyi stadionban tartják. A válogatott vezetősége szerint azért esett a Gdansktól mindössze 70 kilométerre lévő falura a választásuk, mert a szállás a lehető legpraktikusabb volt a kínálatból: nyugalmas, a hotel mellett egyből megtalálható a stadion, gyakorlatilag minden adott a játékosok megfelelő felkészüléséhez.
Írország
Az ír válogatott szintén a Balti-tenger partjára költözik a torna idejére, így a spanyolok, a németek és a dánok mellett összesen négy csapat is a lengyel tengerparton foglalt magának szállást.
Az írek az úgynevezett „hármasvárosban” (Gdansk, Gdynia és Sopot városa nőtt össze gyakorlatilag) fognak lakni, a tengerparton lévő Sheraton Sopot hotelben, edzéseiket a gdyniai stadionban tartják.
„A helyszín kielégíti, mi több, túl is szárnyalja minden igényemet” – nyilatkozta a Giovanni Trapattoni, az írek szövetségi kapitánya.
Az írek két csoportmeccset Poznanban, egyet a közeli Gdanskban játszanak. A csapat iránt egyébként már most meglepően nagy az érdeklődés: Gdyniában kevesebb, mint 2 óra alatt ötezer ingyenes jegy fogyott el az írek nyilvános edzésére.
Olaszország
Az olasz válogatott a dél-lengyelországi Krakkóban foglalt magának szállást, edzéseit a nemrég felújított Cracovia stadionjában tartja. Olaszország Poznanban kettő, Gdanskban egy csoportmérkőzést játszik.
Az olaszok június 5-én érkeznek Krakkóba, a szövetség korábban bejelentette: az angol, a holland és a német válogatotthoz hasonlóan ők is ellátogatnak a közeli Auschwitzban található koncentrációs táborból kialakított emlékhelyre. A kijelentéssel persze egyből magukra vonták a figyelmet a krakkói szurkolói kemény mag körében.
Az olaszok szállása a Krakkótól mindössze néhány kilométerre lévő Wieliczkában lesz, közel a repülőtérhez, ahonnan gyorsan utazhatnak a poznani, illetve gdanski mérkőzésekre. A Turówka Hotel & Spa utolsó vendégei június 3-án hagyják el a szállást, hogy aztán a két nappal később beköltöző olaszokat már semmi se zavarhassa a felkészülésben. A hotelben 53 szoba, konferenciaterem, Spa-részleg, több szauna és konditerem várja a válogatott játékosait.
Horvátország
A horvát válogatott szintén Lengyelországban foglalt szállást a kontinenstorna idejére, ők a Varsótól valamelyest délre fekvő Warkában fognak lakni, illetve edzéseiket is a közelben lévő edzőközpontban tartják.
„Nagyon elégedettek vagyunk a kiválasztott hellyel. Warka csupán hatvan kilométerre található Varsótól, de a repülőtér még közelebb van” – nyilatkozta Davor Gavran, a válogatott sajtószóvivője a horvát médiának.
A horvátok csoportmeccseiket a 353 kilométerre lévő Poznanban, illetve a 419 kilométerre fekvő Gdanskban játsszák, így valóban elképzelhető, hogy csak repülővel utazhatnak a mérkőzésekre. A horvátok szállását egyébként korábban a franciák foglalták le, akik a csoportbeosztások elkészülése után visszakoztak – ők a komfort szempontjából inkább Ukrajnát választották, hiszen csoportmeccseiket ott játsszák.
Amellett, hogy a hotelben lévő szobák minden luxusigényt kielégítenek – LCD tévék, szauna, jacuzzi, konferenciatermek – a horvátok szerint a szállás legnagyobb előnye az lehet, hogy rögtön mellette található az edzőpálya. Sok más csapatnak még az edzésekre is utazni kell, a horvátok viszont ügyeltek arra, hogy olyan szállást foglaljanak, ahol a közelben megtalálható az edzőközpont is.
A legtöbb résztvevő válogatotthoz hasonlóan a horvátok is magukkal hozzák a csapat szakácsát, aki gyakorlatilag mindenkiről tudja, ki mit eszik, iszik, illetve milyen étrenddel lehet a legjobban segíteni a játékosok felkészülését a mérkőzésekre.