Kis szovjet-orosz Európa-bajnoki történelem

KEZDÉSKÉNT ARANY, MÁSODIKRA EZÜSTKEZDÉSKÉNT ARANY, MÁSODIKRA EZÜST

A szovjet futball az 1920-as évek legelején született meg, ekkor vívta a válogatott első hivatalos mérkőzését, bár már a cári időkben is rúgták a bőrt Oroszhonban, a válogatott pedig több tornán is elindult és barátságos találkozókon edződött. Némi – pár évtizedes – hezitálás után a párt először 1958-ban engedélyezte a labdarúgó válogatottnak, hogy induljon a világbajnokságon, és nem is vallott szégyent a „szbornaja", no de azt senki sem gondolta volna, hogy két év múlva megnyeri az elsőként kiírt európai kontinensbajnokságot.

Éppen a Szovjetunió és a Baróti Lajos vezette magyar nemzeti tizenegy kvalifikációs párharcával vette kezdetét hivatalosan az Eb-sorozat: a Lenin-stadionban rendezett odavágón 120 000 drukker előtt 3:1-re győztek a hazaiak, akik egy góllal a visszavágón is jobbak voltak. A következő körben rájuk váró spanyolokat nem engedte pályára lépni diktátoruk, Franco tábornok, így máris a legjobb négy között találta magát a „vörös had", amely kezdésként 2:1-re megverte Csehszlovákiát, a döntőt pedig a jugoszlávokkal vívta. A Jasin – Csoheli, Maszljonkin, Krutyikov – Vojnov, Netto – Metreveli, Ivanov, Ponyegyelnyik, Bubukin, Meszhi csapat és szövetségi kapitánya, Gavril Kacsalin azzal szembesültek ott, amivel először a sorozatban: előnybe került az ellenfél. Az szovjetek végül Szlava Metreveli, valamint Viktor Ponyegyelnyik góljával fordítottak. A selejtezőket is figyelembe véve, azóta sem nyert még senki ilyen kevés (4) mérkőzéssel Európa-bajnoki címet!

„Nagyon rövid a sportolók élete, ezért mindenkinek vannak nagyon különleges mérkőzései és góljai. Nekem ez volt az" – mondta a döntő után Ponyegyelnyik, aki a torna társgólkirálya is lett. Egyébként családi neve oroszul hétfőt jelent, és amikor a vasárnap esti gólját szerezte Párizsban, Moszkvában már hétfő volt. A Viktor pedig ugyebár győző... Egyébként a torna előtt csak azért került a válogatottba, mert a „szovjet Pelét", Eduard Sztrelcovot a gulágra vitték – a futballsztárt addig fenyegették, amíg be nem ismerte, hogy megerőszakolta egy pártfunkcionárius lányát. A torna után pedig hiába üldözte Ponyegyelnyiket mesés ajánlatával a Real Madrid, esély nem volt odaigazolására – hogy miért, az nem titok a történelemben csak minimálisan is járatos olvasónak.

ÉS FOLYTATÓDOTT AZ ARANYKOR

Négy év múlva Spanyolországban ismét eljutott a döntőig a szovjet csapat, de ott az aranyosok közül csupán a csodakapus Lev Jasin, Ponyegyelnyik, valamint Valentin Ivanov maradt meg hírmondónak; és talán ezért is nyert ellenük a házigazda, szintén hosszabbítás után. Most már nem bánták volna a szovjetek, ha nem engedi Franco megvívni ellenük a spanyoloknak a mérkőzést... A generációváltás akkoriban jól sikerült a szovjeteknek, ha már politikai síkon nem ment az ilyesmi, hiszen a következő tornán Nápolyban, a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen az olaszok csak nagy nehézségek után múlták felül őket. De hogyan: egyetlen rúgott gól nélkül, 0:0 után, pénzfeldobással! A „vörösök" sokkal több helyzetet alakítottak ki a mérkőzésen, ám a duplán hazai pályán játszó portással, Dino Zoff-fal nem bírtak.

Akkoriban még nem ismerték a tizenegyespárbajt, megismételni pedig csak a finálét lehetett, így a játékvezető, a nyugatnémet Kurt Tschenscher magához hívta a két kapitányt, Giacinto Facchettit és Albert Sesztyernovot, majd feldobott egy érmét, egy lírát. Fortuna istenasszony a hazaiakkal volt – ez az igazi lírai történet Hegyi Iván szerint. A bronzmérkőzésen a világbajnoki címvédő angolok már simán legyőzték a frusztrált szovjeteket. Akik 1972-ben döntőt játszhattak, sajnos újfent a magyar válogatottat elütve ettől a lehetőségtől, de a fináléban a Rudakov – Dzodzuasvili, Hurcilava, Kaplicsnij, Isztomin – Konykov (Dolmatov, 46.), Troskin, Kolotov – Bajdacsnij, Banyisevszkij (Kozinkevics, 66.), Onyiscsenko féle csapat selyemsimán kikapott a Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Günter Netzer, Gerd Müller fémjelezte NSZK-tól.

AZ ÉRME- ÉS ÉREMKOR VÉGE

Ezzel el is lőtte puskaporát a „red army", amely a következő három kontinenstornát kihagyta. Amikor legközelebb ott jártak, már igencsak más szelek fújtak. Az 1986-os világbajnokságon a „Dinamikus Kijev" taktikájára és játékosaira épülő csapatot csak a balszerencse és pár játékvezetői tévedés fosztotta meg a kiugró eredménytől, és két év múlva szinte ugyanez a gárda utazott ki az Eb-re. Az NSZK-beli kontinenstalálkozón a húszas keretből 11-en képviselték a kijevi kirakatcsapat színeit – maga a szövetségi kapitány, a 2002-ben elhunyt Valerij Lobanovszkij is kijevi születésű, ukrán származású volt, ráadásul kettős minőségben tevékenykedett azokban az években, hiszen nemcsak a válogatottat, hanem a Dinamót is edzette.

Jóllehet a szbornaja a hollandokat (1–0) és az angolokat (3–1) is megleckéztette Nyugat-Németországban, a legjobb teljesítményt június 22-én nyújtotta a tornán. Az ellenfél Olaszország volt, a tét pedig a döntőbe jutás. Szakadó esőben, vizes-csúszós talajon játszottak a stuttgarti Neckarstadionban, és a körülményekhez a szovjetek alkalmazkodtak jobban, mondani sem kell, hogy két kijevi, Gennagyij Litovcsenko és Oleg Protaszov második félidőben szerzett góljával 2–0-ra nyertek. Aztán a döntőben jött két milánói holland, Ruud Gullit és Marco van Basten, ellenük nem volt esélye a szbornajának. Az elképesztően ruganyos Gullit egy fejessel juttatta előnyhöz az övéit, majd jött Van Basten, aki Arnold Mühren beadását követően úgy bombázott kapásból a kapuba, hogy az egyébként hatalmas bravúrokra képes Rinat Daszajev a kezét sem tudta felemelni. Illetve: felemelte, de megadóan...

Talán ha a 70. percben az aranylabdás Igor Belanov nem hagy ki egy büntetőt, vagy eltiltások miatt nem tartalékos a védelem, szorosabb lett volna a vége, de a holland győzelem megérdemelt és igazságos volt a Daszajev – Gyemjanyenko, Higyijatullin, Mihajlicsenko – Litovcsenko, Alejnyikov, Zavarov, Gocmanov (Baltacsa, 69.), Rácz – Belanov, Protaszov (Paszulko, 72.) csapat fölött.

ÚJ VIZEK HAJÓSAI

Az 1992-es, svédországi tornán már Független Államok Közössége néven vett részt a posztszovjet csapat, amelynek keretében olyan légiósok voltak, mint Oleg Kuznyecov (Rangers), Szergej Alejnyikov (Lecce), Igor Dobrovolszkij (Servette), Andrej Kancselszkisz (Manchester United), Igor Kornyejev (Espanyol), Alekszej Mihajlicsenko (Rangers), Igor Shalimov (Foggia), Igor Kolivanov (Foggia) és Szergej Juran (Benfica). Velük sem ment: bár döntetlent játszottak a németekkel és a hollandokkal, harmadik találkozójukon kikaptak a skótoktól, így kiestek. Négy év múlva még gyengébben szerepelt a magát immáron Oroszország néven kvalifikáló gárda: a Csercseszov – Tetradze, Kovtun, Onopko, Busmanov (I. Igor Janovszkij, a szünetben) – Cimbalar (Dobrovolszkij, 70.), Karpin (Kirjakov, 62.), Mosztovoj, Kancselszkisz – Ragyimov, Kolivanov csapat szoros vereséget szenvedett az olaszoktól, majd kikapott a későbbi győztes németektől, és egy izgalmas 3–3-at játszott a finalista csehekkel.

EGYSZER KOPP, MÁSSZOR HOPP

Legközelebb Portugáliában vehettek részt Eb-n, de itt hiába győzte le kvartettjében a későbbi aranyos görögöket az Alekszej Szmertyin, Alekszandr Mosztovoj, Dmitrij Alenyicsev és Dmitrij Bulikin cipelte, amúgy csukaszürke és rém unalmasan futballozó gárda, a spanyoloktól és a hazaiaktól is kikapott, így simán kiesett. Négy év múlva az orosz klubfutball felívelő szakaszba került, ennek köszönhetően titkos esélyesként érkeztek a tornára az oroszok, a legendás holland kapitány, Guus Hiddink vezetésével. A csoportban ennek megfelelően is szerepeltek, majd lefutballozták a bombaformában lévő hollandokat is, ám az elődöntőben a végső győztes spanyolok (mint látjuk, azért jó ómen a szbornajával találkozni Eb-ken) egy sima 3–0-val felülmúlták az Akinfejev – Anjukov, Ignasevics, V. Berezuckij, Zsirkov – Szemak – Zirjanov, Szemsov (Biljaletgyinov, 56.), Szajenko (Szicsov, 56.) – Arsavin, Pavljucsenko gárdát.

A világbajnokságról Hiddinkestől és a csodafegyver Arsavinostól is lemaradtak, de az új szövetségi kapitány, a szintén holland Dick Advocaat vezetésével az Euro 2012-re már kijutottak, mégpedig magabiztosan. A szomszédoknál rendezendő tornára tulajdonképpen előde csapatával jutott el Advocaat, hiszen a 2008-as „félhősök" mellé csak néhány fiatal épült be, mint a szuperteheséges Alan Dzagojev, és szerepel már a szbornajában az az Igor Gyenyiszov is, aki nemet mondott Hiddinknek anno az Eb-szereplésre.