Mondiale: Milla, Maradona, Matthäus

A magyar csapat 1974 óta először nem jutott ki a világbajnokságra; a mieinket a selejtezőkben megelőző spanyolok a tizenhat, az írek a nyolc között véreztek el Olaszországban.

Az itáliai Mondiale amúgy nem a „jogo bonito” (szép futball) diadalát zengte, jól mutatta ezt a nyitány, ahol a kilenc emberrel záró kameruniak Francois Omam-Biyik történelmi felhőfejesével legyőzték a Diego Maradonával felálló világbajnoki címvédő Argentínát. Milla apó, azaz a 38 éves Roger Milla akkor csak epizódszereplő volt – alig tízpercnyi játéklehetőséget kapott –, a Románia (2–1) elleni csoportmeccset, majd a Kolumbia (2–1) elleni nyolcaddöntőt azonban már egymaga ő döntötte el.

És amikor már nemcsak a „szelídíthetetlen oroszlánok”, hanem a világ is elhitte a csodát, az angolok elleni hosszabbításos negyeddöntőben jött az addig jobbára szenvedő Gary Lineker, a négy évvel korábbi gólkirály, és két találatával megfordította az eredményt (2–3)…

A TIZENEGYESÖLŐ GOYCO

Amúgy ez volt az a vb, amelyen először lett alapigazság, hogy nincsenek többé törpék. Costa Rica állhatatos futballját az örök vesztes skótok meg a svédek bánták, Luis Gabelo Conejo kapus és Juan Cayasso csatár nevét egy délután alatt megtanulta a világ. Egyiptom is csak a csoportkör utolsó mérkőzésén veszítette el továbbjutási esélyét a Hollandia és az Írország elleni ikszek után Angliától kikapva 1–0-ra.

A nyolcaddöntőben Brazília és Argentína öt tornából negyedszer csapott össze egymással – az addigi mérkőzéseik közül a legnagyobb brazil győzelmi eséllyel. Amíg azonban Alemao és társai csupán a kapu keretét tesztelték (háromszor is!), addig Maradona és Claudio Caniggia első közös villanása győztes gólt eredményezett a 80. percben. Az argentin együttes másodszor és utoljára nyert a tornán, két héttel később mégis ott volt a római döntőben!

Elsősorban a – világbajnok Nery Pumpido kettős lábtörése miatt a kezdőbe kerülő – kitűnő Sergio Goycocheának köszönhetően. A kolumbiai Millonarios 26 éves kapusa a jugoszlávok és a házigazda olaszok elleni tizenegyesrúgások során két-két hárításával mindegyik honfitársánál többet tett azért, hogy Diego (Maradona) és Carlos (Bilardo) újra megváltók legyenek.

Argentína és Olaszország egyébként 1974 óta valamennyi vb-n összefutott egymással, és öt randevújuk közül három 1–1-es döntetlennel ért véget. 1990-ben is ez az eredmény állt az eredményjelzőn azzal a megtoldással, hogy az albiceleste 4–3-as győzelmet aratott a szétlövésben. Érdekes továbbá, hogy ezen öt torna közül négyen valamelyik csapat mindig eljutott a fináléba (az argentinok háromszor is, az olaszok egyszer).

Az 1974-es csoporttalálkozón 1–1 lett a végeredmény, négy év múlva újfent a csoportfázisban kerültek össze a felek, és Roberto Bettega góljával 1–0-ra nyert az olasz gárda. 1982-ben az itáliaiak 2–1-re győztek a középdöntőben, míg 1986-ban újfent 1–1-es iksz született a csoportkörben.

TOTO – BEJÖTT A LUTRI

Még mindig Olaszország. A squadra azzurra mindössze egy gólt kapott és egyszer nem nyert csak (éppen Maradonáék ellen) az elődöntőig bezárólag az 1990-es seregszemlén, de így is csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A bronzérem fő letéteményese a Juventus 25 éves támadója, Salvatore „Toto” Schillaci volt, akinek ez volt az első világtornája, mi több, a világbajnokságig csupán egyszer – egy tavaszi felkészülési mérkőzésen – szerepelt összesen a válogatottban.

Már az is kisebb meglepetésnek számított, hogy egyáltalán bekerült a keretbe, ám amit a Mondialén művelt, minden képzeletet fölülmúlt. Hét meccsen hatszor volt eredményes, pedig az első két csoportmérkőzésen nem is kezdett, Azeglio Vicini csak a harmadik találkozón tette be először a kezdőcsapatba. Éppúgy, mint Paolo Rossinak 1982-ben, 1990-ben Totónak is vb-aranylabdát meg vb-aranycipőt ért a fél tucat gólja. Csak, és itt már nincs meg a párhuzam, a világbajnoki cím nem lett meg Schillaci(ék)nak.

A fináléban a vb-címvédő Argentína, valamint az 1990-es torna legjobb és legeredményesebb futballját játszó alakulata, a nyugatnémet válogatott nézett egymással farkasszemet – utóbbi négy éve várt arra a pillanatra, hogy visszavághasson az Azték Stadionban elszenvedett 3–2-es vereségért.

Az NSZK csapata – és első számú játékosa, Lothar Matthäus – szenzációsan ötvözte magában azokat az erényeket (fizikum és technika), amelyek a csoportmeccsek parádéja, majd a világbajnokság legnívósabb 90 perce, a hollandok (2–1) elleni milánói ütközet után az utolsó három fellépésén szerzett egy-egy góllal harmadszor is a világ trónjára emelték.

El kell ismerni: a Császár, azaz az 1974-ben játékosként egyszer már világbajnok Franz Beckenbauer szakvezetőként is a nagyot alkotott.

A vb döntője

14. VILÁGBAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG (1990. JÚNIUS 8–JÚLIUS 8.)

A torna teljes eredménysora itt!

Döntő
NSZK–Argentína 1–0 (0–0)
Róma, Olimpiai Stadion, 73 603 néző. Vezette: Codesal (mexikói)
NSZK: Illgner – Buchwald, Augenthaler, Kohler – Berthold (Reuter, 73.), Hässler, Matthäus, Littbarski, Brehme – Völler, Klinsmann
Argentína: Goycochea – Sensini, Serrizuela, Simón, Ruggeri (Monzón, 46.) – Troglio, Burruchaga (Calderón, 54.), Basualdo, Lorenzo – Dezotti, Maradona
Gólszerző: Brehme (85. – 11-esből)
Kiállítva: Monzón (65.), Dezotti (87.)

Gólkirály: Salvatore Schillaci (olasz) 6 gól
A torna legjobb játékosai: 1. (aranylabdás) Salvatore Schillaci (olasz), 2. Lothar Matthäus (nyugatnémet), 3. Diego Maradona (argentin)

A világbajnok nyugatnémet csapat kerete: Bodo Illgner, Stefan Reuter, Andreas Brehme, Jürgen Kohler, Klaus Augenthaler, Guido Buchwald, Pierre Littbarski, Thomas Hässler, Rudi Völler, Lothar Matthäus (csapatkapitány), Frank Mill, Raimond Aumann, Karl-Heinz Riedle, Thomas Berthold, Uwe Bein, Paul Steiner, Andreas Möller, Jürgen Klinsmann, Hans Pflügler, Olaf Thon, Günter Hermann, Andreas Köpke. Szövetségi kapitány: Franz Beckenbauer

A KORÁBBI RÉSZEK
• 1930• 1934 • 1938 • 1950
• 1954 • 1958 • 1962 • 1966
• 1970 • 1974 • 1978 • 1982
• 1986