Vb 2014: Besic biztosította helyét a kezdőben - Susic

Vágólapra másolva!
2014.06.04. 16:10
Bosznia-Hercegovina labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, Safet Susic elmondása szerint az FTC játékosa, Muhamed Besic biztosította helyét a nemzeti csapat kezdő tizenegyében.

Magyar idő szerint szerda hajnali 3.30 órakor kezdődő felkészülési találkozón Bosznia-Hercegovina 1–0-ra legyőzte Mexikót. Muhamed Besic védekező középpályásként végigjátszotta a mérkőzést, begyűjtött egy sárga lapot, és egyes szurkolók szerint „istenien” játszott. „istenien” játszott.

„A kezdőcsapatot illetően egy-két pozíción gondolkodom, de még van időm, nem kell kapkodnom – mondta Susic kapitány. – Besic a felkészülés alatt mutatott játékával és viselkedésével biztosította helyét a kezdő tizenegyben. Ő olyan játékos, aki pár éven belül kulcsszerepet kap a válogatottban. Egyszerűen mindenre képes, amire egy jó futballistának szüksége van.”

A mérkőzés után a szurkolók is jó véleménnyel voltak a játékosról. Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy Besic eddig nem volt válogatott, más vélemények szerint tökéletesen beleillik a nemzeti csapatba.

„Úgy érzem, elégedettek lehetünk a mérkőzéssel, jól játszottunk, jó formában vagyunk – nyilatkozta Besic, majd eloszlatta azokat a híreszteléseket, amely szerint a szövetségi kapitány azt mondta, hogy ő az egyetlen, aki megállíthatja Messit. – Sokan félreértelmezték ezt az állítást, nem is gondolkodom ezen, hogy kit kell megállítanom, Di Maríát vagy akár Messit. Ez nem számít nekem, csak szeretném megoldani a rám kiosztott feladatot.”

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
6 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
9 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
11 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
Tegnap, 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21
Ezek is érdekelhetik