Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Vágólapra másolva!
2025.03.03. 19:21
Fotó: Getty Images
A 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia szervezőbizottságának célja, hogy a szponzori támogatások mértéke elérje a 2.5 milliárd dollárt.

John Slusher, az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága által működtetett gazdasági társaság vezérigazgatója az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalon elmondta, hogy a teljes költségvetést közel hétmilliárd dollárral számolják, és most olyan munkába kezdtek, amely révén szeretnék elérni a 2.5 milliárd dolláros szponzori bevételt. Ennek nyomán már találkoztak a potenciális amerikai és a nemzetközi támogatókkal, akiket tájékoztattak a kölcsönös előnyökkel járó lehetőségekről.

„Miután a párizsi olimpia ügyei lezárultak, exponenciálisan nőtt a 2028-as Los Angeles-i játékok iránti érdeklődés. Az emberek felismerik, hogy ez egyedülálló lehetőség lesz” – jegyezte meg Slusher, aki a Nike-nál töltött 26 év után decemberben vállalta el az új megbízatását.

Kiemelte, a jelenlegi szponzori bevétel 1,2 milliárd dollár, ami az idei év végére közel 700 millióval egészülhet ki.

„Hamarosan megközelítjük a 2 milliárd dollárt a szponzori szerződések terén, ami kiváló helyzetbe hoz bennünket” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Gyermeket vár a háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis

Úszás
2025.02.26. 18:12

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Hatalmas lökés a fallabdának, hogy felkerült az olimpia műsorára

Egyéb egyéni
2025.02.17. 18:39

Los Angeles 2028: Szmirnov szerint az amerikaiak szeretnék, ha az oroszok indulhatnának

Egyéb egyéni
2025.02.17. 18:19

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16

Oftedal, Karabatic és Mikkel Hansen népszerűsíti a kézilabdát Amerikában, a Győr Las Vegasban léphet pályára

Kézilabda
2025.01.26. 12:00

Olimpiai helyszíneket fenyeget a tűzvész Los Angelesben, füstfelhők az 1994-es vb-döntő stadionja fölött

Egyéb egyéni
2025.01.12. 11:26
Ezek is érdekelhetik