Vb 2014: Romário és Ronaldo ismét egymásnak esett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 11:55
A brazil futball két korábbi csillaga, Romário és Ronaldo ismét összeszólalkozott egymással, miután előbbi keményen bírálta volt világbajnok csapattársát egy – szerinte – be nem tartott ígérete miatt.

Az 1994-es vb-győztes csapat sztárja, Romário azt kérte számon a 2002-es vb gólkirályán, hogy hiába ígért ingyenjegyeket a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokságra a fogyatékkal élők számára, abból semmi nem lett. Állítását egy fotóval támasztotta alá, mely még 2011-ben készült azon a rendezvényen, melyen mindketten jelen voltak, s Ronaldo bejelentette az ingyenjegyeket.

Ronaldo, aki tagja a szervezőbizottságnak, válaszul kijelentette, hogy a brazil szövetség ígért 32 ezer belépőt, nem ő, s mivel nem tagja a szövetségnek, nem is rajta múlt annak teljesítése. A képre utalva megjegyezte: azért volt ott a rendezvényen – akárcsak Romário –, hogy támogassa a kezdeményezést.

„Nagyon elgondolkodtató, hogy Romário megint olyan dolgot kér rajtam számon a nyilvánosság előtt, melynek teljesítése nem tőlem függ – kommentálta közleményben Romário támadását Ronaldo. – A képviselő úrnak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy kiálljon az emberek és az intézmények jogaiért. Mindenki jobban járna.”

A 37 éves, kétszeres világbajnok Ronaldo ugyanakkor hozzátette, őt is zavarja az ingyenjegyek elmaradása, és támogatja Romariót abban, hogy kiderítse, mi történt. Ha viszont legközelebb szüksége lenne Romáriónak a segítségére – folytatta –, akkor egy kicsit legyen finomabb.

Az 1994-es vb legjobb játékosának választott Romário, akinek az egyik gyermeke fogyatékkal él, parlamenti képviselővé válása óta küzd a fogyatékosokért.

Legfrissebb hírek

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

22 éve ezen a napon lettek világbajnokok a félelmetes brazilok

Minden más foci
2024.06.30. 10:10

Ronaldo: „Nem tudok futballmeccset nézni. Untat”

Minden más foci
2024.06.26. 15:26

Spanyolország: a Valladolid egy év után visszajutott az élvonalba

Spanyol labdarúgás
2024.05.27. 07:38
Ezek is érdekelhetik