PSG: Luis Enrique veszi át a csapat irányítását – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 16:56
null
Luis Enrique a PSG új vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, hogy Luis Enrique lesz a csapat új vezetőedzője.

 

Kedden még arról cikkeztünk, hogy a spanyol szakember és a klub nem állapodott meg egymással mindenben, ugyanis a Sports Zone beszámolója szerint Enrique nem volt megelégedve az edzői stáb összetételével.

Szerdára azonban sikerült egyezségre jutniuk a feleknek, s hosszas várakozás után, 17 órakor a Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, hogy a Barcelona korábbi trénere lesz a csapat új vezetőedzője. Enrique kétéves szerződést írt alá a fővárosiaknál.

„Örülök, hogy Párizsban vághatok neki az új kalandomnak. Izgalmas új emberekkel találkozni. A várost is szeretem, s a nyelvet is meg akarom tanulni. Leginkább azt várom, hogy munkába álljak a PSG-nél” – mondta Luis Enrique a sajtótájékoztatón.

A támadófutball híve vagyok, szeretném szórakoztatni a nézőket. Garantálom, hogy az irányításom alatt egy csapatként játszanak majd a fiúk. Ez az első számú feladatom edzőként. A Barcelonában és a Real Madridban is futballoztam, előbbinél pedig klasszisokkal dolgoztam edzőként. Úgy kell együttműködnünk, hogy kihozzam az itteni sztárokból a legtöbbet, ami remélhetőleg trófeákat eredményez majd” – tette hozzá.

Enrique Kylian Mbappé jövőjéről is szót ejtett.

„Amikor aláírok egy csapathoz, mindig nyitott vagyok. Bármi megtörténhet. Profi edzőhöz méltóan szeretném, ha nem lenne minden publikus vele kapcsolatban. Még semmi biztosat sem mondhatok, de a lehető legjobb csapatot akarom összeállítani” – tette hozzá az új vezetőedző.

Természetesen a klub elnöke, Nasszer al-Kelaifi is megszólalt a francia világbajnok támadó jövőjét illetően.

„Világosan megmondtam: azt szeretném, hogy maradjon, de ehhez alá kell írni az új szerződését. Egyszerűen nem engedhetjük el a világ egyik legjobb játékosát ingyen. Remélem, ezt mindenki megérti” – mondta az elnök.

Az 53 éves szakvezető 2015-ben triplázott a Barcelonával, legutóbb pedig a spanyol válogatottat irányította. A 2022-es világbajnokság után távozott a nemzeti csapattól, amely már a nyolcaddöntőben búcsúzott Marokkó ellen.

A PSG ugyan idén megnyerte története 11. bajnoki címét, de a Bajnokok Ligájában és a hazai kupában már a nyolcaddöntőben búcsúzott, így Galtier-nek nem volt maradása – a futballklub közleménye szerint már a szezon végén értesítették a francia edzőt, hogy a folytatásban nem tartanak igényt a munkájára. A tavaly érkező edző szerződése eredetileg 2024-ig szólt.


 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
7 órája

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
10 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
15 órája

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
20 órája

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Mbappé elismerte, hogy még mindig van nézeteltérése a francia szövetségi kapitánnyal

Minden más foci
2025.03.19. 10:53

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59
Ezek is érdekelhetik