Mason Greenwood a Marseille-hez igazolt – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 20:42
Mason Greenwood a Marseille-nél írt alá (Fotó: om.fr)
A francia élvonalbeli Olympique Marseille hivatalos honlapján tudatta, hogy megszerezte a Manchester Unitedtől Mason Greenwoodot.

Sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy a Manchester Unitedtől az Olympique Marseille-hez szerződhet az a Mason Greenwood, akit 2022 elején függesztettek fel a „vörös ördögök”,  mert barátnője előbb bántalmazással, aztán súlyos testi sértéssel vádolta meg, de később hiába ejtették az ellene felhozott vádakat, a manchesterieknél nem volt számára visszaút, ezért a klub az előző idényre kölcsönadta a Getafénak.

Greenwood Spanyolországban szárnyra kapott, és 33 meccsen nyolc góllai, illetve hat gólpasszal segítette csapatát a bajnokságban, ehhez pedig még két találatot tett hozzá a Spanyol Kupában. Az angol támadó teljesítményével elégedettek voltak a spanyol klubnál, hiszen a szurkolók őt választották meg az idény legjobbjának, de mégsem maradt a csapatnál, s a Manchester Unitedhez sem tért vissza, ugyanis a Marseille szerződtette őt.

A Marseille nem közölte,  de az átigazolási ügyekben rendre jól informált Fabrizio Romano azt írta, hogy a francia csapat 26 millió eurót fizetett Greenwoodért, ez az összeg pedig még bizonyos feltételek teljesülése esetén további 5 millió euróval emelkedhet. Az OM azt sem tudatta, Greenwood mennyi időre írt alá, de azt igen, hogy a támadó a 10-es mezszámot kapta meg.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
18 órája

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
23 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
Tegnap, 7:15

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24
Ezek is érdekelhetik