A második félidőben visszavett, mégis nyert a PSG

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 22:47
Soccrates ImagesHarmadik meccsét is megnyerte a PSG (Fotó: Getty Images)
A Paris-Saint Germain 3–1-re nyert a Lille otthonában a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 3. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

Mindkét gárda magabiztosan kezdte az idényt, a felek két sima győzelem után érkeztek a vasárnap esti rangadóra. A PSG az első perctől fogva kontrollálta a meccset, s relatíve sokáig nem tudta bevenni a kaput – végül egy büntető segítségével tört meg a jég. A brazil Alexsandro szabálytalansága után tizenegyest rúghatott a címvédő, Vitinha hidegvérrel küldte kapuba a labdát. Ezt követően viszont a második találat már sokkal gyorsabban érkezett, mindössze három perccel később Bradley Barcola irgalmatlan erővel találta el a labdát, amely a kapuban landolt. A szünetig még a Lille-nek is volt egy nagy helyzete, Gianluigi Donnarumma azonban résen volt, így kétgólos párizsi előnnyel fordulhattak a gárdák.

A második játékrészben viszont teljesen visszahúzódott a PSG, nem igazán alakított ki helyzeteket, sokkal inkább a védekezésére koncentrált. A túloldal mindent megtett, hogy szépítsen, ami már kicsit későn, de azért sikerült neki. A 78. percben a koszovói Edon Zhegrova csodálatos lövéssel feltette a Lille-t is a táblára. Pár perccel később pedig úgy tűnt, még az egyenlítés is sikerül a hazaiaknak, ám Tiago Santos találatát les miatt visszavonta a játékvezető. S ahogy ilyenkor gyakran lenni szokott: egyenlítés helyett az előnyben lévő csapat feltette az i-re a pontot – a ráadásban Randal Kolo Muani tette biztossá a párizsiak győzelmét. 1–3

FRANCIA LIGUE 1
3. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lille–PSG 1–3 (Zhegrova 78., ill. Vitinha 33. – 11-esből, Barcola 36., Kolo Muani 90+2.)
Angers–Nice 1–4 (Abdelli 67. – 11-esből, ill. Ndayishimiye 6., Budaui 25., Guessand 72., 85.)
Le Havre–Auxerre 3–1 (Owusu 25. – öngól, Ndiaye 52., Ab. Touré 90+4. – 11-esből, ill. Perrin 17.)
Reims–Rennes 2–1 (Ito 41., Diakité 48., ill. Östigard 13.)
Monaco–Lens 1–1 (Zakaria 84., ill. Frankowski 90+4. – 11-esből)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Brest–Saint-Étienne 4–0 (M. Camara 10., Del Castillo 32. – 11-esből, Ajorque 77., Lala 84. – 11-esből)
Montpellier–Nantes 1–3 (A. Adams 30., ill. Abline 24., M. Simon 45+7. – 11-esből, Mosztafa Mohamed 85.)
Toulouse–Olympique Marseille 1–3 (Babicka 90., ill. Greenwood 14., 16., Cresswell 52. – öngól)

   
  1. Paris SG

3

3

13–2

+11

9

  2. Marseille

3

2

1

10–4

+6

7

  3. Nantes

3

2

1

5–1

+4

7

  4. Monaco

3

2

1

4–1

+3

7

  4. Lens

3

2

1

4–1

+3

7

  6. Lille

3

2

1

5–3

+2

6

  7. Le Havre

3

2

1

6–5

+1

6

  8. Nice

3

1

1

1

6–4

+2

4

  9. Strasbourg

3

1

1

1

7–6

+1

4

10. Reims

3

1

1

1

4–5

–1

4

11. Rennes

3

1

2

5–5

0

3

12. Brest

3

1

2

5–7

–2

3

13. Auxerre

3

1

2

3–6

–3

3

14. Lyon

3

1

2

4–8

–4

3

15. Toulouse

3

2

1

2–4

–2

2

16. Montpellier

3

1

2

2–10

–8

1

17. Angers

3

3

1–7

–6

0

18. Saint-Etienne

3

3

0–7

–7

0


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik