A PSG nem tudta pótolni Mbappét, Luis Enrique már hamis 9-essel operál

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 12:01
PSG: balra az edző, jobbra a keretet összehozó sportigazgató (Fotó: AFP)
Mint rendesen, most is óriási figyelem övezte a futballvilág átigazolásait, és idén is lezárjuk az egyes topligák nyári transzferidényét. A klubok már nem vásárolhatnak, de más országokba még adhatnak el vagy kölcsön. Ahogyan az 2008 óta hagyomány, a Premier League és a Serie A után a Ligue 1-gyel folytatjuk az utolsó kört is.

 

Ezen a nyáron is a PSG körül forgott a világ a Ligue 1-ben, de Lionel Messi, Neymar, majd most Kylian Mbappé távozása után visszaesett az érdeklődés a klub iránt. És nem úgy néz ki, hogy a nyári erősítésekkel újabb nagycsapatot építenek: a Manuel Ugarte helyére megvett Joao Neves, a Frankfurtból megszerzett bekk, Willian Pacho, de még a csodagyerek szélső, Désiré Doué megszerzése sem ígér nemzetközileg is ütőképes csapatot. Hugo Ekitiké, Danilo Pereira, Ismaël Gharbi, Nordi Mukiele, Juan Bernat, Carlos Soler, Gabriel Moscardo, Sergio Rico, Layvin Kurzawa, Keylor Navas és Renato Sanches is otthagyta a tejjel-mézzel folyó szerződést, Joshua Kimmich, Nico Williams és Rayan Cherki csak álom maradt Luís Camposéknak (Milan Skriniart ellenben nem vitte el az al-Nasszr a transzferhajrában).

Sokat elmond Luis Enrique keretéről, hogy a legutóbbi bajnokin Marco Asensio volt a középcsatár, majd a helyére Désiré Doué állt be a második félidőben. És összeállhat egy Gianluigi Donnarumma – Asraf Hakimi, Marquinhos, Willian Pacho, Lucas Hernández – Joao Neves, Warren Zaïre-Emery, Vitinha – Bradley Barcola, Goncalo Ramos/Randal Kolo Muani, Ousmane Dembélé alapcsapat, a keret értéke 875 millió euró, de hogy éppen most nyernék meg a Bajnokok Ligáját?!

Több tehetséges fiatal távozott idén is, pedig a PSG utánpótlása elképesztően hatékonyan dolgozik, a PSG-n kívül mindenki meg is becsüli őket, az RB Salzburg például 10 millió eurót adott az U17-esek középső védőért, Joane Gadouért.

A nyár transzfernyertesei (jobbra a szaldó, forrás: Transfermarkt)

„Nagy probléma, hogy szerintem a francia futball az ötödik legnépszerűbb liga a TV-nézők számára – vélekedik az Olympique Marseille egykori kiváló szélsője, Chris Waddle. – Mindannyian tudjuk, hogy Anglia, Spanyolország, Németország és Olaszország most megelőzi Franciaországot futball terén. És az egyetlen módja annak, hogy Franciaország ezen változtasson, ha megtartja a tehetségeket. Az Eb-n, azt hiszem, öt játékos volt a francia bajnokságból a keretükben. A francia futballban nem sok pénz van, a PSG-t leszámítva. Igen, vannak klubok, amelyek jó béreket fizetnek, mint például a Marseille, a Lyon, a Monaco, de a többség fiatalokat próbál felépíteni, hogy továbbadják őket. De még mindig jó bajnokság. A Marseille hatalmas klub volt, és most is az, de az elmúlt tíz évben nem igazán fektettek pénzt a csapatba. Abban reménykedtek, hogy bekerülnek a BL-be, és így pénzt termelnek, hogy új játékosokat hozzanak, de ez nem vált be. Hogy mi kell ahhoz, hogy ismét olyan nagyszerű legyen a liga, mint amikor még én is ott játszottam? Pénz. Egyszerű: pénz. Hét-nyolc olyan klub van, amely sok nézőt vonz (a Monaco soha nem volt ilyen), de sajnos nincsenek sokat befektető tulajdonosaik – a PSG-n kívül. Pillanatnyilag ők az egyetlenek, akik versenyezhetnek a nemzetközi piacon.”

De ki lehet a PSG vetélytársa? A Monaco 100 millióért erősített, Jordan Tezén kívül nemzetközileg ismeretlen játékosokkal, a Lille elvitte a kis Mbappét, Ethant, a védősorba leigazolta a rutinos Thomas Meunier, Aissza Mandi párost (utóbbit Leny Yoro helyére), és a belga ligából szemezgetett, a Nice ismét hozott pár ismert játékost (Jonathan Clauss, Morgan Sanson, Youssoufa Moukoko), az Olympique Lyon kerete 200 milliót elköltve 250 milliót ér, de ki tud most állni egy Lucas Perri – Moussa Niakhaté, Warmed Omari, Duje Caleta-Car – Ainsley Maitland-Niles, Cherki, Jordan Veretout, Maxence Caqueret, Wilfried Zaha – Szaid Benrahma, Zsorzs Mikautadze kezdővel, a kispadon hagyva az Anthony Lopes, Tanner Tessmann, Corentin Tolisso, Abner, Dejan Lovren, Nicolás Tagliafico, Malick Fofana, Gift Orban, Alexandre Lacazette, Ernest Nuamah sort.

Nem is rossz!

De nem lesz rossz a Marseille sem, egy Gerónimo Rulli – Amir Murillo, Leonardo Balerdi, Chancel Mbemba, Quentin Merlin – Pierre-Emile Höjbjerg, Ismaël Koné – Mason Greenwood, Amin Harit, Valentín Carboni – Elye Wahi csapatot csak egy-két poszton kell megerősíteni télen, hogy nemzetközileg is ütőképes legyen.

A legnagyobb költő pedig... (balra a kiadás, majd a bevétel, jobbra a szaldó, forrás: Transfermarkt)

 

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI
2024 NYARA

ANGERS SCO
ÉRKEZETT: Jim Allevinah (Clermont Foot, ingyen), Harisz Belkebla (Ohod, ingyen)
Kölcsönbe: Bamba Dieng (Lorient)
TÁVOZOTT: Jan Valeri (Sheffield Wednesday, 474 000 euró)

AJ AUXERRE
ÉRKEZETT: Lasso Coulibaly (Nordsjaelland, 2 000 000 euró), Gabriel Osho (Luton Town, ingyen), Theo Bair (Motherwell, 1 900 000 euró), Sinaly Diomandé (Lyon, i.), Nathan Buayi-Kiala (Parma, 200 000)
Kölcsönbe: Ki-Jana Hoever (Wolverhampton), Hamed Junior Traoré (Bournemouth)
TÁVOZOTT: Gauthier Hein (Metz)
Kölcsönből vissza: Colin Dagba (PSG)

STADE BREST 29
ÉRKEZETT: Julien Le Cardinal (Lens, kölcsön után végleg, 1 700 000), Jordan Amavi (Marseille, i.), Mama Baldé (Lyon, 4 500 000), Kamory Doumbia (Reims, 4 000 000), Massadio Haidara (Lens, i.)
Kölcsönbe: Ludovic Ajorque (Mainz), Abdoulaye Ndiaye (Troyes), Abdallah Sima (Brighton), Romain Faivre (Bournemouth), Edimilson Fernandes (Mainz), Ibrahim Szalah (Rennes), Soumaila Coulibaly (Borussia Dortmund)
Kölcsönből vissza: Asraf Dari (Charleroi)
TÁVOZOTT: Steve Mounié (Augsburg, ingyen), Tairyk Arconte (Pau, 600 000), Jérémy Le Douaron (Palermo, 4 000 000), Asraf Dari (al-Ahli, 1 800 000)
Kölcsönbe: Lilian Brassier (Marseille)
Kölcsönből vissza: Billal Brahimi (Nice), Kamory Doumbia (Reims), Martín Satriano (Inter)

LE HAVRE AC
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Antoine Joujou (Parma), Timothée Pembélé (Sunderland), Ilyes Housni (PSG)
TÁVOZOTT: André Ayew (szl.), Antoine Joujou (Parma, 3 000 000), Yoni Gomis (Strasbourg, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Mohamed Bayo (Lille)

RC LENS
ÉRKEZETT: Jhoanner Chávez (Bahia, k. v., 4 500 000), Hervé Koffi (Charleroi, 2 500 000), Malang Sarr (Chelsea, i.), Hamzat Ojediran (Debrecen, 1 500 000), Denis Petric (Nantes, i.), Sidi Bane (BATE Boriszov, 250 000), Anassz Zaruri (Burnley, 9 000 000)
Kölcsönbe: M'Bala Nzola (Fiorentina), Martín Satriano (Inter, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Rémy Labeau Lascary (Laval), Stijn Spierings (Toulouse), Adam Buksa (Antalyaspor)
TÁVOZOTT: Adam Buksa (Midtjylland, 4 000 000), Julien Le Cardinal (Brest, k. v., 1 700 000), Lukasz Poreba (Hamburg, k. v., 300 000), Jean-Louis Leca (visszavonult), Elye Wahi (Marseille, 25 000 000), Massadio Haidara (Brest, i.), Stijn Spierings (Bröndby, i.)
Kölcsönbe: Morgan Guilavogui (St. Pauli, 500 000), Salis Abdul Samed (Sunderland)

LILLE OSC 
ÉRKEZETT: Ethan Mbappé (PSG, i.), Ngal'ayel Mukau (Mechelen, 5 000 000), Thomas Meunier (Trabzonspor, i.), Oszam Szahraui (Heerenveen, 8 000 000), Aissza Mandi (Villarreal, i.), Matias Fernandez-Pardo (Gent, 10 000 000)
Kölcsönbe: Mitchel Bakker (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Akim Zedadka (Zaragoza), Alan Virginius (Clermont), Mohamed Bayo (Le Havre)
TÁVOZOTT: Adam Unasz (szl.), Yusuf Yazici (szl.), Ivan Cavaleiro (szl.), Leny Yoro (Manchester United, 62 000 000)
Kölcsönbe: Tiago Morais (Rio Ave), Alan Virginius (Young Boys), Ignacio Miramón (Boca Juniors), Andrej Ilics (Union Berlin)

OLYMPIQUE LYON
ÉRKEZETT: Moussa Niakhaté (Nottingham Forest, 31 900 000), Ernest Nuamah (Molenbeek, k. v., 28 500 000), Orel Mangala (Nottingham Forest, k. v., 23 400 000), Szaid Benrahma (West Ham, k. v., 14 400 000), Abner (Betis, 8 000 000), Mama Baldé (Troyes, k. v., 6 000 000), Duje Caleta-Car (Southampton, k. v., 3 590 000), Zsordzs Mikautadze (Metz, 18 500 000), Rémy Descamps (Nantes, i.), Tanner Tessmann (Venezia, 6 000 000), Jordan Veretout (Marseille, 4 000 000)
Kölcsönbe: Wilfried Zaha (Galatasaray, 3 000 000), Warmed Omari (Rennes, 500 000)
Kölcsönből vissza: Amin Sarr (Wolfsburg), Mamadou Sarr (Molenbeek)
TÁVOZOTT: Skelly Alvero (Werder Bremen, k. v., 4 750 000), Tino Kadewere (Nantes, i.), Henrique Silva (szl.), Jake O'Brien (Everton, 19 500 000), Mohamed El Arouch (Botafogo, i.), Mamadou Sarr (Strasbourg, 10 000 000), Mama Baldé (Brest, 4 500 000), Sinaly Diomandé (Auxerre, i.)
Kölcsönbe: Johann Lepenant (Nantes), Amin Sarr (Hellas Verona), Orel Mangala (Everton), Adryelson (Botafogo)

OLYMPIQUE MARSEILLE
ÉRKEZETT: Ismaël Koné (Watford, 12 000 000), Bamo Meité (Lorient, k. v., 10 500 000), Mason Greenwood (Manchester United, 26 000 000), Derek Cornelius (Malmö, 4 000 000), Jeffrey de Lange (Go Ahead Eagles, 2 000 000), Elye Wahi (Lens, 25 000 000), Gerónimo Rulli (Ajax, 4 000 000), Jeffrey de Lange (Go Ahead Eagles, 2 000 000)
Kölcsönbe: Lilian Brassier (Brest), Pierre-Emile Höjbjerg (Tottenham), Valentín Carboni (Inter, 1 000 000), Jonathan Rowe (Norwich City), Neal Maupay (Everton, 500 000)
Kölcsönből vissza: Pol Lirola (Frosinone), Jordan Amavi (Brest)
TÁVOZOTT: Iliman Ndiaye (Everton, 18 000 000), Vitinha (Genoa, k. v., 16 000 000), Mattéo Guendouzi (Lazio, 13 000 000), Pape Gueye (Villarreal, i.), Pierre-Emerick Aubameyang (al-Kadsziah, 9 000 000), Jonathan Clauss (Nice, 5 000 000), Ismaila Sarr (Crystal Palace, 15 000 000), Jordan Amavi (Brest, i.), Jordan Veretout (Lyon, 4 000 000)
Kölcsönbe: Pau López (Girona), Samuel Gigot (Lazio), Azzedin Unahi (Panathinaikosz, 500 000)
Kölcsönből vissza: Joaquín Correa (Inter), Jean Onana (Besiktas)

AS MONACO
ÉRKEZETT: Thilo Kehrer (West Ham, k. v., 11 000 00), George Ilenikhena (Antwerpen, 18 750 000), Lamine Camara (Metz, 15 000 000), Jordan Teze (PSV, 10 000 000), Paris Brunner (Borussia Dortmund U19, 4 000 000), Christian Mawissa (Toulouse, 16 000 000)
Kölcsönből vissza: Myron Boadu (Twente), Chrislain Matsima (Clermont Foot), Félix Lemaréchal (Cercle Bruges), Eliot Matazo (Antwerpen)
TÁVOZOTT: Wissam Ben Yedder (szl.), Mohamed Camara (al-Szadd, 16 500 000), Youssouf Fofana (Milan, 20 000 000), Félix Lemaréchal (Strasbourg, 6 000 000), Guillermo Maripán (Torino, 2 000 000)
Kölcsönbe: Myron Boadu (Bochum), Paris Brunner (Cercle Bruges), Chrislain Matsima (Augsburg), Ismail Jakobs (Galatasaray, 1 000 000)

MONTPELLIER HSC
ÉRKEZETT: 
Kölcsönből vissza: 
TÁVOZOTT: Maxime Esteve (Burnley, k. v., 12 000 000), Léo Leroy (Basel, 500 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Torino), Silvan Hefti (Genoa)

FC NANTES
ÉRKEZETT: Matthis Abline (Rennes, k. v., 10 000 000), Tino Kadewere (Lyon, k. v., i.), Jean-Philippe Gbamin (Dunkerque, i.)
Kölcsönbe: Sorba Thomas (Huddersfield), Johann Lepenant (Lyon), Nicolas Cozza (Wolfsburg)
Kölcsönből vissza: Fabien Centonze (Hellas Verona)
TÁVOZOTT: Lohann Doucet (Paris FC, 300 000), Moussa Sissoko (Watford, i.), Samuel Moutoussamy (Sivasspor, i.), Denis Petric (Lens, i.), Rémy Descamps (Olympique Lyon, i.), Junior Diaz (Troyes, 2 500 000), Stredair Appuah (Palermo, 1 500 000), Bastien Meupiyou (Wolverhampton, 5 000 000)
Kölcsönbe: Lamine Diack (Hatayspor)
Kölcsönből vissza: Nicolas Cozza (Wolfsburg), Bénie Traoré (Sheffield United), Eray Cömert (Valencia)

OGC NICE
ÉRKEZETT: Morgan Sanson (Aston Villa, k. v., 4 000 000), Tanguy Ndombélé (Tottenham, i.), Jonathan Clauss (Marseille, 5 000 000), Moise Bombito (Colorado Rapids, 7 000 000), Mohamed Abdelmonem (al-Ahli, 4 200 000)
Kölcsönbe: Youssoufa Moukoko (Borussia Dortmund), Ali Abdi (Caen)
Kölcsönből vissza: Robson Bambu (Arouca), Rares Ilie (Lausanne), Mattia Viti (Sassuolo), Ajub Amraui (Amiens), Badreddin Buanani (Lorient), Billal Brahimi (Brest)
TÁVOZOTT: Khéphren Thuram (Juventus, 20 600 000), Robson Bambu (Braga, 1 200 000), Alexis Claude-Maurice (Augsburg, i.), Alexis Beka Beka (szerződését felbontották), Jordan Lotomba (Feyenoord, 5 000 000)
Kölcsönbe: Mattia Viti (Empoli), Ajub Amroui (Martigues), Jean-Clair Todibo (West Ham)
Kölcsönből vissza: Valentin Rosier (Besiktas), Romain Perraud (Southampton)

FC PARIS SAINT-GERMAIN
ÉRKEZETT: Matvej Szafonov (FK Krasznodar, 20 000 000), Willian Pacho (Eintracht Frankfurt, 40 000 000), Joao Neves (Benfica, 59 920 000), Désiré Doué (Rennes, 50 000 000)
Kölcsönből vissza: Juan Bernat (Benfica), Renato Sanches (Roma), Iljesz Huszni (al-Szadd), Colin Dagba (Auxerre), Ismaël Gharbi (Lausanne), Gabriel Moscardo (Corinthians), Cher Ndour (Braga), Ayman Kari (Lorient), Xavi Simons (RB Leipzig)
TÁVOZOTT: Hugo Ekitiké (Eintracht Frankfurt, kölcsön után végleg, 16 500 000), Kylian Mbappé (Real Madrid, i.), Edouard Michut (Adana Demirspor, k. v., i.), Sergio Rico (szl.), Layvin Kurzawa (szl.), Keylor Navas (szl.), Ethan Mbappé (Lille, i.), Manuel Ugarte (Manchester United, 50 000 000), Ismaël Gharbi (Braga, i.), Danilo Pereira (al-Ittihad, 5 000 000), Colin Dagba (Beerschot, i.)
Kölcsönbe: Renato Sanches (Benfica), Gabriel Moscardo (Reims), Cher Ndour (Besiktas), Nordi Mukiele (Bayer Leverkusen), Juan Bernat (Villarreal), Carlos Soler (West Ham)

STADE REIMS
ÉRKEZETT: Cédric Kipré (West Bromwich, i.)
Kölcsönbe: Gabriel Moscardo (PSG), Aurélio Buta (Eintracht Frankfurt)
Kölcsönből vissza: Check Keita (Bastia), Martin Adeline (Annecy), Amine Salama (Caen)
TÁVOZOTT: Junisz Abdelhamid (St.-Étienne , i.), Check Keita (Charleroi), Benjamin Stambouli (szl.), Thomas Foket (Anderlecht, i.), Amir Ricsardszon (Fiorentina, 9 000 000),  Thérence Koudou (Pau), Kamory Doumbia (Brest, 4 000 000), Ibrahim Diakité (Cercle Bruges, 700 000)

FC STADE RENNES
ÉRKEZETT: Glen Kamara (Leeds United, 10 000 000), Albert Grönbaek (Bodö/Glimt, 15 000 000), Leo Östigard (Napoli, 7 000 000), Hans Hateboer (Atalanta, 3 000 000), Carlos Andrés Gómez (Real Salt Lake City, 10 000 000), Henrik Meister (Sarpsborg, 7 000 000), Félix Lemaréchal (Strasbourg, 6 000 000), Jordan James (Birmingham City, 5 000 000), Mikayil Faye (Barcelona, 10 300 000), Jota (al-Ittihad, 8 000 000), Mohamed Zsauab (Amiens, 1 000 000)
Kölcsönbe: Naouirou Ahamada (Crystal Palace)
Kölcsönből vissza: Matthis Abline (Nantes), Alfred Gomis (Lorient), Dogan Alemdar (Troyes), Lorenz Assignon (Burnley)
TÁVOZOTT: Enzo Le Fée (Roma, 23 000 000), Jeanuël Belocian (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Matthis Abline (Nantes, 10 000 000), Alfred Gomis (Palermo, i.), Martin Terrier (Bayer Leverkusen, 20 000 000), Guéla Doué (Strasbourg, 6 000 000), Désiré Doué (PSG, 50 000 000), Benjamin Bourigeaud (al-Duhail, 10 000 000)
Kölcsönbe: Fabian Rieder (VfB Stuttgart, 800 000), Arthur Theate (Eintracht Frankfurt), Bertug Yildirim (Getafe), Warmed Omari (Lyon, 500 000), Ibrahim Salah (Brest)

AS SAINT-ÉTIENNE
ÉRKEZETT: Junisz Abdelhamid (Reims, ingyen), Zuriko Davitasvili (Bordeaux, 6 000 000), Augustine Boakye (Wolfsberg, 3 000 000), Igor Miladinovics (Csukaricski, 3 000 000), Pierre Cornud (Maccabi Haifa, 1 100 000), Lucas Stassin (Westerlo, 9 000 000)
Kölcsönbe: Pierre Ekwah (Sunderland)
TÁVOZOTT: Dylan Chambost (Columbus Crew), Mickaël Nade (szerződése lejárt)
Kölcsönből vissza: Stéphane Diarra (Lorient), Nathanaël (Augsburg), Irvin Cardona (Augsburg)

RC STRASBOURG ALSACE
ÉRKEZETT: Óscar Perea (Atlético Nacional, 5 200 000), Pape Diong (Darou Salam, 1 200 000), Guéla Doué (Rennes, 6 000 000), Sékou Mara (Southampton, 12 000 000), Diego Moreira (Chelsea, 2 000 000), Sebastian Nanasi (Malmö, 11 000 000), Mamadou Sarr (Olympique Lyon, 10 000 000), Félix Lemaréchal (Monaco, 6 000 000), Yoni Gomis (Le Havre, 2 000 000), Karl-Johan Johnsson (Bordeaux, i.)
Kölcsönbe: Caleb Wiley (Chelsea), Djordje Petrovics (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Eduard Szobol (Genk), Nordin Kandil (Annecy), Milos Lukovics (IMT Beograd)
TÁVOZOTT: Ibrahima Sissoko (Bochum, i.), Kévin Gameiro (szl.), Lebo Mothiba (szl.), Frédéric Guilbert (Lecce, i.), Nordine Kandil (Amiens, i.), Lucas Perrin (Hamburg, i.)
Kölcsönbe: Jessy Deminguet (Metz)
Kölcsönből vissza: Andrey Santos (Chelsea), Angelo (Chelsea)

FC TOULOUSE
ÉRKEZETT: Charlie Cresswell (Leeds United, 4 500 000), Djibril Sidibé (AEK Athén, i.), Mark McKenzie (Genk, 3 000 000), Joshua King (Fenerbahce, i.)
Kölcsönbe: Miha Zajc (Fenerbahce)
Kölcsönből vissza: Janisz Begraui (Pau) 
TÁVOZOTT: Anthony Rouault (VfB Stuttgart, k. v., 3 000 000), Veljko Birmancsevics (Sparta Praha, k. v., 2 300 000), Mikkel Desler (Austin FC, i.), Moussa Diarra (Alavés, i.), Thijs Dallinga (Bologna, 15 000 000), Christian Mawissa (Monaco, 16 000 000), Logan Costa (Villarreal, 18 000 000), Kévin Keben (Watford, 1 000 000)
Kölcsönbe: Ibrahim Cissoko (Plymouth Argyle), César Gelabert (Gijón)
Kölcsönből vissza: Stijn Spierings (Lens)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

FC LORIENT
ÉRKEZETT: Nathaniel Adjei (Hammarby, k. v., 5 700 000)
Kölcsönből vissza: Stéphane Diarra (St.-Étienne),  Joel Mvuka (Young Boys), Yoann Cathline (Almere City), Sambou Soumano (QRM)
TÁVOZOTT: Bamo Meité (Marseille, k. v., 6 000 000), Tiemoué Bakayoko (PAOK), Adrian Grbic (Luzern, k. v.)
Kölcsönbe: Bamba Dieng (Angers), Yoann Cathline (Utrecht), Isaak Touré (Udinese), Siriné Doucouré (Laval)
Kölcsönből vissza: Alfred Gomis (Rennes), Imran Luza (Watford), Badredin Buanani (Nice), Ayman Kari (PSG)

FC METZ
ÉRKEZETT: Zsorzs Mikautadze (Ajax, k. v., 13 000 000),  Gauthier Hein (Auxerre)
Kölcsönbe: Jessy Deminguet (Strasbourg)
TÁVOZOTT: Zsorzs Mikautadze  (Lyon, 18 500 000), Lamine Camara (Monaco, 15 000 000), Danley Jean Jacques (Philadelphia Union, 1 400 000), Kévin N'Doram (al-Holud, i.), Christophe Hérelle (Bodrum)
Kölcsönből vissza: Arthur Atta (Udinese), Didier Lamkel Zé (Hatayspor)

CLERMONT FOOT 63
ÉRKEZETT: Henri Saivet (Pau, i.),  Damien Da Silva (Melbourne Victory, i.)
TÁVOZOTT: Muhammed Cham (Trabzonspor, 4 000 000), Neto Borges (Middlesbrough, 1 500 000), Grejohn Kyei (Standard Liege, i.), Jim Allevinah (Angers, i.), Elbaszan Rasani (Elche), Maxime Gonalons (szl.), Bilal Butobba (Hatayspor)
Kölcsönbe: Andy Pelmard (Lecce), Maximiliano Caufriez (Valencia)
Kölcsönből vissza: Alan Virginius (Lille), Chrislain Matsima (Monaco)

Lezárva hétfő reggel, vastaggal az elmúlt hét átigazolásai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik