Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 22:50
Alexandre Lacazette (balra) kilenc gólnál jár ebben a bajnoki kiírásban (Fotó: AFP)
Eseménydús mérkőzésen a Lyon 2–1-re legyőzte vendégét, a Brestet a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 24. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Marseille 2–0-ra nyert szintén hazai pályán a Nantes ellen, míg a Strasbourg, a Rennes és a Toulouse idegenben zsebelte be a három pontot.

LYON–BREST 2–1

Alexandre Lacazette általában az ellenfél büntetőterületén alkot fontosat, de a 15. percben kiesett a szerepéből, a saját kapuja közelében földre vitte Mahdi Camarát, és a VAR-ozás után megítélt tizenegyesből Kenny Lala meg is szerezte a vezetést a Brestnek (0–1).

Kisvártatva javított a lyoni csapatkapitány: Rayan Cherki mesteri kiugratásából Lacazette beemelte az egyenlítő gólt (1–1).

Az első félidő utolsó perceiben Ludovic Ajorque ráijesztett a hazai publikumra, ám a bresti támadó gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. 

Aztán a meccs hajrájában ismét tapsot ért a Lacazette, Cherki együttműködés: a 21 éves szélső beadásából a rövid sarokra érkező csapatkapitány belőtte a győzelmet érő gólt (2–1).

Egy kis stat: érdemes kiemelni Rayan Cherkit, hiszen remek idényt fut, ez volt a 14. gólpassza tétmérkőzésen – saját nevelésű lyoni labdarúgó 2000 óta nem volt képes hasonlóra.

A viharos végjátékban a lyoni vezetőedző, Paulo Fonseca piros lapot kapott, mert hevesen reklamált egy csapatát tizenegyessel fenyegető VAR-elemzés miatt – Benoit Millot játékvezető végül nem ítélt büntetőt, nem történt kezezés…

A Lyon ötödször győzött a legutóbbi hét fordulóban, és harcol a Bajnokok Ligájáért, míg a Brest a BL-búcsú és a Francia Kupa-kiesés után a bajnokságban is vesztett, hármas veretlenségi széria után.

A GÓLOK ITT!


MARSEILLE–NANTES 2–0

Az Auxerre-től kapott múlt heti arcrengető pofon (0–3) után az OM javítani akart, de az első félidőben hiába a nyomasztó labdabirtoklási fölény (73 százalék), csak egy lesgólra futotta az erejéből Adrien Rabiot révén.

A fordulás után is sokáig ellenállt a kiesés ellen harcoló Nantes, ám aztán a hajrához közeledve – remek Mason Greenwood, Valentin Rongier-akció végén – Amin Guiri megszerezte a vezetést a hazaiaknak (VIDEÓ ITT!). Nem sokkal később maga a gólkirályi címre hajtó Greenwood is a kapuba lőtt, eldöntve a mérkőzést (VIDEÓ ITT!).

Az angol támadó 15-nél jár ebben a bajnoki kiírásban, csak Ousmane Dembélé (PSG, 18) előzi meg a góllövőlistán.

Mason Greenwood gólöröme (Fotó: AFP)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEKEN TÖRTÉNT

(Montpellier–Rennes 0–4) A veszélyzónából menekülő Rennes a legutóbbi öt bajnokijából a negyediket nyerte meg. A januárban Szaúd-Arábiából szerződtetett Seko Fofana megszerezte első gólját a bretonok színeiben, viszont „kisárgázta” magát a következő fordulóból. Az utolsó helyezett Montpellier sorozatban ötödször vesztett. A GÓLOK ITT!

(Angers–Toulouse 0–4) A fekete-fehérek továbbra is kínlódnak hazai pályán, a hétközi kupabúcsú után idényük legsúlyosabb vereségét szenvedték el. Továbbra is a második félidő a TFC erőssége: idei 14 góljából 12-t a szünet után szerzett – a vasárnapi négyet is.

(Auxerre–Strasbourg 0–1) Mindkét csapat hármas bajnoki veretlenségi szériával állt a meccs előtt, és a Racingnak sikerült tovább nyújtania a sorozatát, dacára annak, hogy a csapatkapitány Habib Diarrát bokasérülés miatt az első félidőben elvesztette. A meccset Emanuel Emegha lövése döntötte el; a holland támadónak ez már a 11. gólja ebben a bajnoki idényben. A GÓL ITT!

FRANCIA LIGUE 1
24. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lyon–Brest 2–1 (Lacazette 24., 82., ill. Lala 15. – 11-esből)
Olympique Marseille–Nantes 2–0 (Guiri 73., Greenwood 77.)
Montpellier–Rennes 0–4 (S. Fofana 28., D. Cissé 56., Assignon 69., Kalimuendo 87.)
Auxerre–Strasbourg 0–1 (Emegha 47.) 
Angers–Toulouse 0–4 (Magri 51., Sierro 57., Ch. Cresswell 71., Edjouma 90+4.)

 A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE 
Szombat
Saint-Étienne–Nice 1–3 (Stassin 32., ill. Rosario 10., Nadé 52. – öngól, Guessand 69.)
Lens–Le Havre 3–4 (el-Ajnaui 3. – 11-esből, R. Aguilar 19., Sotoca 49., ill. Soumaré 28., A. Ayew 33., Casimir 62., Ahmed Hasszan 90+1. – 11-esből)
PSG–Lille 4–1 (Barcola 6., Marquinhos 22., O. Dembélé 28., Doué 37., ill. J. David 80.)
Péntek
Monaco–Reims 3–0 (Biereth 34., 39., 51.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Paris SG

24

19

5

66–23

+43

62

  2. Marseille

24

15

4

5

52–29

+23

49

  3. Nice

24

13

7

4

49–28

+21

46

  4. Monaco

24

13

4

7

48–31

+17

43

  5. Lille

24

11

8

5

39–27

+12

41

  6. Lyon

24

11

6

7

44–31

+13

39

  7. Strasbourg

24

10

7

7

38–32

+6

37

  8. Toulouse

24

9

6

9

31–26

+5

33

  9. Lens

24

9

6

9

29–29

0

33

10. Brest

24

10

3

11

36–40

–4

33

11. Rennes

24

9

2

13

34–32

+2

29

12. Auxerre

24

7

7

10

34–38

–4

28

13. Angers

24

7

6

11

26–38

–12

27

14. Nantes

24

5

9

10

28–42

–14

24

15. Reims

24

5

7

12

26–38

–12

22

16. Le Havre

24

6

2

16

23–50

–27

20

17. Saint-Étienne

24

5

4

15

24–56

–32

19

18. Montpellier

24

4

3

17

21–58

–37

15

 

 

 

Legfrissebb hírek

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
46 perce

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Negóék vereséget szenvedtek, maradtak kieső helyen

Francia labdarúgás
2025.02.23. 19:17

Ligue 1: rangadót nyert a Lille, meglepő vereséget szenvedett a Marseille

Francia labdarúgás
2025.02.22. 23:03

Ligue 1: a vereséget nem, de a kiütést elkerülte a Reims a Rennes ellen

Francia labdarúgás
2025.02.21. 22:39
Ezek is érdekelhetik