Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 08:52
null
Novak Djokovics (Fotó: Getty Images)
A világhírű szerb teniszező, Novak Djokovics is részvényese lett a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik újoncánál, a Le Mans FC-nél.

A sport.de német hírportál beszámolója szerint a korábbi világelső, 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovics is egyike azoknak, akik nemrég részvényeket szereztek a francia klubban, Felipe Massa és Kevin Magnussen korábbi Formula–1-es pilóták, valamint az OutField befektetőt követően.

„Ezek az új partnerségek lehetőséget adnak nekünk a felelősségteljes növekedésre” – fogalmazott Thierry Gomez, a Le Mans FC elnöke.

A befektetés nagysága egyelőre nem ismert.

A Le Mans FC a 2016–2017-es idényben még az ötödik vonalban szerepelt, azóta viszont dinamikusan fejlődött, és az előző idényben a harmadosztály második helyén végzett, ezzel feljutott a második vonalba.

„Tudatában kell lennünk annak, hogy a futball gazdasági modellje mostanra megváltozott. Az elit mezőnye összeszűkült és új befektetők jelentek meg. Ahhoz, hogy túléljünk és még növekedjünk is ebben az új szerepben, alkalmazkodnunk kell” – tette hozzá Gomez.

 

Legfrissebb hírek

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Hatalmas meglepetés, Novak Djokovics a világranglista 204. helyezettjétől kapott ki

Tenisz
2025.10.11. 13:32

Djokovics nyerte a Grand Slam-győztesek csatáját Sanghajban

Tenisz
2025.10.03. 16:18

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

24 millió forintért vették meg Andy Murray egyik ütőjét

Tenisz
2025.09.24. 15:37

Az időjárás közbeszólt: elhalasztják a Marseille–PSG rangadót

Francia labdarúgás
2025.09.21. 16:33

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03
Ezek is érdekelhetik