Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2026.01.11. 23:06
null
Endrick (fehérben) győztes góllal debütált a Lyonban (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Francia Kupában a legjobb 16 közé jutott az élvonalbeli csapatok közül a Lens, a Rennes, a Nice és a Lyon, valamint a másodosztályú Montpellier és Le Mans.

A Lens a hajrában tette biztossá győzelmét, a Rennes emberelőnyben fordított a második félidőben, a Nice tizenegyesekkel búcsúztatta a Nantes-ot. A másodosztályban kilencedik helyen álló Montpellier idegenben ütötte ki az élvonalban sereghajtó Metzet, míg a második ligás csapatok csatáján a Le Mans szétlövés után ejtette ki a Nancyt.

A játéknap záró mérkőzésén 45 másodperc után már vezetett a Lyon, Afonso Moreira előzte meg az egymásra váró védőt és kapust, majd az üres kapuba gurított. A 28. percben az ide-oda pattogó labdát Nathan Ngoy lőtte a kapuba, ezzel egyenlített a Lille, ám a szünet előtt ismét hátrányba került, mivel a Real Madridtól kölcsönkapott, az OL-ben ezen a meccsen debütáló Endrick közelről a jobb alsóba helyezett. Több gól már nem esett, így a Lyon jutott a nyolcaddöntőbe.

FRANCIA KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Sochaux (III.)–Lens 0–3
Chantilly (IV.)–Rennes 1–3
Metz–Montpellier (II.) 0–4
Nantes–Nice 1–1 – 11-esekkel 3–5
Le Mans (II.)–Nancy (II.) 0–0 – 11-esekkel 4–1
Lille–Olympique Lyon 1–2

Szombaton játszották
Angers–Toulouse 1–1 – 11-esekkel 5–6
Orléans (III.)–Monaco 1–3
Avranches (IV.)–Strasbourg 0–6
Hauts Lyonnais (V.)–Lorient 1–3
Bastia (II.)–Troyes (II.) 0–2
Montreuil (VI.)–Amiens (II.) 2–4
Istres (IV.)–Laval (II.) 0–2
Le Puy (III.)–Reims (II.) 0–0 – 11-esekkel 0–3
Hétfőn játsszák
21.10: Paris Saint-Germain–Paris FC 
Kedden játsszák
21.00: Bayeux FC (VI.)–Olympique Marseille


A TOVÁBBI PROGRAM
Február 4.: nyolcaddöntő
Március 4.: negyeddöntő
Április 22.: elődöntő
Május 23.: döntő

 

Legfrissebb hírek

Francia Kupa: a 86. percben becserélt csatár duplája segítette továbbjutáshoz a Monacót

Francia labdarúgás
2026.01.10. 20:52

A Lyon megverte a Monacót a Ligue 1 szombati rangadóján

Francia labdarúgás
2026.01.03. 23:01

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.12.24. 13:19

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
2025.12.21. 21:50

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
2025.12.20. 23:12

Francia Kupa: továbbjutott a Lens és az Angers, a Brest máris búcsúzott

Francia labdarúgás
2025.12.19. 23:22

Négy kiállítás, hét gól, őrületes meccsen nyert Auxerre-ben a Lille

Francia labdarúgás
2025.12.14. 20:10

Európai kézilabdaligák: hat magyar gól a Francia Kupában

Kézilabda
2025.12.10. 09:55
Ezek is érdekelhetik