
A PSG hétfő délutáni közlése szerint a tesztek vádlisérülést állapítottak meg a támadó jobb lábában, ezt a következő napokban folyamatosan kezelik majd.
„Elővigyázatosságból cseréltük le Ousmane Dembélét” – áll a párizsiak közleményében.
Mint beszámoltunk róla, az aranylabdás futballista a csapata idénybeli utolsó bajnokiján, a fővárosi rangadón sérült meg. A találkozót a címét már korábban megvédő PSG 2–1-re elveszítette a Paris FC-vel szemben. Közvetlenül a találkozó után Luis Enrique vezetőedző úgy fogalmazott, meg kell várni a hétfői vizsgálat eredményét, de ő úgy gondolta, csak fáradtság miatt adódott gondja Dembélének. A csatár mindenesetre nem sántikált, amikor a 27. percben lejött a pályáról, s közvetlenül az öltözőbe ment.
A 29 éves játékos tagja a június 11-én rajtoló világbajnokságra nevezett francia válogatott keretének is, de előtte még az Arsenal elleni BL-fináléra kell felépülnie, amely május 30-án lesz a Puskás Arénában.








