Az álságos Mezey, aki bort iszik és vizet prédikál

Kétoldalas mélyinterjút közölt a Nemzeti Sport szombati számában dr. Mezey Györggyel. Még mielőtt magával a cikkel foglalkoznék, előzetesen megjegyezném, hogy a médiumok képviselői mintha félnének Mezeytől. Mezey pályája végén jár. Munkásságából mérleget kéne vonni. A mérlegvonás helyett azonban, sablon kérdések, és az évtizedek óta hallott sablon válaszok, amelyek megjelennek a sajtóban.Kétoldalas mélyinterjút közölt a Nemzeti Sport szombati számában dr. Mezey Györggyel. Még mielőtt magával a cikkel foglalkoznék, előzetesen megjegyezném, hogy a médiumok képviselői mintha félnének Mezeytől. Mezey pályája végén jár. Munkásságából mérleget kéne vonni. A mérlegvonás helyett azonban, sablon kérdések, és az évtizedek óta hallott sablon válaszok, amelyek megjelennek a sajtóban.

Mezey sok gondolatával egyet értek:

- Vissza kell nyúlni a gyökerekhez!
- A magyar tradíció olyan szellemi tőkét halmozott fel, amely kevés futballnagyhatalomnak adatott meg.
- Edző elődeink olyat tudtak, amely tudás a mai napig megállná a helyét.
- Forradalmasítani kellene a képzési rendszert.
- A játéktudás az elsődleges.
- A saját utunkat kell járni.

Minden fenti gondolat jól hangzana egy reformer, egy kívülálló szájából, akit nem engednek a tűz közelébe, aki tenne a magyar futballért, de nem hagyják. De egy Mezey szájából, aki 40 éve a magyar futball teoretikusa, aki 40 éve a magyar futball eszmei törzsfőnöke, aki 40 éve a vezetőnk, a doktorunk, akinek a személye a mai napig megkerülhetetlen a magyar futballban, az ne ötleteket adjon 40 éves munkássága után, hanem számoljon el azzal, hogy a fenti ötleteiből mit valósított meg a mai napig.

Ne hivatkozzunk edzőlegendáink szellemi hagyatékára akkor, amikor edzőképzésünkben a mai napig nem tananyag a magyar labdarúgó tradíció játékelmélete!

Ne toljuk előtérbe Puskás szellemi örökségét akkor, amikor Puskás egy élő labdarúgó kultúra végterméke volt! Vagyis sokkal fontosabb maga a technológia megléte, mint a végtermék. Hiszen ha van technológia – értsd: élő és működő labdarúgó kultúra -, akkor a Puskások reprodukálhatók. Mint ahogy előtte is volt Orth, Sárosi, Schlosser és utána is volt Albert és Varga Zoli.

Ne tulajdonítsunk olyan embernek (Illovszky Rudolf) – az eredményei ellenére sem – tradicionális szakmai tudást, akinek még csak elképzelése sem volt, hogy milyen kultúrában élt és dolgozott. (A magyar tradíció könyvem írása során Illovszkyval is készítettem mélyinterjút. Ugyanazon kérdéseket tettem fel neki, mint Barótinak, Kalocsaynak, Kovács Ferencnek. Azt kell mondjam, halvány gőze sem volt arról szellemi örökségről, amiről az előbb felsorolt edzők beszéltek.)

Ne tegyünk felelőssé más edzőt azért, mert téveszméket terjeszt, amikor 40 éve az edzőképzés vezetője, az eszme terjesztője vagyok!

Ne mondjuk azt, hogy „Ne majmoljuk a külföldet!” akkor, amikor pont Mezey volt az, aki mindig és minden körülmények között megtagadta más tudás behozatalát az oktatási rendszerbe arra hivatkozva, hogy azt nem az UEFA mondta és nekünk az UEFA útmutatásait kell követnünk.

Ne kérjük számon, hogy miért „nem magyar a mai futballkultúra” akkor, amikor a kultúra egyik tönkretevője vagyok. Hiszen a kultúrateremtés, mint stratégia programcél soha, sehol, senkiben fel sem merült. Lásd a Mezey pályafutása alatt, a Mezey által írt kb 8 db MLSZ stratégia programot, ahol rossz diagnózist és rossz terápiát alkalmaz.

Ne követeljük, hogy „Forradalmasítani kell a képzést!”, amikor ennek keresztülvitelére volt 40 évünk.

Ne kajáltassuk be a közvéleményt azzal, hogy a futballunk a társadalom hű tükörképe. Mert ilyen alapon egy darab olimpiai aranyat sem nyernénk. Hiszen mindenhol pénz, létesítmény, gyerekhiány van. A futballunk minősége a benne dolgozók szellemi potenciáljának a leképeződése. Lásd vízilabda, kézilabda. A társadalmi és gazdasági körülmények csak katalizátorként vesznek részt a folyamatban. vagy felerősítik azt, vagy gyengítik.

Ne hivatkozzunk a Puskás hagyományokkal fémjelzett képzési rendszerre akkor, amikor ennek sehol sem lelhető fel a Mezey által publikált és gyakorlatban oktatott változata! Megjegyezném, hogy számomra még az sem nyert bizonyítást, hogy egyáltalán Mezey foglalkozott-e valaha behatóan az 1900-1945 közötti magyar szakirodalmakkal, azzal a korral, amikor a lényeges dolgok történtek.

2013-ban - újdonságként - ne akarjuk "forradalmasítani a képzést", amikor az 1988-ban megjelent Mezey könyvben, vi. 25 évvel ezelőtt is már forradalmasítottuk. Értsd: egy permanens soha véget nem érő szakmai forradalomban vagyunk, aminek az eredményei soha sem lesznek láthatók, mert mindig úton vagyunk és utunk lózungokkal van kikövezve. Mert a napnál is világosabb, hogy Mezeynek a "tegnap igazsága, a holnap tévedése". A szakmai forradalomra való hivatkozás az mindig jól jön, mert soha sem kell mérleget vonni. Lásd Mezey pályáját, akinek soha nem értékelték még az elmúlt 40 év alatt a munkáját.

A magyar tradícióról való szólás jogát ne vindikáljuk csak magunknak akkor, amikor 2006-ban a saját magunk által írt cikkben valljuk be, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi a magyar tradíció lényege.

Ne szidjuk a magyar edzőket, hogy háttérbe szorítják munkájuk során a technikai képzést akkor, amikor az egyetlen ”játékos-egyéniség képző módszer” (Coerver metod), üldözésnek van kitéve az edzőképzésben és helyette atlétaedzők beszélnek napokat a mozgáskoordináció fejlesztés fontosságáról.

Ne mutogassunk a Videoton vezetőségére, hogy nem hagyták befejezni a felcsúti utánpótlás képzési munkánkat akkor, amikor Orbán Viktor több éves pénzinvesztálás után megállapítja, hogy a jók a Puskás Akadémia egyes utánpótlás csapatai, csak éppen az akadémiának nincs egységes stílusa.

Ne kérjük számon a "múlt értékeinek feladását" akkor, amikor egy métert sem tettünk 40 éves munkásságunk során annak feltárásra.

És végül álljon itt az a kérdéssor, amit én kérdeznék Mezeytől.

Hol vannak a tradíció témájában feltárt Mezey kutatások?

Hol vannak a Mezey által sose publikált, a magyar tradíció játékelméletét feltáró ismeretek és annak gyakorlati leoktatását bemutató gyakorlatrendszerek?

Van-e felelőssége a magyar futball elmúlt 40 évének mélyrepülésében, mióta tevékenyen és első számú szakmai vezetőként részt vesz az iparág munkájában?

Miért nem működött munkássága alatt a tudásmenedzsment, a kutatás, a fejlesztés, az innováció?

Mi volt az oka az MLSZ-től való távozásának? Hiszen 2005-ben akart visszavonulni és

Ön akarta kijelölni utódját? Szalai László az Ön utódjelöltje?

Miért lehetetlenítette el a megyei edzőbizottságok működését?

Miért üldözi a másképp gondolkodókat?

Miért nincsenek edzőtanfolyamok az országban akkor, amikor igény lenne újabb és újabb edzőkre, hiszen játékosok ezrei kezdik el a focit és csapatok százai alakulnak?

Miért nem tudta 40 év alatt megvalósítani az edzői összefogást, és miért a széthúzás nyert teret?

Eszmefuttatásában láttuk, hogy mindenki felelős a magyar futball mélyrepüléséért, csak az edző nem. Felelős a társadalom, a pénz hiánya, a tulajdonosok hiánya, a gyerekek hiánya stb. Van-e valami felelőssége az edzőnek és az edzőket oktató tanintézmények? Ha igen, akkor mi?

Hogyan számol el a követelményrendszer bevezetésében végzett munkájával, ami döntően közrejátszott a gondolkodó edzők eltűnésében?

A magyar edzőképzésben miért nem oktatási tananyag az, amit ma hiányol belőle?

1988 óta miért nem publikál, hiszen előtte aktív szakírói munkásságot folytatott?

Miért engedte ki a kezéből az oktató anyagok megírását, és adta át ezt a feladatot Both Józsefnek?

A kérdésekre – természetesen – választ nem várok. Azonban meggyőződésem, hogy a hozzászólok válaszolni fognak Ön helyett, illetve újabb kérdésekkel egészítik ki listámat.

Ferenczi Attila