Játékszervezés magyar módra

Írta: Révész Csaba

Szűcs Gyula: Támadójáték a labdarúgásban (1961)

„Ahhoz, hogy a játékosok a támadás feladatait megoldhassák, a társak kellő helyezkedő mozgására is szükség van; elengedhetetlen, hogy a labda birtokában levő játékos közelében egy vagy több társ ne legyen szabadon, akinek a labdát át lehet adni, mert a FOLYAMATOS ÖSSZJÁTÉK kialakításának ez az egyik előfeltétele.”

Mielőtt bárki azt vetné a szememre, hogy ugyan már, mit akarok ezzel az őskorban íródott idézettel, amit egy ötven évvel ezelőtt megjelent szakkönyvből vettem, csak gondoljon arra, hogy milyen színvonalú a magyar futball az összjátékot tekintve!

Mennyire folyamatos a játék a magyar bajnokságban?

Mennyire tudatosan szervezett a támadójáték?

Elnézve a már-már ad hoc jellegű, ötletszintű futballt hétről hétre, sok minden felvetődik bennem, de leginkább az, hogy vajon mit csináltak az élvonal csapatai luxus körülmények között a felkészülés alatt, és mit csinálnak egyik mérkőzéstől a másikig a bajnokság során, hogy nem változik SEMMI a játékukban?

Az előre lépésnek, annak a modern felfogásnak jelei még csak nem is körvonalazódnak, amit már több kelet-európai élcsapatnál is megfigyelhettünk.

Talán a jó talajú pályákról a rossz minőségű magyar pályákra történő átállás okozott némi nehézséget. Erről jut eszembe, hogy a régi szép időkben a csapataink pénzt keresni mentek nyugatra, esetleg népszerűsíteni a futballt, vagy éppen oktatni, mert akkor még volt mit.

Hogyan fogják a szép új stadionokat megtölteni ilyen produkcióval az élvonal csapatai?

Hogyan lesz ebből az élvezhetetlen VALAMIBŐL, folyamatos, minden igényt kielégítő látványos FUTBALL játék?

Ma már alapkövetelmény a magasabban jegyzett bajnokságokban az, hogy végigfusson úgy egy-egy támadás, ami tudatos összműködés eredménye, vagy éppen képesek sokpasszos összjátékkal támadást SZŐNI, akár a kettő kombinációját alkalmazva, ha az adott helyzet és a koncepció úgy kívánja.

Véleményem szerint, már mindenki kívülről fújja azt a közhelyet, miszerint „soha nem a labdás játszik, hanem a labdanélküli”.

Szóval nálunk az egyik legnagyobb probléma a labda nélküli helyezkedő mozgással van, az összjáték gyorsaságáról és a pontosságáról már nem is beszélve.

Nem hogy összműködés nincs, de még az összjátékot (két játékos együttműködése) is olyan magas a technikai hibaszázalékkal oldják meg a játékosok, hogy a folyamatos játék enyhén szólva is akadozik.

Hogy néz ki nálunk az összműködés?

Az első passz jó, a második csínybe megy, a harmadik már az ellenfélé vagy a pályán kívül landol, esetleg felöklelik a labdás játékost mielőtt bármit kezdhetne a labdával, aztán kezdődik minden elölről. Ha ebből a kombinációból mégis gól születik, az a vak szerencsének, vagy a „jól szervezett” védekezésnek köszönhető.

Azt gondolom, hogy Vitray Tamás elhíresült mondata örökérvényű, és jól jellemezhetjük vele a labdarúgásunkat:

„Kiprich lehajtja a fejét, oszt megyen.”

Persze, ezzel nem Kiprich Jóskát szeretném megbántani, csak egy rossz felfogásra szeretném felhívni a figyelmet, miszerint a „magyar” játékosok a legtöbb esetben nem keresik az együttműködés egy-egy lehetőségét a társakkal, és csak akkor szabadulnak a labdától, hogyha már más megoldás nem kínálkozik a számukra.

Összekeverik az 1:1elleni játékhelyzetet a párharccal, az önzőséggel. A játékhelyzetekben történő viselkedést a játékszervezési elvek szabályozzák, vagy éppen biztosítják a játékos döntésének a szabadságát. Mindez oktatható, és ha ezt nem teszik meg az edzők, közvetve ők is felelősek a játék minőségéért.

A magas szintű összműködés alapja a tervszerű, célszerű helyezkedő mozgás. Ezt már tudták a „régmúltban” is.

Szűcs Gyula a támadó összműködésről a következőt írta:

„ A támadó összjáték tehát két játékos között lehetséges; egyik adja, a másik kapja a labdát. De hogy ez az összjáték jó, sikeres legyen, sokszor több játékosnak kell tervszerű helyezkedő mozgást végeznie.”

Az összműködés szemüvegén keresztül nézve a magyar-finn mérkőzést, mindenképp megállapíthatjuk, hogy ez a tervszerűség leginkább a finnek játékában volt meg, hiszen korszerű játékkal lepték meg a magyar válogatottat. Ez a koncepcióváltás a meglepetés erejével hatott rám is, ugyanis korábban zárt, fegyelmezett játékkal, tíz emberrel védekezve értek el értékes döntetlent a spanyol válogatott otthonában. Most is hasonló felfogásra számítottam. Tévedtem.

A támadó játékot górcső alá véve két ellentétes játékkoncepciót láthattunk, ami más-más játékszervezést követel meg a csapatoktól.

Míg a finnek játékkoncepciója a labdabirtoklásra épülő sokmozgásos támadó koncepció volt, amiben az egész csapat részt vett, addig a magyar válogatott a zárt védekezésből kiinduló kontrajátékra építette a „támadó” játékát. Nem csak a támadójátékunk mondott csődöt, hanem a védekezésünk is, annak ellenére, hogy ezt gyakorolták a játékosok a legtöbbet. Fegyelmezetten visszafutottak ugyan a játékosok, de ami a klasszikus területvédekezés sajátja, vagyis az, hogy folyamatos nyomás alatt tartva, hibára kényszerítsék az ellenfelet a védő harmadban, nem tudták megvalósítani, így a finnek zavartalanul passzolgathattak, szervezhették a játékukat. Az, hogy mindig volt megjátszható társ a labda közelében, az a magyar válogatott védekezésére nézve súlyos kritika.

Hogy milyen hibákat követtek el a magyar válogatott játékosai a védekezésben, az Ferenczi Attila elemzéséből világosan kiderül.

A védekezés tehát alap, a támadó játék megszervezése viszont kötelező, ugyan is a szurkolók nem azért mennek ki a stadionokba, a pályákra, hogy megcsodálják azt, hogy milyen szervezetten védekezik a csapatuk, és hogy kilencven percből nyolcvanat a saját tizenhatosuk előtt töltenek, hanem támadó futballt szeretnének látni, gólokat, gólhelyzeteket, élvezhető focit.

Úgy látszik még mindig nem értették meg nálunk a labdarúgásban dolgozó vezetők, edzők, játékosok azt, hogy a futball van a közönségért és nem fordítva.

A magyar válogatott kontrajátékáról először az jut az eszembe, hogy ilyen felfogásban azok a csapatok játszanak, akik gyengébbnek gondolják magukat, mint az aktuális ellenfelük játékereje, vagy éppen egy lényegesen erősebb ellenfél elleni játékkoncepciót próbálgatnak a jövőre nézve. A magyar válogatott egy közel azonos képességű csapat ellen ilyen felfogásban nem játszhat, még akkor sem, hogyha kapitányváltás miatt Pintér Attilának ez volt a bemutatkozó mérkőzése, és az óvatosság vezérelte.

Mikor fogjuk már megpróbálni azt, hogy tudunk-e labdát szerezni az ellenfél térfelén?

A támadó térfélen történő labdaszerzés miért nem koncepció a magyar bajnokságban, a magyar válogatottban?

Kinek jó ez a kivárós, ráérős, óvatos futball?

Vagy, a cél szentesíti az eszközt szlogennel elintézhetjük ezeket a kérdéseket?

Bizonyára nem.

Térjünk vissza a kontrajátékra, ha már a kapitánynak ez volt az elképzelése erre a mérkőzésre.

A legszembetűnőbb az volt a magyar válogatott játékában, hogy a kontrajátékban annak ellenére nem láttam tervszerűséget, hogy sokkal könnyebb, rövidebb idő alatt lehet megszervezni, oktatni, mint például a labdabirtoklásra épülő támadó focit.

A kontrajátékban meghatározhatjuk a támadásban résztvevő játékosok számát, kijelölhetjük azokat a védő vonal mögötti területeket, amelyeket a játékosoknak támadniuk kell, megtervezhetjük azokat a mozgásokat, amelyekkel meg lehet bontani a védő vonalat (lerohanás, direkt beindulások, stb.).

Sikeres középpályás labdaszerzést követően nagyon kevés átadásból gólhelyzetet tud kialakítani egy jól szervezett kontrára játszó csapat.

A kontrajátékra is igaz a Szűcs Gyula által megfogalmazott játékszervezési elv, miszerint:

„az eredményességhez az szükséges, hogy a játéktér döntő helyein a döntő pillanatban döntő többséget biztosítanak a támadók.”

Szerinte a következő feltételeknek kell teljesülnie a gyorsindítás (kontrajáték) sikeres megvalósulásához.

„Azok az előfeltételek, amelyek közt a támadás gyors indítása helyes, sőt szükségszerű:

1. számbeli fölény az ellenfél védőfeladatait ellátó játékosokkal szemben;
2. számbeli egyensúly esetén a kezdeményezési előny birtoklása;
3. számbeli hátrány esetén akkor, ha valamelyik játéktér-részen kezdeményezési vagy minőségi fölény esete áll fenn.

A kontrajáték előnyei, és a hátrányai.

Előnyei:

- kevés számú játékossal szervezhető

- rendezetlen és rendezett védelem ellen is sikeresen alkalmazható

- a védelmi vonal mögötti támadó szempontból hasznos terület jó taktikai megoldásokat, lehetőségeket nyújt a szervezésben

- kevés átadásból lehet gólveszélyes helyzetet kialakítani

- az ellenfél nyitott védekezése megkönnyíti a játékszervezést

Hátrányai:

- ha nincsenek megfelelő adottságú játékosok, (átlagon felüli gyorsaságú csatár, gól- érzékeny támadó középpályások) „öngyilkos” taktika

- nagy területet kell viszonylag gyorsan befutni

- az esetleges széles helycserék miatt a visszarendeződés lassú

- az ék játékos direkt beindulása miatt megnőhet a lesre futás kockázata

Az eredményes kontrajáték feltételei:

- az összműködés megszervezése, tudatos helyezkedő mozgásokkal

- ék játékos típusa: gyors, 1:1-elleni játékhelyzetben jó, gólérzékeny, taktikai feladatok megoldására képes,

- középpályások típusai: gyorsak, a kapu előtt csatárszerű megoldásokra képesek,

- kontrajáték - stílustechnika eredményes alkalmazása (mélységi indítás, keresztpassz, meredek passz, résbe indítás stb.).

Az ék játékosnak KULCS szerepe van abban, hogy a labdaszerzést követően milyen módon segíti a társait, honnan hová (induló pozíció tudatos felvétele) fut, milyen támogató játékra kínálja fel magát.

A tervszerű helyezkedő mozgását megoldhatja pozíciós játékkal és elmozgó játékkal, és a kettő kombinációjával.

Az ék játékos találó elnevezéséből következtethetünk a szerepköréből adódó taktikai feladataira:

Először is szögezzük le, hogy az ék nem középcsatár, vagyis ha úgy tetszik, „bolyongó”(a különböző pozíciók tudatos felvétele) csatár.

- ékszerűen tör be a résekbe

- keresztmozgásával utat nyit a mélységből érkező középpályásoknak

- pozíciós játékával lehetőséget ad a mélységi felzárkózásra

- első szándékú kiugrásaival közvetlenül gólveszélyes helyzetet alakít ki a kapu előtt

- támadja a kapu előtti területet a szélen futó kontra játékot kísérve

Az ÉK, elmozgó játékából adódó taktikai megoldások:

Direkt mélységi beindulás a védő vonal mögé.

Szélről - közép felé indulva:

- ék támadja a távol helyezkedő belső védők mögötti területet - gyors indítással gólhelyzetteremtés közvetlen módon

Szélről - közép felé indulva:

- ék keresztmozgással területet nyit a mélységből induló középpályásoknak, majd támadja a kaput

- a mélységből induló középpályások (esetleg védők) támadják a szélső sávban a védő vonal mögötti területet lerohanásos összjátékkal, létszámfölény kialakítására törekvéssel

Középről - szélek felé indulva:

- ék támadja a szélső védők mögötti területet átlós futással, labdát kapva befejezést készít elő

- a mélységből induló belső középpályások középről indulva támadják a kapu előtti területet, befejezés kapura

Az ék pozíciós-elmozgó játék kombinációjából adódó taktikai megoldások:

Pozíciós játékra helyezkedés lekészítés után meghatározott terület támadása.

Középről - középre indulva:

- ék helyezkedése pozíciós játékra (lábra kéri a labdát), lekészítés után támadja a középső védők mögötti területet, jó ütemű indítással gólhelyzetteremtés közvetlen módon

Középről - szél felé indulva:

- ék helyezkedése pozíciós játékra, lekészítés után támadja a szélső védők mögötti területet, fordítás után lerohanásos támadás az ellen oldali szélső sávban, létszámfölény kialakításával

- szélről indulva a középpályás támadja a kapu előtti területet (helycsere a középpályás és az ék között)

Szélről - szélre indulva:

- pozíciós játékra helyezkedés, lekészítés után támadja a szélső védő mögötti területet

- pozíciós játékra helyezkedés, lekészítés után támadja a belső védők mögötti területet megnyitva a szélső sávot a lerohanásos kontrára

- pozíciós játékra helyezkedés, átlós futással területnyitás után támadja a kaput

A teljesség igénye nélkül csak ötletet szerettem volna adni az ék játékos és a mélységből induló játékosok összműködésének a megszervezéséhez. A játékhelyzetek sokrétűségéből és a játékosok helyzetfelismerő képességeiből és tapasztalataiból adódóan még sokkal több megoldás előfordulhat egy adott mérkőzésen.

Távol áll tőlem, hogy beleokoskodjak a kapitány munkájába, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy zárt védekezésből - az eredményes játékot szem előtt tartva - más típusú játék is szervezhető, mint a kontrajáték.

A szövetségi kapitánynak mindenesetre át kell gondolnia a jövőre nézve azt, hogy egy adott koncepcióhoz milyen típusú játékosokat válasszon az eredményes taktika megvalósítása érdekében.

Valljuk be, nincs könnyű helyzetben.

Nyíregyháza, 2014.03.15.