A profizmustól a „profizmusig”, avagy mese az amatőr futballról

Írta: bary

Egy labdarúgó edző nem válogathat, ezért hát elvállal mindent. A foci körforgásából, ha valakikimarad hosszabb időre, azt szép lassan elfelejtik, hogyha szájtátva várja a sült galambot, még ha a jólismert sláger szöveget idézve nem is így történnek a dolgok:
„Mindig van új és újabb, hát várd a csodát,”
Az edzői státusznak mindig volt rangja, a jó szakembert elismerték rendszer függetlenül a politikaihovatartozása ellenére. Ma, viszont megnézheti magát az, akire csak annak a legkisebb gyanúnak azárnyéka vetődik, hogy a rossz oldalon áll, az az edzői állásába kerülhet. Naivitás lenne azt gondolni,hogy csak a pályán van jobb és baloldal. Nem a szakmai felkészültség, az elhivatottság, rátermettség
számit, hanem az hogy milyen kutyának a kölyke az illető.
Ha a jó oldalon sürög-forog az elhivatott, akkor akár „sikeres”edzői karriert is befuthat.
Az élvonalbeli edzővé válásnak több útja van, mégpedig:
- végigjárja a ranglétrát,
- kipróbálja magát egy-két évig alacsonyabb osztályban, aztán jöhet az élvonal,
- a labdarúgás befejezése után rögtön élcsapatot kap,
- felépíti önmagát, vagyis az eredményein (pénzén) keresztül, jut el a „csúcsra”.
Ezek azok a lehetőségek, amelyek elméletben és a gyakorlatban adottak a pályakezdő edzőkszámára, hogy a szakmában kiteljesedjenek.

No, meg persze „pénz, pénz, pénz”, kell hozzá. Alegújabb trend szerint már a tehetséges labdarúgó csemete is hozhat jól jövedelmező, zsíros edzőistátuszt az apukának. Most aztán verhetem a fejemet a falba, hogy lányom van. (csak mellesleg
jegyzem meg, hogy büszke vagyok a lányomra és nem bánom, hogy nem lesz, felnyírt hajú,zselézett, „mamakedvenc” focista)
A PRO licence bevezetésével korlátozták annak a lehetőségét, hogy bárkiből élvonalbeli edzőlehessen. A tehetség, a rátermettség kevés az érvényesüléshez. Keveseknek adatik meg az, hogykomoly futballmúlt nélkül, az anyagi lehetőségeiket latba vetve felépítsék magukat, de van rá példa,hogy eljutnak az NB-II-es szintig vagy annál feljebb is. Erre konkrét neveket azért nem írok, mertakiknek mégis sikerült eljutni az ilyen „edzői magasságokba”, sok levegőt ott nem szippanthatnak,
mert hamar elfogy körülöttük az oxigén. A kérészéletű élvonalbeli pályafutásukhoz a pénzük mégelég, de hogy ott ragadjanak hosszabb időre az is kevés. Ha az NB-I-ben regnáló edzők névsorátmegnézzük, olyanok vannak közöttük, akik minimum az élvonalban futballoztak, válogatottat vagykülföldöt megjárt játékosok voltak.
Ez rendjén is van.
DE!
Milyen tudásnak a birtokosai azok az edzők, akik a futballszakmát a futballtörténelmünk legsötétebbkorszakában művelték?
Milyen futballkultúrát szívtak magukba?
A válaszom egyszerű:
Meg kell nézni a futballunk színvonalát hétről hétre, és a feltett kérdésre mindenki megadhatjaönmagának a választ. A külföldi edzők pedig annyi sót esznek meg nálunk, amennyivel atarisznyájukban érkeztek kishazánkba. De Thomas Doll talán többet hozott a megszokottnál, éseltart még egy ideig.
Adjuk lejjebb egy kicsit a „színvonalat”, menjünk az alsóbb régiókba. Nézzük meg, hogy alacsonyabbszinten mi a helyzet!
Bevett gyakorlat az, amikor az edző viszi a brancsot magával, vagyis van 5-6 olyan játékosa, akivelkörbejárja azokat a helyeket, ahol éppen eredményre van szükség. Ők biztosan nem fúrják meg azedzőt, nyugodtan dolgozhat, védettséget élvez a haverjai által.
De miért is van szükség az amatőr futballban eredményre?
Vagy kinek van szüksége eredményre?
A polgármesternek!
Négy évenként be kell bizonyítania, hogy az erő vele van. Egy bajnoki cím akár sok-sok szavazatotérhet, az újraválasztásának egyik fontos eszközévé válik, vagy éppen abba bukik bele, ha nem leszbajnok a kis településének a csapata. Komoly érv! Ezzel nem lehet vitatkozni.
Azt mondják, hogy egy faluban három fontos intézmény van, amelyek nélkül nincs komoly presztízsea településnek, mégpedig: iskola, egyház, futballcsapat, kocsma. (Na, jó, legyen négy!)
A futballcsapat szereplése, tehát ütőkártya az éppen a kis faluját igazgató polgármesternek. Ezt nemkihasználni súlyos hiba lenne a részéről.
Ma az amatőr futball Magyarországon profibb a profinál, ha bevalljuk, ha nem.
Milyen lehetősége van a polgármesternek?
Munkát ad.
A közmunkás státusz a legalkalmasabb az amatőr futballista megfizetésére. A játékosnak ezért nincsmás dolga, mint meghálálni a „Polginak” azt, hogy a fizetése ellenében kiteszi a szívét a pályára,szállítja neki az eredményt. Ha így vesszük, az állam finanszírozza a magyar megye kettes (megyehármas), megye egyes focistákat is. De nem is akár hogyan. Először is kap az átigazolásért, mert akét szép szemért csak úgy nem fog átigazolni a falusi sztárjátékos, aztán kap egy kialkudott fizetést,
és végül kell a pontpénz is, mert akkor, hogy várjuk el tőle, hogy hajtson is a mérkőzésen. És még egynagyon fontos szempont az, hogy azzal lehet motiválni a futballközmunkást, hogy kilátásba helyezika vezetők a pénzmegvonást, a fizetés visszatartást, az esetleges nem várt eredmények után. Azegyesülethez való kötődését pedig olyan szorosra lehet fűzni, azzal hogy egyszerűen nem fizetik ki
az utolsó három hónapot, hogy játékos legyen a talpán, ha ebből a „feltételnélküli” ragaszkodásbólmenekülni szeretne.
A Puskás által megfogalmazott - „kis pénz kis foci, nagy pénz, nagy foci” - szlogent a mai viszonyokraátírva így is hangozhatna.
„Kis csapat kis pénz? Na, nem!”
Viszont minden amatőr csapatnál, profi az edző (nem papíron, mert ilyen nincs) a szó szorosértelemben. Én még nem találkoztam olyan edzővel ezen a szinten sem, aki csak úgy a labdarúgásszeretetétől vezérelve ingyen odaadja magát a sportág nagy családjának minden hétvégén, háttérbeszorítva a sajátját.
A „lecsúszottak”- márpedig ez is egyszer elérkezik - egy idő után úgy gondolják, hogy újra felkell építeniük magukat. Így hát elvállalnak bármit, bárhol, bízva a szakmai felkészültségükben,tudásukban. A bökkenő csak akkor van, ha nincs meg hozzá a „brancs”. Nem hozott anyagbóldolgozik, hanem a tálcán kínált állománnyal kell a célokat megvalósítania. Ha nem jön az eredmény,akkor az edző „EL”és a jól bevett szokás szerint vagy a D-vel már rendelkező csapatkapitány átülegy másik lóra is (jó lovas nemzet vagyunk, mivel az élet már bebizonyította, hogy vannak, akik
egyfenékkel képesek akár három lovat is megülni), vagy a végső esetben a Polgi ül a kispadra. Végülis a labdarúgáshoz mindenki ért, papír csak ahhoz kell, hogy nem ért hozzá. Kezébe veszi saját sorsát,már ami a szavazást illeti, nem bukhat el amiatt, hogy csak második vagy harmadik a csapata.
Az amatőrizmus profizmusa az, amikor a határ menti csapatokat - vagy még a határtól beljebbaraszolva is - ellepik az ukrán, román, a volt Jugoszláv tagállamokból érkező kiöregedett, jobbesetben még a negyven évüket el nem érő játékosok. Egy-egy mérkőzésre akár 5-10 ezer forintért isátjönnek az egyébként magyarul is beszélő srácok, ha meg nem tudnak magyarul, akkor életbe lép aza közhely, hogy: „a futball nyelve nem ismer határokat”.
Valahogy tartani kell a szintet!
Utánpótlást jól működtetni, játékost nevelni még a TAO által biztosított pénzből sem egyszerű, mertnem arra megy, amire valóban szükség lenne, vagyis, hogy elhivatott, tisztességesen megfizetettedzőkkel, sok-sok gyerekkel színvonalas körülményeket teremtve megszerettessék a futballt.
Kellenek a bóják, a mezek, a melegítők, a cipők, a megkülönböztetők, az anorákok, (arénák), ésegyéb fontos dolgok, de nem ezek fogják kirántani a béka feneke alól a labdarúgásunkat. Egyörvendetes dolog, hogy elkészült a nemzet kirakatstadionja, ami program szerint látogatható. Mostaztán halaszthatom el a római colosseum látogatását a családdal, mert a Pancho Aréna a fontosságisorrendet tekintve csak előrébb való. Már előre borsódzik a hátam attól a gondolattól, hogy láthatom
a labdarúgó akadémiák „nambervanját”. Mostantól fogva, ami szálka a szememben az a másokszemében gerenda.
Mi a helyzet a kis fiainkkal alsóbb szinten?
A TAO - s pénzekből felhalmozott árukészletbe nincsenek, akik belebújjanak, mert a Z- generáció mármás, mint az ezt megelőző generációk, vagyis:
- saját maga dönti el, hogy mit csináljon,
- csak örömteli dolgokat akar csinálni,
- jól akarja érezni magát,
- stb.
A futball nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogyha nincs kedve, nem megy edzésre, nem fogmegszakadni, a mérkőzést pedig másnaposan kihagyja, de nem azért mert szégyelli magát, hanemazért mert nem tud felkelni indulásra. Oktatni meg nem lehet, mert úgy gondolja, hogy már mindenttud a futballból. Fontosabb a kocsma, a disco, az internet, meg a bandázás. Aki nem bulizik, azelveszíti a státuszát a bandában. A bandában kivívott pozíciót viszont nem szerencsés kockáztatni.
Így aztán marad a határon túli erők bevetése.
Az edzői szakma lábról lábra terjed ma Magyarországon, annyi a játékos-edző, mint, szitán a lyuk.
Elég hozzá, ha kétszer jó helyre passzolja a labdát a focista és már lehet is belőle játékos-edző,és gazdaságosabb a kettő az egyben, vagyis a két pozíció egy fizetés. Persze fontos az is, hogya „fúrótornyoknál”jól feküdjön, mert ellenkező estben célponttá válik és veheti a futballcsukáját ésmehet amerre lát.
Hát ez a futballvalóság 2014-ben Magyarországon.
Aki nem hiszi, járjon utána.