A kibicnek semmi sem drága

Írta: Révész CsabaÍrta: Révész Csaba

Ugye előttünk van az a kép, amikor utánpótláskorú csapat mérkőzésén a szülő artikulátlan hangon üvölt, hogy támadjanak le, vagy támadjon vissza fiának a csapata.

Miért is teszi ezt?

Azért mert a szülő eredményt akar. Neki nem a gyereke fejlődése a legfontosabb szempont, hanem a győzelem boldog tudata, abból fakadó „kielégülése.” Mindenáron győzni akar, és minden nap azt látja a tv-ben, hogy letámadnak a csapatok. A nagy taktikus szerepében tetszeleg, és úgy gondolja, hogy csak úgy megy bemondásra, és úgy működnek a gyerekek, mint a távirányító. Feltételezem, hogy amikor ezeket bekiabálja, halványlila gőze sincs arról, hogy mit akar vagy tud játszani a csapata, vagy éppen mit enged meg az ellenfél. És azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az sem mindegy, hogy mi a csapat játékkoncepciója. Ja, persze, ha van ilyen.

Meg hát a kibicnek semmi sem drága.

Szóval a szülőt nem érdekli, hogy mit játszik, hogyan védekezik a csapat, milyen labdaszerzést alkalmaznak egész mérkőzésen, vagy a mérkőzés egyes szakaszaiban. Tudja, hogy van letámadás és visszatámadás, és nincs apelláta, ezt akarja viszontlátni. Feltételezem, hogy még arra sem veszi a fáradtságot, hogy egy szakkönyvet fellapozzon és valami szakmai okosságot gyömöszöljön a fejébe. Ő már annyi letámadást látott, hogy az a könyökén jön ki. A visszatámadás meg csak úgy zsigerből jön. Ha ezt csinálja a Barca és a Bayern, akkor csinálja ezt az ő kicsi fiának a csapata is.

Más nemzetek fiai olyan futballkultúrába születnek, ahol a letámadás és a visszatámadás a labdarúgásuk sajátja, mindezek a védekezésük legfontosabb elemei. Míg nálunk tanulni kell. Fejlett futballkultúrákban a csapatok az előttük lévő területet kontrolálják, míg a mi csapataink a mögöttük lévő területet vigyázzák. Amíg nyugaton a védekezés elsődleges célja, és a legfontosabb eleme a labdaszerzés, addig nálunk a területek lezárására, kontroll alatt tartása a fő szempont a védekezés megszervezésekor. Amíg a fejlett futballkultúrák a hibák kikényszerítésére törekszenek, addig mi várjuk, hogy az ellenfél hibázzon. Ott a legfontosabb eleme a támadójátéknak, hogy birtokolják a labdát, ahhoz viszont meg kell szerezni.

Ezt csinálják tőlünk nyugatra, de nem mondok újat azzal, hogy tőlünk keletre is ez a trend, vagyis agresszíven letámadnak (presszing), vagy folyamatosan nyomás alatt tartják a labdás játékost és a környezetében helyezkedő játékosokat. Nos, hogy mind ez nálunk is eredményes legyen, ezt kellene gyakorolni éjjel nappal.

Nem véletlenül olvassuk a külföldről hazatért „szerencselovagjaink” szájából elhangzó bűvös mondatot: „Kint sem csinálnak mást, mint nálunk, csak hát az iram…, a játék meg vérre megy!” Ezzel szemben az utánpótlás csapataink szervezetten visszaállnak. Nem Dárdai találta fel a spanyolviaszt, vagyis a szervezett védekezést, dívott ez már előtte is kishazánkban. Dárdai viszont az idők végezetéig cipelheti magával a „szervezett védekezés” súlyos terhét. A privát véleményem az, hogy nincs unalmasabb, mint szervezett, védekező futballt játszó csapatok játékát nézni.

De már hallom is erre a kijelentésemre a reakciókat:

- „Az eredmény nem válogat futball és futball között!”

- „A játék minőségénél fontosabb a győzelem.”

- „A megszerzett három pontot nem kell megmagyarázni.”

- stb.

Végül is nem minden nő okos, csinos és szép, és még is van azoknak is hódolójuk, akik nem ebbe a kategóriába tartoznak.

Milyen nálunk a szervezett védekezés?

A szervezett védekezés magyarországi verziója inkább passzív, vagyis a veszélyes területek kontroll alatt tartását jelenti.

A szervezett védekezés passzív formája kevesebb kockázatot rejt magában, hamarabb elsajátítható, kisseb koncentrációval végezhető. Sajnos, mi még csak ott tartunk, hogy megszervezzük a védekezést, de a tudatos letámadás és a visszatámadás nem része a magyar labdarúgás mindennapjainak. Pedig ha megnézzük a 4-5 éves gyerekek játékát, folyamatosan a labda körül sertepertélnek, állandóan azt támadják, mint egy méhraj. Aztán leszoktatjuk őket erről, hogy később, újra egy adott korban megtanulják, ha megtanulják.

Az utánpótlás szinten az eredményt úgy kell felfogni, hogy az nem egy adott védekezési rendszer (eljárás), vagy a labdaszerzés (letámadás, a visszatámadás) függvénye, hanem az eredményes oktató-nevelő munka visszaigazolása. Az utánpótlásképzésben ezeket még külön-külön kell kezelni, vagyis, először meg kell ismertetni, majd oktatni és végül a gyakorlatban alkalmazni. Mindehhez, okos, befogadó, intelligens alanyokra van szükség, valamint koncentrációra és jó értelemben vett agresszivitásra. Szóval ennyi kell!

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a védekezés nem egyenlő a labdaszerzéssel. A labdaszerzés a védekezés egyik eleme. A védekezés elsődleges célja a védekező helyezkedő mozgással (rendeződés) a gólszerzés és a gólhelyzetek kialakításának a megakadályozása, a gólveszélyes területek lezárása. A letámadás és a visszatámadás viszont a labdára irányul, és így az a labdaszerzés eszköze. Az a csapat, amelyik a szervezett védekezés passzív formáját választja, kivárásra játszik, és csak arra törekszik, hogy megakadályozza a gólhelyzetek kialakítását a veszélyes területeken. Ezért legfeljebb az ellenfél hibáiból megszerzett labdából tud támadást kezdeményezni. A mielőbbi labdaszerzéshez, vagyis ahhoz hogy a támadó kezdeményezést újra átvegye, a védekező csapatnak le kell támadnia.

Az utánpótlás mérkőzések célja a tanult játékelemek alkalmazása, ezért ezeket a taktika nem írhatja felül (a taktika nem más, mint 3-4 játékelem alkalmazása a megfelelő helyen, időben, „játék a játékelemekkel”). A bajnoki mérkőzések a visszajelzés színtere annak az oktatási folyamatnak, hogy mit és hogyan sajátítottak el a gyerekek edzésen, a felkészülési mérkőzéseken. Az elveket kell megérteniük, majd céltudatos, folyamatos gyakorlás után a mérkőzéseken alkalmazniuk. Ha a gyakorlati alkalmazásuk eredménytelen, még nincs ok az elkeseredésre, hiszen ezeknek a játékelemeknek az elsajátítása nagyon hosszú ideig is eltarthat. Mindez attól is függ, hogy milyen a játékosok, valamint a csapat tudásszintje, a játékosok értelmi képessége, mentalitása (habitusa).

Nézzük meg, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a letámadás, vagy a visszatámadás eredményes legyen?

Először vegyük át a letámadás fajtáit:

- van az egészpályás letámadás,

- van a félpályás letámadás,

- van a középpályás letámadás,

- van a hamis letámadás,

- van a visszatámadás,

- valamint a labdavadászat.

Vegyük sorra egyenként, hogy mit is jelentenek ezek?

Egészpályás letámadás:

- az ellenfelet már a labdakihozatal során, mélyen a saját térfelén letámadják

Félpályás letámadás:

- az ellenfelet csak a felezővonal elérésekor támadják le

Középpályás letámadás:

- a középpályások szervezett letámadása, a támadók csak a labda terelésében játszanak szerepet

Hamis letámadás:

- csak az ellenfél labdás játékosát támadják le egy az egyben

Labdavadászat:

- speciálisan a Barcelona által magas szintre fejlesztett labdaszerzési törekvés, ami öt-hat másodpercig tart, vagyis ennyi idő alatt kell labdavesztés után a Barca játékosoknak megszerezniük (érinteniük) a labdát

Az egészpályás letámadás együttes, csapatszintű labdaszerzés, amelyben csapat minden tagjának meghatározott feladata van.

Előfeltételei:

- az ellenfél labdabirtoklásakor, hátulról történő támadásépítésekor a labda vonala mögé kell rendeződni minden játékosnak

Mikor van erre lehetőség?

- ha a kapus hozza játékba a labdát (kirúgás, kidobás)

- ha a védők labdajáratással kezdik építeni a támadást,

- ha az ellenfél rövidpasszos játékkal építi fel a játékot,

- stb.

Hogyan kell rendeződni?

- egymáshoz közel, zárt csapatalakzatba kell rendeződni a labda vonala mögé

Hogyan történik a letámadás?

- meghatározott irányú passzokra reagálva

- bizonyos jelre, ami lehet például hosszan átvett labda vagy képzetlen védő ügyetlenkedése, a labda fölötti kontroll elvesztése, stb.

Ki indítja el a letámadást?

- az együttes, egyszerre történő indítás vezet eredményre,

- a játékosoknak egyszerre több feladatot kell megoldaniuk, mégpedig az első vonalban helyezkedőknek nyomást kell gyakorolni a labdás játékosra (legalább kettőre), a labdás játékoshoz közel helyezkedőket szorosan fedezni kell, és a távolabbi játékosoknak a terület szűkítését, vagyis a szélességi, és mélységi szűkítést kell megoldaniuk.

A letámadás során a védelmi vonalnak fontos szerepe van abban, hogy a csapat rövid legyen, vagyis megtartsa zárt alakzatát.

Az egészpályás letámadás teljes térfélkiürítéssel jár.

A letámadás és a visszatámadás kikényszerített hibákra épülő labdaszerzés.

A visszatámadás célja a pálya bizonyos területein, például a szélső támadó zónában elveszített labda azonnali visszaszerzése. A visszatámadás és a letámadás ugyanazon elvek szerint működik, de a kettő között lényegi különbség az, hogy éppen melyik csapat birtokolja a labdát. A visszatámadásra az eladott labda pillanata a jel, vagyis a pillanat tört része alatt kell reagálni a labdavesztés után.

A visszatámadást nem illik összetéveszteni azzal a „partizánakcióval” amikor a labdavesztést követően a játékos egyénileg igyekszik labdát szerezni. Személy szerint a „visszavédekezést” szerencsésebb elnevezésnek tartanám. De maradjunk a visszatámadásnál. A visszatámadáskor nem csak a labdást támadják, hanem a körülötte helyezkedő labdanélküli játékosokat is. Ehhez a labdaszerzéshez nem kell rendeződni. Egyetlen rendezői elv, hogy a labdavesztés helyén létszámfölény vagy létszámazonosság alakuljon ki. Ez a játékhelyzet pedig a támadó játékszervezésből adódik. A pozíciók megtartása fontos kritériuma annak, hogy a visszatámadáshoz kedvező feltételek alakuljanak ki. Valamint a kezdeményezés váratlansága okozhat zavart az ellenfél játékában.

A visszatámadás előfeltételei (a támadó térfélen alkalmazva):

- a csapatból legalább 7-8 játékos az ellenfél térfelén tartózkodjon,

- a labda közelében 3- 4 játékos legyen,

- a labdavesztés pillanatában, a játékosok közel helyezkedjenek egymáshoz

A hamis letámadás csak részben csapatszintű labdaszerzés, mivel a csapat a szűk területet (sávot) hoz létre azáltal, hogy a meghatározott területre rendeződik, és egyszerre csak egy játékos gyakorol nyomást az ellenfél labdás játékosára kilépve a védővonalból. A csapattársak közelhelyezkedése adja azt a biztonságot, ami a területvédekezésben a tolódás - biztosítás eredményeképpen jön létre. A kettő egyes védekezés nem jellemző ebben a védekezési formában.

A labdavadászatot úgy kell elképzelni, mint amikor az oroszlánok csapatban levadásszák az áldozatukat. Csak akkor van vége a vadászatnak, hogy ha leterítették azt, vagyis a labdarúgás nyelvére lefordítva megszerezték a labdát. A sikertelen labdaszerzést követően a csapat átrendeződik egy másik védekezési formára.

Előfeltételei:

Szinte ugyanaz, mint a visszatámadáskor, csak az egész csapatnak van feladata, vagyis:

- a játékszervezésből adódóan a labda közelében 4-5 játékosnak kell tartózkodni,

- pozíciós játék az ellenfél térfelén (a pozícióknak még akkor is meg kell maradni, amikor két játékos helyet cserél, vagy akár három játékos forgással pozíciót vált),

- a csapat zárt és rövid legyen,

- a játékosok közel helyezkedjenek egymáshoz.

Rinus Michels:

„A vadászat azt jelenti, hogy két, vagy éppen három játékos nyomást helyez a labdát birtokló ellenfél játékosra. Az elmélet az, hogy az első játékos nem fogja megszerezni a labdát, de elhamarkodott passzra kényszeríti az ellenfelet. A második védekező játékos feladata a nyomással előidézni egy újabb elhamarkodott passzt, míg a harmadik játékos végül megszerzi a labdát. A vadászat szigorúan véve se nem emberfogó, se nem zónavédekezési séma. Inkább az a lényege, hogy minden ellenfelet, aki a labda előtt, de attól távolabb helyezkedik, emberfogással kezel, a csapat többi része pedig területvédekezéssel lezárja a labda közelében a megjátszható embereket. A labda mögött helyezkedő ellenfeleket, illetve azokat, akik az adott helyzetben nem képesek túl sokat tenni (=legkevésbé veszélyes emberek) szabadon hagyja. Ez azt jelenti, hogy a játékosok folyamatosan a labda körüli területre koncentrálnak. Kötelességük figyelni az ellenfeleket, lezárni az útvonalaikat, amikor előre mozoghatnának, és mindenekfelett megelőzni a mélységi passzok lehetőségét, amik az utolsó védelmi vonal mögötti üres területre érkezhetnek. Ha mindez megvalósul az ellenfél térfelén, akkor a csapat az ellenfél támadóit elviselhetetlen nyomás alatt lesz képes tartani. Csak akkor tér vissza a csapat a saját térfelére, ha az ellenfél sikeresen képes lett enyhíteni a nyomást.”

Nyomásos játék:

Nyomásos játék: folyamatos labdakontroll támadásban és védekezésben.

- nyomásos támadó játék (labdabirtoklás)

- nyomásos védekezés ???

Nyomásos védekezés

Mi is az a nyomásos védekezés?

Van szakirodalma?

Valaki definiálta már?

Úgy tűnik, hogy rajtam kívül a top edzőket is ez a fajta védekező játék foglalkoztatta, foglalkozatja.

Mourinho:

„A játék taktikai részét szeretném tovább fejleszteni: mikor gyakoroljunk nyomást, hogyan gyakoroljunk nyomást, hogyan váltsunk támadás és védekezés között, tudjunk mindent a labdabirtoklásról, a pozíciós játékról.”

Amikor ezekre a kérdésekre kerestem a választ, nem találtam hozzá szakirodalmat.

Egyre többször olvasunk, vagy hallunk arról, hogy:

- nyomás alatt kell tartani az ellenfelet,

- nyomás alatt tudnunk kell játszani,

- nem tudtunk azzal mit kezdeni, ahogy az ellenfél nyomás alatt tartott bennünket,

- stb.

Felötlik benne az a Mourinhói - elv, hogy:

„A futball alapvetően csapatsport, a csapat pedig jobb akkor, ha foglalkozol a részletekkel. Tehát ez nem megszállottság, egyszerűen a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy a részletekben rejlik a különbség.”

Ismerjük a nyomásos védekezés részleteit?

A feltett kérdésekre a válaszom bizonytalan nem! Feltéve, hogyha már az UEFA edzőképzésen ez már tananyag, akkor felteszem a kezem elismerve, hogy lemaradtam, mint a borravaló.

Így hát csak okoskodásnak tűnhet, amit a nyomásos védekezésről írok.

A legújabb trend szerint a topcsapatok, hogy ha a labdavadászatot nem is alkalmazzák és a labdaszerzésükre sem a klasszikus értelemben vett egészpályás letámadás a jellemző, mégis képesek folyamatosan nyomást gyakorolni az ellenfélre úgy, hogy a labdás játékost állandóan támadják. Ezzel a nyomásos védekezéssel érik el azt, hogy képesek az egész mérkőzésen a pálya egész területén folyamatosan kontroll alatt tartani az ellenfelet. A folyamatos nyomásgyakorlást csak kiváló kondícióval rendelkező csapatok képesek fenntartani.

A nyomásos védekezés a letámadás továbbfejlesztett formája.

A nyomásos védekezés, FOLYAMATOS egészpályás letámadás.

A lényegi részét tekintve a két védekezés szinte ugyanaz, de a legfőbb különbség mégis abban rejlik, hogy míg az egészpályás letámadás játékhelyzetekhez kötött, addig a nyomásos védekezés a mindenkori labdavesztés helyéhez pozícionált.

A nyomásgyakorlás első sorban a koncentrációt terheli meg, ezért a felkészülés során ezt kell edzeni, vagyis, olyan edzésgyakorlatokkal sajátítható el, ami folyamatos koncentrációt igényelnek. Ezt a nyomásgyakorlást nem lehet egész mérkőzésen fenntartani csak a mérkőzés bizonyos szakaszaiban.

Klink Zoltán szerint, az emberi szervezet ahhoz az ingerhez alkalmazkodik, amilyen ingert kapott, vagyis a nyomásos védekezést csak nyomásos védekezést gyakorló edzésjátékkal lehet csak fejleszteni, elsajátíttani.

A nyomásgyakorlás a labdavesztés pillanatához kötött, a labdavesztés mindenkori pozíciója a jel a játékosok számára.

Ez egy nyitott védekezési forma, ebből következően nagy kockázatot rejt magában.

A legfontosabb előfeltétele ennek az, hogy:

- állandó kezdeményezés azáltal, hogy folyamatos kontroll alatt tartsák a labdás játékost,

- pozíciók megtartása a váltások után is,

- területszűkítés,

- a letámadást kezdeményezők biztosítása,

- a közeli passzlehetőségek lezárása,

Ebben a védekezési formában nem válik élesen ketté a védekezés és a labdaszerzés, úgy is lehet fogalmazni, hogy kettő az egyben. Olyan védekezés, amely magában hordozza a hiba kikényszerítésével a labdaszerzést. Ha nevet kellene adnom ennek, akkor a „totális labdaszerzés” nevet adnám neki. A kockázata igen nagy. Annál nagyobb a kockázata, minél magasabban kezdi el a csapat ezt a labdaszerzési törekvést.

A nyomásos védekezés célja tehát, az állandó nyomásgyakorlással a hiba kikényszerítése, vagy az elhamarkodott megoldás kikényszerítése az ellenféltől.

Mi még a területvédekezésnél tartunk, tolódunk, visszaállunk, szervezetten védekezünk, amikor a világ már rég nem ezeket alkalmazza.

Azt javaslom, hogy NYOMÁS utánuk!

Remélem nem tettem nagy NYOMÁST az edzők vállára.

Megjegyzés: a képillusztrációk a csapatom mérkőzésjeleneteiből valók.

2015. március 13.