A PRESSING eluralkodott az edzőinken

A magyar tradícióból az következik, hogy a labdarúgásra úgy tekint, mint egy olyan sportágra, amelyben a labdát az ellenfelünk kapujába szeretnénk juttatni – miközben még élvezzük is azt, ahogyan ezt tesszük. Tehát, a kiinduló gondolkodásmódja abban rejlik: támadunk (a labda nálunk van). Többen mondják nekem: erdőben járok, amelyből nem fogok kitalálni soha. Én meg azt gondolom, a magyar futball jár erdőben, és vannak, akik nem ismerik fel az erdő jeleit és törvényeit, sőt a fától nem látják, magát az erdőt. Főleg nem a fényt, a tisztást az erdő végén. Pedig a cél valahol ott van.

Meglehetősen bántanak az olyan jellegű gondolatok, mint:

– a labdarúgás egy állandóan változó, kiszámíthatatlan környezet (állandóan változó játékhelyzetekkel), tehát nehéz kézben tartani (adott esetben, kézben tarthatatlan);

– amit legelőször kötelezővé kell tenni: a labdás játékos megtámadása – nagy sebességgel, mindig és mindenhol;

– egy játékos felmérte az adott helyzetben felmerülő lehetséges megoldásokat, és utána a legjobb döntést hozta; –

a PRESSING, PRESSING és PRESSING, ez kell a magyar focinak is. Rendkívül általánosított és leegyszerűsített megfogalmazásoknak érzem a fentebbi sorokat – és ezekkel nap, mint nap találkozom. Állításaim (Helm András után szabadon): egy nyílt készségű (állandóan változó, kiszámíthatatlan) környezetet az edző gondolkodásmódja (a filozófiája) képes zárt készségűvé (állandóvá, kiszámíthatóvá) alakítani. Ebben a rendszerben egy-egy megoldás szükségességét és sikerességének megítélését nem lehet a filozófiától függetleníteni. Kizárólag a filozófiára jellemző stílusjegyek függvényében lehet értékelni benne bármit – akár egy-egy megoldást. Általánosítani és filozófiától mentesen tekinteni a játékra hiba. Tehát, minden csak egy aspektusból lehet igaz, egy másikból már talán hamis is.

Ebből kifolyólag, nem hiszek abban sem, hogy a Magyarországon most divatos PRESSING kifejezéssel kellene a gyerekek agyát és cselekvéseit terhelni a legkisebb korosztályoknál.

A PRESSING ugyanis (a magyarországi értelmezésében) egy olyan tevékenység, amely abból indul ki: a labda nem nálunk van. A PRESSING alkalmas eljárás arra, hogy vele megöljük a játékot. Ez egy második szándékú filozófiát alakíthat ki a gyerekekben, ha kicsi koruktól kezdve ebben nőnek fel. Nem értek azzal egyet, hogy a játékosom képessége, a csapatom támadó játéka attól lesz nagyságrendekkel jobb, hogy ránk nagyobb nyomást gyakorol az ellenfél, szűkebb lesz a terület, és ezt nekünk túl kell, hogy éljük (és teher alatt nőne igazán a pálma). Ez részigazság. Más nézőpontból nem igaz állítás.

A PRESSING tehát megöli a játékot, ha sikeres – de abban talán mindenki egyet ért velem, hogy a végső eredményeként, még mindig csak odáig jutunk, hogy a labdát megszereztük. Itt kezdődnek nálam a gondok.

A védekezést azért egyszerűbb filozófiává tenni – akár hazánkban is (de könyörgöm, ne tegyük!) –, mert a labdarúgás ezen szegmensében, a történelmi idők folyamán nem alakult ki annyi stílus, mint a támadójátékban, továbbá ez még annyi teret sem enged a játékosoknak (helyes-helytelen törvényekben gondolkodik), mint a támadás. Emellett, egy nagyon fontos eleme: a labda nélküli (atletikus) cselekvéseinket kondicionálja, és nem a labdásat – tehát akár ügyetlen emberekkel is elsajátítható.

Nekünk nem lehet az a célunk, hogy a kisgyerekek játékát maguk a kisgyerekek öljék meg az edzéseken, és ez által ügyetlen, de szervezett labdarúgóvá váljanak 18 éves korra. A kiinduló célunk nem lehet ez!

Két, egymástól eltérő területvédekezési stílust ismerek:

– ArrigoSacchi (olasz szakember) által feltalált, európai, aktív területvédekezés;

– dél-amerikai, aktív területvédekezés (amely két ágra szakadt: a nagypályás és kispályás vonalra). ArrigoSacchi munkásságáról (európai, aktív területvédekezés) írnék először. Az Ő filozófiája abból indul ki: nem a mi csapatunk birtokolja a labdát, nekünk azt meg kell szerezni, de csak akkor, ha betévednek vele a területünkre. Továbbá, nagyon fontos eleme: alapvetően a labdarúgópálya védekező térfelére és posztokhoz pozícionált eljárás. A les szabály miatt tud érvényre jutni, és leginkább a védekező térfélen hatékony. Ebben egy játékos a posztjából fakadó, területébe érkező, labdás játékost támadja csak meg aktívan. Ebből is következik: ez egy szolgalelkűségre nevelő, reagáló eljárás. Nincs benne első szándékú dominancia. Szakmai megközelítésből, az általa elért védekezési szintek száma maximum 3 lépcsős lehet (kapussal együtt 4 lépcsős) – és ez pont a les szabály miatt, és a posztokhoz való pozícionálás okán adódik.

Ebből a bejátszásból mindenki láthatja: ez a filozófia alapvetően arra lett kitalálva, hogy a védekező térfelünkre „betévedő” ellenfelet hogyan PRESSING-eljük le.

Most rátérnék az FC Barcelona által csúcsra juttatott, vagyis éppen a klubot csúcsra juttató (és a futsalból eredeztethető), dél-amerikai, aktív területvédekezésre. Rendkívül sajnálatosnak tartom azt a tényt, hogy eljutva az FC Barcelona edzőközpontjába, a védekezési eljárásaikban alkalmazott gondolatokat tartjuk elsődlegesen fontosnak ráerőltetni a magyar gyerekeinkre, mert azt könnyebb analizálni, mint a támadójátékukat.

Az FC Barcelona filozófiája a támadáson alapszik. Egy első szándékú, domináló stílusban nyilvánul meg. Egyik alapvető célja az európai, aktív területvédekezést megölni. Az FC Barcelona védekezési eljárása (ez a dél-amerikai, aktív területvédekezés) pedig csak akkor jelentkezik, ha a csapat elvesztette a labdát. Ez a védekezési eljárás alapvetően a támadó térfélen zajlik, és a labdához pozícionált. A kiindulási alapja: a támadó térfélen birtokolt labdát elvesztettük. Tehát, a labdás dominanciánk megszűnt, de ott vagyunk mindannyian (11-en), egymáshoz közel, ezért a jelenlétünk, a nyomásunk még így is nagy. Ezt a területvédekezési eljárást csak akkor érdemes PRESSING-elni, ha saját támadójátékunk van, ugyanis a labdabirtoklásunk elvesztésének a következménye. Hatalmas előnye ArrigoSacchi védekező térfélen hatékony eljárásával szemben, hogy a támadó térfélen nem érvényben lévő les szabály miatt a védekezési szintek száma akár 6-8 is lehet. Még egy nagyon fontos eleme: amíg az európai, aktív területvédekezés során a labdás ellenfél mindig támadó dominanciában van, addig ennél a védekezési eljárásnál még csak a labdaszerzést követő, védekezésből támadásba való átmenetben (az FC Barcelona legendás, „6 másodperc alatt vissza kell szerezni a labdát” elnevezésű szabálya ezen alapszik).

Ennek a védekezési eljárásnak a futsalban külön vált ágazatára az jellemző, hogy ott a kapu mérete 3 x 2 m-es, ez által bizonyos játékszituációkban a pálya közepe felé tereli a labdás játékost megtámadó védő az ellenfelét (a védekező térfélen), mert két védő és a kapus minden szögét zárni képesek a kisméretű kapunak, tehát el tudják érni, hogy az teljes takarásban legyen. Ezzel megölik a lövő helyzet veszélyét, és megindíthatják a labdaszerzési törekvéseiket (hiszen lelassították az ellenfél játékát).

Ahhoz, hogy valaki megértse az FC Barcelona PRESSING-ét a védekezésben, csak akkor képes, ha tisztában van a támadó játékával! Nem lehet függetleníteni a cselekvéseiket a látottakra alapozva, hanem a mögöttes tartalmat is ismerni kell, azokat a feltételeket, amelyeket a támadó játékukkal előtte előidéztek (itt jegyzem meg, hogy az FC Barcelona leginkább a támadó játékával védekezik, a labdás játékával képes olyan szintű PRESSING-et előidézni az ellenfelében, ami képzavart idéz elő).

Említettem, hogy az FC Barcelona a támadó játékával képes megölni az európai, aktív területvédekezést.

Az FC Barcelona minden játékosa az egész mérkőzés folyamán egy átlós irányultságú alakzati hálót alakít ki (piros csapat). Függetlenül attól, hogy a labda nála van, vagy nincs. Minden egyes játékosa az ellenfél európai, aktív területvédekezésében bekövetkező hibákat (amikor az átlós lánc a lesre állítás miatt kiegyenesedik, vonallá változik, vagy helyezkedési hibák adódnak) igyekszik kihasználni támadás (labdabirtoklás) közben. Minden játékos az ellenfél játékosai közé, a számtani középre ékelődik, az egész mérkőzés folyamán állandó fejorientációt végez, hogy ezzel elérje, egyenlő és egyben elegendő távolságban legyen az ellenfél játékosaitól. Mindezzel a csapat eléri, hogy állandó, párharcmentes létszámfölény alakul ki a labda környezetében, hiszen a támadó térfélen az összes játékos nem a poszthoz, hanem a labdához pozícionálja magát. Ezt hívják átlós játékszervezésnek (Ferenczi Attila erről szakkönyveket írt). Ebben mindig egy szinttel feljebb gondolkodnak csak a játékosok, de kizárólag átlós átadásokban előre, vagy hátra. Mikor passzolnak átlósan előre? Akkor, ha a labdától így az ellenfél továbbra is távol marad. Mikor passzolnak átlósan hátra? Akkor, ha a labdától így az ellenfél továbbra is távol marad. Ez egy egyszerű algoritmus, ami csupán ebben a filozófiában hozhat helyes és helytelen döntést (ezt még egy 10 éves gyerek is megérti).

Egy angol kiscsapat esetében (abból a nézőpontból nézve) helytelen lenne ez a lapos passzolgatás. Ott az a helyes, ha a labdát távolra rúgjuk a kapunktól, a támadó harmadba, mert akkor nem kapunk gólt, és még gólt is tudunk szerezni.Az angolok nem is értek el túl sok mindent világeseményeken az utóbbi évtizedekben ezzel a második szándékú, a „levegőben senkié a labda (tehát nem kaphatunk gólt, de talán szerezhetünk, ha a fejpárbajt megnyerjük) filozófiájukkal”. Támadó játékot ugyanis (Ferenczi Attila után szabadon) csak domináló, alakzati játékkal lehet hatékonyan művelni. Tehát, nincs itt semmiféle végtelen játékhelyzet, és tökéletes megoldás-választás. Itt a stílusból fakadó helytelen és helyes megoldás van. Ha úgy tetszik (Kis János után szabadon), itt törvények vannak. Az ellenfél közel kerül a labdához? Igen? Akkor a megoldás helytelen. Az ellenfél távol marad a passz által a labdától? Igen? Akkor a megoldás helyes. Itt jegyezném meg, hogy ebben a filozófiában rendkívül fontos, hogy sem a labda, sem a labda nélküli játékosok közelségében nem lehet ellenfél. Tehát, itt a törvény annyi: az ellenfél játékosai közé kell helyezkednem, nehogy a labdához, vagy hozzám érjenek. A cselezés ebben a filozófiában igenis előjön. Méghozzá leginkább akkor, ha hiba csúszik be a stílusba, vagy ha már csak az ellenfél egyetlen védelmi vonalát kell áttörni. Tehát, ha a labda nélküli, támogató játékosok helyezkedése helytelen, akkor szükséges cselezni, mert úgy előidézhető az alapállapot, hogy a csel által megint üres terület teremtődjön ahhoz, hogy újra lehessen passzolni, vagy kapura lőni.

Most csinálok egy váratlan húzást!

A labda ArrigoSacchi térfelén, csapatánál pattog (kék csapat). Láss csodát: az FC Barcelona játékosai ugyanott vannak, mint az előbb! Egymáshoz közel, egymást segítve. 5 lépcsős a védekezésük. A kapussal együtt már 6 lépcsős. Ez megközelítőleg dupla akkora falat, szintet eredményez, mint az európai, aktív területvédekezés során. Hatékonynak tűnik, már csak azért is, mert a kék csapat finoman szólva sem állt át a támadó pozíciókba (sem gondolatban, sem szándékban).

Ennek az állapotnak az eléréséhez viszont az kellett, hogy az FC Barcelona támadó játékába hiba csússzon. Ez csak úgy tudott bekövetkezni, hogy van támadó játéka. Itt az edző nem azt ordibálta, hogy: „Fiam, PRESSING, PRESSING és PRESSING! Nagy sebességgel, támadd meg a labdást mindig és mindenhol!” Tehát, nem edzői utasításra, kényszerítve kezdenek el PRESSING-elni a játékosok, hanem abból a lehetőségből adódóan, hogy eleve olyan helyzetben vannak. A támadó játékukban bekövetkező hiba után engedhetik ezt meg maguknak.

Remélem, kezd Bennetek összeállni a kép! Miképpen lesz ebből magyar tradíció? Miképpen lesz ebből alakzatépítő és -bontó játék? Miképpen hasonlít ez kísértetiesen a futsalra?

Rájöhettek arra, hogy a magyar futball alapja a támadás.

Rájöhettek arra, hogy a magyar futball védekezése a támadásban bekövetkezett hibából fakad, és nem kiindulási alap.

Kérlek Benneteket, annak szellemében neveljétek a gyerekeket, hogy ne az ellenfél játékának a tönkre tétele legyen a kiindulási alap! A támadó játék kialakítása legyen a kiindulási alap, és ha hiba következik be ennek során, akkor szerezzük vissza a labdát (ha már úgy is a közelében vagyunk)!

Nagyon szeretném, ha szakcikkek formájában Ti adnátok meg a válaszokat arra, hogy 5-12 éves korig, ennek szellemében, milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy ne a PRESSING (a védekezés dominanciája, identitásunk feladása) sikeressége, a játék megölése legyen a gyerekek képzésében a kiindulási alap, hanem játékunk attól legyen gyorsabb, és a játékosaink attól legyenek ügyesebbek, hogy saját játékunk van, saját támadó stílusban! Ferenczi Attilának, Frank Tamásnak, Gáncsos Andrásnak, Hegedűs Henriknek, ifjabb Tajti Józsefnek,Helm Andrásnak, Kis Jánosnak, Kozma Mihálynak, Kun Istvánnak, Németh Barnabásnak és Szűcs Marcellnek szeretnék köszönetet mondani – a velük való beszélgetések és munkásságuk tanulmányozása nélkül ez a cikk nem jöhetett volna létre.

Wágner Ádám