A KÉPMUTATÓ MAGYAR FUTBALL

Halála egyszerű, speciális „magyar" halál, az áldozat él, mo­zog, sőt adott esetben fel is támadhat, tovább kiabálhat, dü­hönghet, cigarettázhat, sőt, megtépázott csapatát még fel is emelheti.Halála egyszerű, speciális „magyar" halál, az áldozat él, mo­zog, sőt adott esetben fel is támadhat, tovább kiabálhat, dü­hönghet, cigarettázhat, sőt, megtépázott csapatát még fel is emelheti.

Gyilkosai, egy „elvont" polip őrültségekkel töltött, vastag karjai.

A Verebes-ügy diagnózisát könnyű felállítani, ha őszinték vagyunk, ha nem próbálunk, jó magyar szokás szerint, min­dent átfestve, összevissza hazudozni.

A diagnózis tényezői, összetevői a következők.

1. Verebes József nagyon tehetséges ember. Kivételesen jó edző, tehetségének fokát nem kell, nem is érdemes baj­nokságok, mérkőzések megnyerésének számával kvantifikálni, értékelni. Mindenki, aki csak egy kicsit is ért a futballhoz, tud­ja, Verebes az egyik legkiválóbb, ha nem a legkiválóbb magyar edző, csapatszervező.

2. Verebes József személyisége az úgynevezett „átlaghoz" viszonyítva deviánsnak mondható. Mit jelent ez? Fontos ügyekben fanatikus, erőszakos, ingerlékeny, sokszor „gorom­ba", nem ad a külsőségekre, sajátos vezetői, stratégiai módsze­rei vannak, amelyeket tűzzel-vassal érvényesíteni igyekszik.

3. Társadalmunkban a tévedésen értelmezett egyenlőség évtizedekig tartó hangsúlyozása megteremtette, megteremti az ingerült irigység alattomos indulatait mindenkivel szemben, aki tehetségesebb, aki deviáns, azaz az átlagtól eltérő módon viselkedik. A mi társadalmunkban nagyon sokan ahelyett hogy homo faberré, alkotó emberré fejlődnének, primitív homo invidusok, irigy emberek maradnak.

Leszögezhetjük, hogy Verebes József halála megváltás volt mindenkinek.

Megváltás volt az őt valamikor alkalmazott egyesületeknek: Rábának, MTK-nak, Honvédnak, Vasasnak, MLSZ-nek, hiszen egy gonddal kevesebb. Mert egyik szervezet sem tudta megoldani, hogyan alkalmazzák a 2000-es évek elején parkoló pályára állított Mestert, illetve hogyan ápolják a verebesi örökséget, amiből egykor dicsőséget és hasznot húztak.

Megváltás volt, ex játékosainak, akikből ő csinált neves, elismert játékost, de az utóbbi évtizedben nagy ívben leszarták személyét,(tisztelet a kivételnek).

Nem kell már azon gondolkozni a vezetőknek, edzőkollégáknak, hogyan kéne neki segíteni álfeladatok kiosztásával (Rába ETO), nem kell azon gondolkozni, hogyan ne kapjon semmilyen szinten szerepet sem az egyesületi, sem az országos edzőképzésben, sem az egyesületi klubkultúra teremtésben.

Nem kell senkinek sem azon törni a fejét, hogyan és milyen elméletet gyártva ne alkalmazzák vezető edzőnek.

Sőt!

Kimondottan jól jönnek, jöttek a Verebest lejárató cikkek, a nemzetközi leszereplések, a szurkolói pocskondiázások, hogy a magyar futballszakmát átíró Verebes brandet lejárassák.

A Mágus nem viccből nem nyilatkozott az újságíróknak és a TV-knek az utóbbi években, mert tele volt a hócipője azzal, hogy az eladási példányszámot és a nézettséget az ő személyével akarták növelni, miközben tudásából mindenki profitált, csak egyes egyedül ő nem.

Amikor 2013-ban felkerestem, hogy mélyinterjút készítsek vele, hogy a tudása megmaradjon az utókornak, meghallotta, hogy az MLSZ-nek kell az anyag, a következőt mondta:

- Neked bármikor, bármit, de az MLSZ-nek SOHA.

Így maga a helyzet is komikus, hogy az az MLSZ tekinti saját halottjának a Mágust, aki már életében sem tartotta fontosnak, csak nyűgnek a személyét, aki mint szervezet kitaszította a futballiparágból, - legalábbis Verebes szerint.

Verebes méltatlanul halt meg.

A temetői gyászbeszédben hirtelen futballforradalmár és edzőzseni lett akkor, amikor éledzőink közül soha senki sem beszélt vele futbllszakmáról, soha senki sem kérdezte meg a Vereebes titkot, soha senki sem látta Verebes edzésmunkáját, Verebes edzőképzését, majd hirtelen megállapították, hogy forradalmár és korszakos zseni volt.

Mi alapján jutottak erre a következtetésre, hiszen egyedül játékosai álltak ki forradalmi szerepe mellett?

Hogyan lehet valakiről megállapítani, hogy zseni akkor, amikor sikereinek időszakában (1979-1990) egyetlen egy szakcikk, egyetlen egy edzésblokk, egyetlen egy szakmai írás, nyilatkozat nem jelent meg az akkori idők szaklapjában a Labdarúgó Edzőben?

Hogyan lehet valakiről azt mondani, hogy zseni, amikor Győr-Sopron megyén kívül bohócnak, kóklernek, pojácának, hőbörgő megmondó embernek tartották?

Lehet-e valakit zseninek nevezni akkor, amikor saját korosztályának edzői még ma is vígan dolgoznak a futballban, jólétben és jó módban élnek, míg maga a zseni, nagykabátban tengette napjait, halálát megelőző teleken, mert fűteni alig tudott?

Zseninek lehet-e nevezni valakit akkor, amikor már évekkel ezelőtt, több döntéshozónál felvetettem, segítsenek neki munkát adni, mire a válasz az volt. Keresett már eleget, miért nem osztotta be?

Hogy lehet valaki hirtelen a halála után zseni, hiszen amikor élt, a kutya nem volt rá kíváncsi? Szurkolók, névtelen emberek szerveztek neki gyűjtést, miközben azok, akinek dicsőséget hozott – maga az egész futballiparág – nem is érdeklődött felőle.

Vagy lehet, hogy azért lett hirtelen zseni és forradalmár, mert a Mágus ezt állította magáról?

Hittek neki?

De miért csak a halála után?

Előtte miért nem volt érdekes a személye?

Verebesnek az edzőképzésen tananyagnak kéne lennie.

Külön, önálló fejezetnek.

Ehhez képest egy beképzelt, öntelt ember képe köszön vissza a ma edzőjének Verebes Józsefről.

Ha megkérdezem a ma edzőjét, mi jut eszébe Verebesről, akkor a piros fotel a Vasas pályán, a rövid nadrág és strandpapucs a berlini reptéren.

Hála az újságíróknak, ennyi az, ami utána fennmaradt.

Verebes sokszor, sok helyen elmondta azt, - amit nem neki kellett volna hangsúlyozni -, futballforradalmat csinált a belterjes magyar futballban a 80-as években, amelyet ő állított , modernizációs pályára.

Kérdem én!

Hogyan kellett volna kommunikálni egy zseninek a középszer közegében, hogy felismerjék az ő innovációját, nagyságát?

Hogyan kellett volna megmagyaráznia a fekete-fehér tv-nek, ahol csak a szürke különböző árnyalatai látszódnak, hogy milyen a színes tv?

Hogyan kellett volna elmondani a talpnyalóknak, akiket igazából nem is igazán érdekel a magyar futball sorsa, hogy a labdarúgás művészet és az elsődleges szempont a közönség kiszolgálása? Mit tud egy falfestő a festőművészetről?

Semmit.

Miközben a temetésen a szürkék lelkiismeretük megnyugtatása végett egy szál virággal - azt hiszik - letudták mindazt, ami kárt okoztak azzal, hogy nemcselekvésükkel ők is belevertek egy szöget Verebes koporsójába.

A magyar futball szégyene volt, hogy egy ilyen kaliberű edzőnek BLSZ I és megye I szinten kellett dolgoznia.

De legalább dolgozott, mert neki nem derogált.

De kérdem én.

A magyar futballért élő-haló pl. Mészöly és Dunai II, hol volt, amikor el kellett végezni az UEFA licenceket?

Hol voltak akkor, amikor arról papoltak, hogy a legjobb edzőket az utánpótlásba?

Mert Verebes elvégezte a PRO licencet, elhitették vele, hogy lesz munkája és ezután szépen taccsra tették.A Mágus elmondása alapján egykori csapattársa, Mezey volt az, aki ellehetetlenítette és kiszorította a magyar futballból.

Aki természetesen nem volt ott Verebes temetésén, Both Józseffel egyetemben.

A magyar futball megnyugodhat, mert nincs már olyan renitens, akinek véleménye van arról a futballközegről, amely szó szerint kicsinálja a másképp gondolkodókat. Varga Zoli és Verebes volt az utolsó két reménysége a változást sürgetőknek. Ők voltak a visszacsatolás és a minőségbiztosítás egyben.

Ma már egyik sincs közöttünk.

Cruyff is meghalt.

Az újságok tele vannak bölcseleteivel. Azonban bizton állíthatjuk, hogy Varga és Verebes tanításai semmivel sem értéktelenebbek, mint holland kollágáié.

Szép zárszó lenne, ha azt írhatnám, hogy tanuljunk Verebes halálából, de ennyire ne legyünk naivak, mert tudjuk, hogy mindez álom.

Verebes megmondta, hogy „a magyar futball itt senkit sem érdekel. A magyar futball csak ürügy a saját karrier építésre, ahol az egész rendszer arra van strukturálva, hogy a másik kudarcára spekulálunk, a másik bukására apellálunk."

Mondta mindezt üldöztetésének kezdetén a 1980-as évek elején. Azóta eltelt 35 év és láthatjuk, hogy a „szürke eminenciások" hová vezették futballunkat.