Kipattanó

Válasz a comment.blog.hu oldal ásotthalmi videoriportunkat célzó kritikájára.

Az újságíró legfőbb erénye a hitelesség, éppen ezért muszáj válaszolnom az Index médiafigyelő blogján, a comment.blog.hu oldalon nemrég megjelent cikkre. A szerző előzetes tájékozódás nélkül esett neki a Hátsó füves

ásotthalmi videoriportjának

, amelyben a szerb határ oldalában élő futballistákat kérdeztük a menekültekkel kapcsolatos tapasztalataikról.

Sértő hangvételű írásában

fölényeskedve gúnyolta a megyei I. osztályban szereplő játékosok megszólalásait, a sorozat blogján megjelent bejegyzés mögött alattomos politikai szándékot sejtett, gondolatmenete végére érve pedig halvány képzavarral így fogalmazott: „Fényéveket kéne lefelé ásni a Mariana-árok legaljáról, hogy a távolból megpillantsuk a cikket megrendelő főszerkesztő bongyor fürtjeit.” Nehéz eldönteni, hol kezdjem el lekaparni a sarat. A Hátsó füves biciklis országjáró sorozat a Nemzeti Sport keretei között készül, ugyanakkor szerkesztésében feletteseimtől szabad kezet és felelősséget kaptam. Amióta előálltam tervemmel, hogy két év után folytatnám a magyar falu hétköznapjait a futball szemüvegén keresztül bemutató túrát, tartalmi kérdésekbe – ide értve a témák és a helyszínek kiválasztását – senki sem kívánt beleszólni. Bongyor fürtöket keresni felesleges ott, ahol legfeljebb két hobbibiciklis zsírosodó tincseit nyomja a sisak. Ismeretlenül is becsülöm indexes kollégám, Jávor Bence munkásságát, „Minden héten vágóhíd” című cikke például szokatlan alapossággal mutatott rá a taoprogram veszélyeire, ezzel a kritikájával azonban akkora lyukat rúgott, hogy – mint falusi pályákon mondják – kék-zöld lett utána a levegő. A jelenség mégis tanulsággal szolgál. Ha a Nemzeti Sport felületén felbukkanó „menekült” hívószó egy médiában jártas értelmiségit arra késztet, hogy habzó szájjal nekiessen a klaviatúrának, és diadalmas leleplezését világgá kürtölve harsogja tele a netet vad képzelgéseivel, valószínűleg sok a levegőben a szálló por. Aki járt megyei meccsen, tudja, ez nem a Ferrarival edzésre járó luxuslabdarúgók terepe, itt ugyanattól az embertől kapod a hentesnél a húst, mint aki hétvégén csapatod győztes gólját rúgja. A Hátsó füves sorozatnak ez az alapvetése. A politika érdekeitől távol maradva igyekszik megvilágítani a futball segítségével a hétköznapok örömeit, gondjait, az ott élők társadalmi problémáit, kulturális sajátosságait: szó esett a nyugati határ mentén az Ausztriába átjáró magyar munkásokról, Somogyban az elnéptelenedő falvakról, Nógrádban, Borsodban a cigánykérdés megoldatlanságáról és a példákat még sorolhatnám. Az Ásotthalmon élők mindennapjait a nagy hullám idején igenis meghatározta a menekültek tömege, és a futballcsapat tagjainak nyersen tálalt benyomásainál nem kell hitelesebb forrást keresni. Nem válogattunk, nem cenzúráztunk, még csak nem is kommentáltunk, csupán figyeltünk. Amit lát a néző – bármily hihetetlen – nem más, mint az, aminek látszik. A „Gyümölcstolvaj néger és arab migránsokkal dicsőíti a kerítést a Nemzeti Sport” izzadságos cikkcím mindent elmond a politika gőzétől megzavart kritikus szándékairól, akinek fejében történetesen az emberáradattól megriadt gyerekek és a megkopasztott gyümölcsfák képe tapadt meg, nem a videó zárómondataként hallható gondolat a kapustól: „Ők is emberek, akiknek lehetőséget kell biztosítani egy új élet kezdéséhez.” Bajos úgy szöveget értelmezni, ha valaki csak a mássalhangzókat vagy a magánhangzókat olvassa ki belőle. Nem tudom, létezett-e a magyar sajtóban valaha hófehér papír. Afelől viszont soha egy pillanatig nem volt kétségem, hogy a saját tollammal írom a saját betűimet. Ugyanazokat a betűket, amelyekkel tavaly a Nemzeti Sportnak küldtem riportot a calais-i menekültdzsungel önkéntes ruhaosztójaként, ahol a tábor futballéletén keresztül próbáltam közel hozni az emberi sorsokat, a folyamat hátterét. Körültekintés nélkül ítélkezni veszélyes. A Tótkomlósban futballozó kameruni vendégjátékos, Joseph Ngalle idézte a Hátsó füves sorozatban a nagyapjáról tanult afrikai bölcsességet: „Azért kapott az ember szemből és fülből kettőt, szájból pedig csak egyet, hogy inkább figyeljen, mintsem meggondolatlanul szóljon.”