Bakonyi stoplinyomok: a Hullavölgyi stadion rejtélye

Ilyen a falusi futballhumor: őszinte, csípős, kegyetlen és nem ismer tabukat. Hamiskásan csillogó szemmel, nevetgélve büszkélkedik Molnár Lajos nyugalmazott gépszerelő a pénzesgyőri pályán a sporttelep leleményes elnevezésével. Miután az oldalvonal menti fák mögött terült el a temető, adta magát a titulus: Hullavölgyi stadion. Kicsit kísérteties csengésű, de hadd féljen az ellenfél...

A temető persze ma is ott van, csak a nagypálya hiányzik. Az oldalvonalnak már nyoma sincs, az erdős környezetben fekvő egykori rendes játéktér réges-rég alkalmi kispályává zsugorodott, a pénzesgyőri labdarúgás fényes korszaka a Hullavölgyi stadion legendájával együtt is a múltba veszett. 

Úgy is mondhatjuk, a nevezetes helyszín rejtélye, hogy miként és miért foszlik szét egy hajdan virágzó falusi futballközösség.

„Akik olyan korban vannak, hogy futballozhatnának, jellemzően korán családos emberek lesznek, sok dolguk akad otthon, a földekkel, a munkával. Mindenki szalad, hajt a pénz után, a fiatalabbak pedig a számítógépet és a telefont bújják. Itt már olyan nincsen, hogy a fiatalok összeálljanak, és grundszerűen focizzanak” – jellemzi a helyzetet Solymos Antal, az Express zenekar énekes-gitárosaként országos hírnevet szerző „Solymos Tóni”. 

Az 1990-es években Molnár Lajossal közösen szervezte a helyi labdarúgást, vitte a pénzesgyőri fiúkat a Népstadionba és hozta pesti kapcsolatai révén a faluba a Ferencváros levetett szerelését. Ő maga a meccs utáni bográcsozások során, a tábortűz mellett gitárt ragadott, és a csapattársak, szurkolók kórusával együtt dalolta a slágereket, köztük a nép örök kedvencének számító A harmónikást. S hogy miként keveredett az 1943-ban született budapesti zenész a bakonyi rengetegbe?

„Pénzesgyőrben 1987-ben vettem egy tornácos parasztházat, itt vadászom a környéken, és mára végleg ide költöztem – meséli. – A pesti létet felszámoltam, sokkal jobb nekem a Bakonyban, innen járok a fellépésekre. Fantasztikus ez a környezet. Nekem mindent megér az, hogy kilépek az ajtón, és balra az erdőt látom, lent a Gerence-patakot, jó levegő van és nyugalom, nincsen idegesség, aranyos emberek vesznek körül. Teljes más élet, mint a városban, és én nagyon vártam arra, hogy nyugdíjasként itt telepedjek le.”

A hegyek ölelésében, a maga csendességében élő háromszáz lelkes falu, Pénzesgyőr a Bakonyi stoplinyomok harmadik epizódjának első állomása.

 Az első napon Szentgálról induló, majd Bánd és Herend érintésével Hárskútig jutó stábra a hárskúti pályán virrad a hajnal. 

Sátorbontás után útra kel a Pénzesgyőr felé vezető murvás úton, a nagypályás futball nélkül maradt település nagy öregjeit megismerve és a misztikus Hullavölgy stadionhoz kitérve aztán a Bakony fővárosa, Zirc felé veszi az irányt. 

Itt találkozik a település és a környék futballtörténetét példás alapossággal feldolgozó sportkrónikással, Kelemen Gáborral, aki a bányászat és a sport különleges kapcsolatába is betekintést nyújt. 

A ciszterci apátság patinás könyvtárában Zirc polgármestere, az igazolt labdarúgóként még mindig aktív Kacsala István fogadja a társaságot. Beszél a Veszprém megyei I. osztályban szereplő helyi egyesület működtetésének hátteréről, a városi lakosság és a klub viszonyáról, végül pedig arra is választ ad, hogy csatlakozik-e a Hátsó füves XI-hez, amely a túra végén az ország leglelkesebb csapata, az előző idényben a megyei harmadosztályban 0 ponttal, 16–279-es gólkülönbséggel végző Bakonybél ellen készül megmérkőzni.

Rendhagyó szerepcserére is sor kerül a Bakonyi stoplinyomok új videóepizódjában: a Hátsó füves alkotó csapatának tagja, az egyébként a fényképezőgép „fedezékéből” dolgozó Kovács Péter a kamera előtt osztja meg az amatőr labdarúgással kapcsolatos személyes ösztönzését és tapasztalatait.

„Egy megyei másodosztályú mérkőzésen történt, hogy éppen a második félidő kezdőrúgásához készülődtek, amikor másfél perces, váratlan intermezzo adódott. Feltört egy vakond a kezdőpontnál. Úgy érzem, ebben a mozzanatban benne van az egész alsóbb osztályú labdarúgásnak az esszenciája. Soha nem tudhatod, hogy mi történik. A vakond felbukkanásán jót nevettek az emberek, odaszóltak egymásnak, hogy hé, Józsi, ez is temiattad van, majd akkor két kör lesz a kocsmában. Én a futballnak ezt a részét szeretem. Szerintem sokkal életszagúbb, emberközelibb, mint az a világ, amit mi profi sportként ismerünk.”

A Nemzeti Sport, a Laczkó Dezső Múzeum és a Hátsó Füves Alapítvány közreműködésével készült sorozat elemei megjelennek a 2026-ban nyíló veszprémi Hátsó füves-kiállításban is.

Ugrás a Hátsó füves főoldalára!

Hátsó füves Facebook